José Antonio Cotrina: Samhein ​aratása (Vörös Hold-ciklus 1.)

Nem tudom miért nem lett ismertebb ez a regény. Szerintem éppen csak pár centire van attól, hogy igazán nagyszerű legyen. Ráadásul szokatlan témájú, de nem teljesen idegen. Nagyon gót, sötét, teli van árnyakkal, eléggé félelmetes is. Ebben a műfajban elég kevés könyv jelenik meg, és tapasztalatom szerint sokan szeretik a borzongást.Őszinte leszek, én sem véletlenül találkoztam vele, a @Galaktika kiadójától a Metropolis Médiától kaptam recenziós példányként. Örülök, hogy találkoztam vele, bár magamtól aligha találtam volna rá. Nekem a zöld alapú borító sem talált be, valószínűleg egy szürkés háttér jobban kiemelte volna az amúgy nagyon szép borítórajzot, illetve a cím sem figyelemfelkeltő. A történet viszont nagyon érdekes.

A Vörös-Hold ciklus helyszíne egy ismeretlen világ, mely összeköttetésben áll a Földdel, igaz csak évente egyszer nyílik meg a kapu. Halloween éjszakáján nem az idegen föld lényei lepik el a mi valóságunkat, hanem épp fordítva, különleges, földi gyerekek kerülnek át a szörnyek uralta birodalomba. Ez a nap az Aratás Napja, és az októberi betakarításkor 12 kamasz kezdi meg túlélőtúráját egy végletekig sivár, romos, gonosz és veszélyes világban.

Innét rajtol el a dark fantasy első része, és igazán ezen nem is lép túl. A „Samhein aratása” egy nagyon lassú bevezető. Emiatt kicsit talán unalmas is. Túlsúlyba kerül a leírás, mert a szerző alaposan és pontosan felépített világát a lehető legteljesebben bemutatja. Szoknom kellett a könyv ritmusát. Néhol túl összetettre sikerült a világfelépítés, vagy legalábbis bonyolultabb annál, mint amit 300 oldal egészségesen elbír. Viszont éppen ez a terjengős leírás biztosítja a borzongást, mert sok különleges lény bukkan fel a lapokon. A megszokott vámpírok, varázslók és sárkányok mellett a csontvázaktól a kísértetekig számtalan fantasy faj képviselteti magát, néhány olyan is, ami csak a szerző fejében létezik, aki amúgy félelmetes képzelőerővel bír.

A történéseket leginkább Hector az esetlen amerikai kiválasztott szempontjából követhetjük, de mások is szóhoz jutnak. A legérdekesebb nézőpont szinte mindig a Rocavarancoliai Tanács tagjainak szemszöge. Ők maguk is szörnyek: angyalok, gnómok, kísértetek, vámpírok, akik a maguk eszközei és érdekei szerint segítik vagy akadályozzák a fiatalok túlélését, miközben megismertetnek bennünket a világuk történetével és sajátos gondolkodásmódjukkal is.

Az idegen világban a nevek borzalmasak. Vagy furán egyszerűen, vagy nagyon rettenetesen összetettek és a kettő közt alig van átmenet. Pl. Rocavarancolia és Rocavaragálagó vagy Derűs Dáma és Vad Dáma. Egyedül a gyerekek neve könnyen megjegyezhető.

Nem mondhatom, hogy egyértelműen kedvenc lenne a regény, viszont érdekes annyira hogy elolvassam a folytatását.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Media Kiadó
Megjelenés: 2020.
Oldalszám: 312.

Fordította: Varju Kata

Fülszöveg:

Üdvözlünk Rocavarancoliában, a csoda, a horror, a szörnyek és a rémálmok birodalmában!

Üdvözlünk a halál kapujában!

Egy hosszú és kimerítő háború után Rocavarancolia romokban hever. Nem repülnek többé sárkányok az égen, a vámpírok szomjan haltak, és nincs elegendő mágia ahhoz, hogy a királyságot összetartsa.

De még nincs mindennek vége. Halloween éjjelén megnyílik az egyetlen fennmaradt kapu, ami összeköti Rocavarancolia királyságát az emberek világával. A királyság démiurgosz ilyenkor szervezi meg a betakarítást. Tizenkét fiatalt gyűjt össze az emberi világból, akik bennük rejlő mágikus esszencia alapján képesek lehetnek megmenteni ezt a lepusztult birodalmat, de csak akkor, ha életben tudnak maradni addig, amíg felkel a Vörös Hold. Ehhez először is meg kell tanulniuk megvédeni magukat a kegyetlen körülmények, a furcsa lények és a számos veszély közepette. Ez azonban az elmúlt harminc évben még egyetlen fiatalnak sem sikerült…

A szerzőről:

José Antonio Cotrina (született: Vitoria-Gasteiz, Spanyolország, 1972. július 8.) spanyol író, aki elsősorban a fantasy, a science fiction és a horror műfajokra koncentrál. Leginkább a "Vonal között Univerzumban" játszódó regényeiről és a "Vörös Hold Ciklus" című trilógiájáról ismert . (Forrás: wikipédia, fotó: https://moly.hu/alkotok/jose-antonio-cotrina)

Regős Mátyás: Lóri ​és a kihalt állatok

Ritka és különleges olvasmányélmény volt. Néhol nehéz, máshol kacagtató. Sokszor kifejezetten zagyvának tűnt, mégis minden a helyére került, egy különleges 12 éves kisfiú gondolatain keresztül. 

A borító egyáltalán nem volt elsőre hívogató. A színvilága, az ábrázolásmódja elég nyomasztó, az a nagy világos gondolat-gömb mintha agyon akarná nyomni azt a szegény kis pálcikaembert. Szóval nem vett meg elsőre. A regény közepén értettem meg, hogy tökéletesen kifejező. Csakhogy ehhez el kellett jutnom a feléig. Ezért, amit nem tesz meg a borító, azt nekünk olvasóknak kell megtenni, azaz fel kell rá hívni a figyelmet.

A könyv hátoldalán azt olvastam, hogy Regős Mátyás irodalomból doktorál. Nos ez utóbbi tény menti meg attól, hogy sumáknak gondoljam, ugyanis fiatal kora és kezdő író létére, ez a gyerekregény egy teljesen kiforrott munka. Az, hogy másnak tűnik, tulajdonképpen a terv része. Az összes bizonytalansága, szétszórtsága, csapongása egy pontos  koncepció része. Teljesen és zseniálisan felépített a regény, és tökéletesen közli a mondanivalót. Vagyis, talán ez így nem igaz. Nem tanácsod ad, vagy következtetést von le, hanem bemutatja a 12 évesek félelmeit, a stabil szülői háttér hiányának árnyoldalait, a családokon belüli egyensúly elbillenésnek következményeit. Sokkal fontosabb az amit Lóri az álmairól és a családjáról mesél, mint az ami valóban történik a regényben. 

Az elbeszélő 12 éves félárva Lóri gondolatait követve egy viszonylag egyszerű cselekménysor részévé válunk, aminél sokkal érdekesebb, hogy valóban Lóri gondolatait követhetjük. Az elsőre őskáosznak tűnő csapongó, mégis feszes gondolatfolyamból szinte körforgásszerűen bukkannak fel azok a dolgok, amik Lórit jobban foglalkoztatják, de természetesen akadnak hamar tovaszálló jelentéktelen elképzelések is. És miközben Lórival együtt lélegzünk, megismerjük a környezetét és a családját is. Édesanyja meghalt, édesapja pedig a diszfunkcionális szülő iskolapéldája. Évi a nővére veszi át a szülői feladatokat, Miki a bátyja pedig a lázadó nagykamasz szerepében teljesedik ki. Ebben a környezetben Lóri csupán a könyveire támaszkodhat, hiszen folyamatos betegsége miatt iskolai kapcsolatait is elveszíti, barátai csupán a képzeletében léteznek. Lóri egyetlen mentsvára a biológia, (bár a focipálya szélén azért az istenhit is ott figyel) és az általa olvasott tények folyamatosan össze-összekeverednek a valósággal. Az állatokért és a természetért való aggódás, összemosódik a mindennapi élettől való félelemmel, a klímaszorongás kivetül az élet egyéb területeire. Talán furcsának tűnik, hogy a 12 évesek ilyen komoly témákkal is foglalkoznak, de a legtöbbjük – főleg az olvasó gyerekek – valóban mélységében képesek egy-egy társadalmi problémát megragadni. A Lóri fejében tapasztalható őskáosz valójában egyáltalán nem egyedi. Ahogy sajnos a környezetének hiátusai sem azok. 

A regény inkább egy állapotot ír le, mint megoldásokat mutat, de azért mire a tavasz megérkezik a könyvben, már Lóri felett is felderül az ég. Az író nagyon aranyosan vezeti végig a lapokon az első szerelem kiskamaszos bizonytalanságait, és ez rengeteget old az amúgy nagyon nehéz feldolgozó folyamaton. A halál a betegség, a széteső család mint egy sziluett rásimul a kihalás, globális felmelegedés, éghajlatváltozás képére, és ezt az amúgy elég sötét hangulatot a Panni iránti érzelem ragyogja be, mint a napsugár.

Az egyetlen amiben bizonytalan vagyok az az, hogy egy átlagos 12 éves kezébe adható-e ez a könyv. Vannak Lórihoz hasonló koraérett kiskölkök, ők érteni fogják. De kétlem, hogy a többiek is.  Viszont a szülőkkel mindenképp elolvastatnám. Részben hogy fel tudják mérni hogy mi van a gyerekük fejében, részben pedig hogy lássák, felismerjék milyen egy alig-alig működő család. 

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2022
Oldalszám: 144.

Fülszöveg:

A tizenkét éves Lóri rajong a biológiáért. Álmában időnként kihalt állatok jelennek meg: a fiú a Holdkarmúval, Gyomorköltővel, Óriásalkával, Kardfogúval és Bozótpatkánnyal folytatott párbeszédek segítségével próbálja értelmezni élete eseményeit. Hogyan dolgozza fel anyja és az iskolaudvaron élő kisegér, Edmondantesz halálát, saját elhúzódó betegségét, klímaszorongását, teste zavarba ejtő változásait? S legfőképpen: mit kezdjen az osztálytársa, Panni iránti titkos érzéseivel?

A finom érzékenységgel megírt regény – a Regényes természet irodalmi pályázat nyertes műve – a szerző első kötete a Móra Kiadónál.

Hidasi Judit: Apró ​bolt a sétányon

Spoiler:

Furcsa, kettős értékelés következik. Az első rész főként Hidasi Juditnak és a könyvének szól, ezt fogja tükrözni a pontozás is. A második részért pedig előre elnézést kérek Hidasi Judittól, és kérem a rajongóit az OFF feliratra ne kattintsanak.

1. Nagyon jó, és mostanában szerencsére egyre gyakoribb az, hogy a könyveknek elsőre a külalakja fog meg. A sok egyforma borítóból (mondhatni sok egyforma szépfiúból) szinte kiragyog egy-egy harmonikus színvilágú szép és derűs fedlap, amitől egyből beindul a pavlovi reflexem. Az, hogy emellé a fülszöveg is sokat ígérő, elég extra pontos. Egyben van a regény külseje, ráadásul azoknak akik a könnyen látható olvasmányokat szeretik, van egy jó hírem: elég nagybetűs is.

Mint tudjuk azonban, a belbecs, legalábbis regények tekintetében legalább olyan fontos mint a külcsín. Nos, ez a regény méltó a borítójához. Hidasi Judit professzionális író. Tudja hova kell tenni a hangsúlyokat, hogy lehet szépen írni, és mitől lesz kerek a történet. Tényleg. Frappánsan felépített cselekmény, szerethető karakterek, könnyű laza, nyári kaland, és mégsem. Van egy pici éle, egy sötét folt  a múltból, némi mélyebb tartalom, de mindez élvezhető, olvasmányos formában. Szaladnak az oldalak, ahogy egyre jobban belemerülünk a történetbe, és közben megidéződik a környezet. Az ember szinte kint érzi magát a reggeli Balatonparton, -amikor még alszik a tó- egy jó kávéval a hűvös vízparti szellőben. De benne van a szabadstrandok, a lángosozók hangulata is, ötvözve  a kisvárosi életképekkel. A pletykára éhes szomszédok, a kamaszéveket őrző épületek, a gimis  barátok mind-mind olyan egyedülálló életérzést adnak a regényhez, ami ismerős minden kisvárosi olvasónak. Bár jó a történet, mégis inkább ezek a hangulatok andalítottak el.

Stégre való, könnyű nyári kaland ez a könyv.  Nagyon szimpatikusak a szereplők, bár Éva barátnőiről szívesen olvastam volna többet is. Az, hogy  nagyon pörgős regény, valahogy elveszi annak a lehetőségét, hogy alaposan bemutassa a szereplőket. Érdekelt volna, hogy milyenek a lányok, külsőre és belsőre. A borítót nézegetve próbáltam eldönteni, hogy vajon melyik lány lehet Nóri vagy Gabi? Alig esik szó a külsejükről, a gimis évekről, a korábbi barátságukról. Ugyanez vonatkozik Évi édesanyjára is. Keveset tudunk meg róla a hangulatain, és a nyilvánvaló mesterkedésein kívül. Érdemes lett volna a részleteket picit pontosabban megvilágítani.

Tamás, általánosságban is A FÉRFI, és szerencsére kettejük viszonya nem terhes a fülledt erotikától, vagy a feszegető múltbéli nagy titkoktól. Egyszerűen mutatja meg ez a regény, hogy egy szerelem érkezhet jókor, lehet szépen felépülő és könnyedén befogadható is, nem kell minden érzelemhez vért és verítéket áldozni.

A kedvenc figurám (szerintem egyértelműen) Laci Pék, aki amúgy egy teljesen létező embertípus, a maga mufurc szótlanságával, és rejtegetett kedvességével.

Jó volt olvasni. Vigyétek ki a strandra, vagy tegyétek el téli estékre,hogy egy kicsit visszalopja a Balatoni nyár semmihez sem fogható illatát, színeit, melegségét.

2. Sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon ennél  a regénynél kell-e ezt megfogalmaznom, vagy sem, mert nyilván nem ez váltotta ki, csak itt csordult ki a pohár. Az idén körülbelül 10 olyan romantikus-erotikus regényt olvastam ami a mai időben játszódik. (Valószínűleg tavaly is ennyi lehetett). Ezekből 8-ban bukkant fel az abúzus valamilyen formája, 7-ben nők sérelmére elkövetve. Értem, hogy fontos téma. Valószínűleg a nők átlagosan nem olvasnak annyi könyvet mint én, tehát potenciálisan ritkábban futnak bele. De így reprezentálva lassan komolyan úgy érzem, hogy a kortárs női irodalom szerint minden második férfi erőszaktevő. Pedig nagyon nem. Szerencsére ez csak egy kis szelete a társadalomnak. Nem takargatni való szelete, de nem is reprezentatív része. Egyre kevésbé olvasok a kimerüléstől, unalomtól tönkremenő kapcsolatokról. Kevés szó esik arról, hogy alap nélkül épülnek fel házasságok, hogy az elvárások, a megfelelési kényszer, és a látszat talajára épülő párkapcsolatokban a valóság mennyire kevés lesz. Hogy ezek miatt, és a kommunikáció és a türelem teljes hiánya miatt sokkal gyakrabban érnek véget a szerelmek, mint a bántalmazás miatt. Lassan minden olvasmány azt sugallja, hogy bántalmazó kapcsolatból érkezve lehetsz igazán boldog egy nagyszerű fickóval. Mert egyébként nem? Ha csak simán ért véget a kapcsolat akkor sosem találom meg a számomra tökéletes férfit? Szóval, persze, ítéljük el az abúzust, és mutassuk be, hogy van ilyen, de könyörgöm, ne minden egyes romantikus regényben. 

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 336 oldal

Fülszöveg:

Azt ​mondják, bármikor újra kezdheted az életed… De azt nem mondják, hogy ez nehéz lesz…

Éva titkokkal tele érkezik haza Amerikából a húszéves érettségi találkozójára, a balatoni kisvárosba. Szinte pillanatok alatt lesz szerelmes az emlékeibe, a régi életébe. A rózsaszín felhők közül azonban gyorsan a földre esik, mert a városban sok minden megváltozott.

Nem elég, hogy bohém anyja rábízza a parti sétányon lévő boltocskát, de új otthont is kell találnia magának. Szerencsére régi barátnői mindenben segítik, nem úgy Tamás, aki a bolt másik felét bérli és egészen más tervei vannak. Évával és az apró bolttal is.

Egy átmulatott és átbeszélt éjszaka után a régi barátnők megalapítják a Prosecco Klubot, ahol a maximális őszinteség alapkövetelmény. Ez viszont jó néhány régi sérelmet felszínre hoz nemcsak a helyét kereső Évánál, de a háromgyerekes Gabinál és a még mindig szingli Nórinál is. Tamás pedig egy kicsit mindannyiuk életében szerepet játszik. A nyár éppen csak elkezdődik, a szálak pedig egyre jobban összekuszálódnak…

Hidasi Judit regényében visszatalálunk a múlthoz, ahonnan életünk kötelékei erednek. A történet hősnőivel együtt járjuk be az utat, amely elvezet azokhoz az értékes dolgokhoz, amelyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.

Vi Keeland: Kockázatos kaland

Vi Keeland nekem egy kicsit mindig zsákbamacska. Volt már olyan könyve amit egyáltalán nem hagyott mély nyomot, de találtam már kedvemre valót is, az írásai közt. Borítóról, fülszövegről nehéz eldönteni. Sokszor mondanak ellent egymásnak. Néhol egy szimpatikus fülszöveget elvisz egy semmitmondó borító, máskor ez épp fordítva történik. Ennek a könyvnek a fedlapja  jól belesimul a Vi Keeland könyvek sorába, és bár szép a borítón lévő modell, annyira mégsem fogott meg. A hátoldalon lévő összefoglaló szintén a „semmi különös” kategória. Mindezek ellenére szerintem ez a könyv az eddigi Magyarországon megjelent Vi Keeland életmű csúcsa. Kifejeztetetten szerettem.

Nem illeszkedik különösebben a szerző regényeinek sorába. Keelandtől egy könnyed, felszínes erotikus vonalat szoktunk meg, ami szórakoztató ugyan, de aligha maradandó. Ez most más. A történet maga is fajsúlyos, de a szereplők is jóval árnyaltabbak mint az eddigiekben. Emellett mégis humoros tudott maradni, ami kicsit könnyedebbé teszi az amúgy nehéz élethelyzetet, amit  a könyv bemutat.

A Kockázatos Kaland lassan bontakozik ki. Sokkal több rétegben, mint azt várnánk. Egy véletlen találkozás, egy egyszerűen induló szerelem, minkét főszereplő életében olyan kapukat nyit meg, amelyek mélyreható változásokat követelnek. És miközben egy nagyon komoly témát dolgoz fel, végig laza, olvasmányos és izgalmas tud maradni. Mind a 476 oldal (azt hiszem ez sem egy szokványos méret az írónőtől) megtartotta a figyelmemet. A cselekményszerkezet nem egyszerű. Azon túl, hogy az eseményeket mindkét főszereplő szemszögéből olvashatjuk, időnként kiugrunk a múltba is. Ennek ellenére teljesen követhető a történet.

Donovan, az egyébként macsó férfi főszereplő, az elejétől fogva kedves, figyelmes, és nyitott. Nem az a fajta alfahím akinek rejtett értékei vannak, hanem nagyon nyíltan pozitív személyiség. Ez a könyv mégsem róla szól igazán, hanem Autumn-röl, a szintén szimpatikus hősnőről. És mennyivel jobb így, hogy a fókusz nem egy gazdag arrogáns férfin van, hanem egy szerethető, gyengéd de erős nőn. Sokkal könnyebb azonosulni, vagy legalábbis sorsközösséget vállalni így a főszereplővel. És persze lehet vágyni az amúgy minden szempontból tökéletes férfire. (Még az sem feltétlenül baj, hogy mint tudjuk, nem létezik tökéletes ember).

Kettejük kapcsolata az erotikus-romantikus könyvekben tapasztalható szokásjognak ellentmondva lassan épül fel, és kifejezetten jó volt a hamu alatt izzó parászon lépkedni a szereplőkkel együtt. Bár a nyitóképben úgy tűnt, hogy ez gyors szerelem lesz, valójában nagyon megfontoltan és szépen épült fel. A testiség itt nem előzi meg az érzelmek kialakulását, sőt, ahogy fejlődik a kapcsolatuk úgy lesz egyre megalapozottabb a szexuális vonzalmuk. Ez így egyébként, szerintem életszerűbb is, mint a megszokott azonnal működő csodálatos szexualitás talajára épülő szerelem. 

A történet mellékszereplői szintén elég hangsúlyosak. Bud, vagy Storm de akár Donovan üzlettársai és barátai vagy épp Sky is megérdemelne egy önálló történetet. Szívesen olvastam volna róluk többet, ahogy Donovan gyerekkoráról, vagy épp Autumn apjáról is. 

Amellett, hogy számomra ez Vi Keeland legerősebb könyve, azért van néhány apróbb észrevételem. Az egyik a fentebb említett kidolgozatlanság, azaz néhány szempontból érdemes lett volna kicsit jobban felépíteni a szereplők hátterét. Sokszínű és érdekes volt a mellékszereplői gárda, ugyanakkor a „kevesebb több” elven érdemes lett volna jobban felépíteni a karakterek múltját. (Pl. szerintem semmi szükség nem volt Autumn apjának mind a 8 feleségére, de jól jött volna ha leírja a szerző, hogy fejlődött-e  a kapcsolatuk, és hogy hogy jutottak el a megbocsátásig). A másik szintén apró észrevétel: (beragadt, muszáj kihangosítanom) a férfiak nem nevetnek hisztérikusan. Az alfahímek különösen nem. Ezektől eltekintve azt kell mondjam, hogy ez nemcsak a szerző (szerintem) legjobb könyve, hanem a romantikus-erotikus műfajban is messze kiemelkedik a mezőny fölé. Azoknak is ajánlom, akik eddig nem találták meg a hangot Vi Keeland regényeivel.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 476 oldal

Fordítás: Márton Andrea

Fülszöveg:

„Mély ​érzelmektől fűtött romantika.” – The Reading Café
„Tüzes szerelmi történet.” – Red Cheeks Read
„Ellopja a szívedet.” – Professor Romance

Már akkor tudtam, hogy Donovan Decker milyen méretű cipőt hord, mielőtt megismertem.
Annyira rohantam a reptéren, hogy nem a saját bőröndömet kaptam le a futószalagról.
Felhívtam a bőröndcímkén található számot, és a vonal túlsó végén egy mély, bársonyos hang szólalt meg. Szerencsére nála volt a csomagom.
Donovan és én egy kávézóban találkoztunk, hogy megejtsük a cserét. Ott kiderült, hogy nem csupán a hangja szexi, hanem ő maga is, és emellett okos, vicces és meglepően normális ahhoz képest, hogy hétszáz dolláros cipőt visel. Meghívott egy kávéra. A kávéból vacsora lett, a vacsorából desszert, a desszert után pedig az egész hétvégét együtt töltöttük.
Nyilván mindez túl szép volt, hogy igaz legyen. Az életem túlságosan bonyolult ahhoz, hogy közel engedjek magamhoz egy ilyen szuper pasit. Ezért kámforrá váltam. New Yorkban nyolcmillió ember él – mennyi volt az esélye, hogy egy év múlva újra összefutunk? Amikor épp elkezdtem járni a főnökével?

A szerzőről:

Vi Keeland a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője. Kötetei több millió példányban keltek el világszerte. Az írónő ismét egy szenvedélyes és fordulatokban gazdag romantikus történettel készült az olvasóinak. (Forrás: https://moly.hu/alkotok/vi-keeland)

Liz Flanagan: Sárkánylány

A Metropolis Media (Galaktika) Popkorn sorozatának részeként jelent meg a Sárkánylány még 2019-ben. Ahhoz képest, hogy mennyire szép a borító, és milyen jó a történet, egyáltalán nem is hallottam róla, amíg recenziós példányént meg nem kaptam a kiadótól.

Nagyon mély, megalapozott és őszinte szerelemmel viseltetek a sárkányokkal szemben. Természetesen van itthon sárkányhatározóm, és számos egyéb szakirodalmam is a sárkányok világáról a Harry Pottertől az Eragonig. És igen, gyakorlatilag minden sárkányos filmet láttam már. Kétszer. Hogy ez a könyv miként kerülte el a figyelmemet elképzelni sem tudom. Mindezt azért írtam le, mert emiatt elfogultnak tűnhetek, de igazából nem, tényleg jó kis ifjúsági regény a Sárkánylány.

A szerzője Liz Flanagan abszolút ráérzett arra, hogy miként kell érdekes, mozgalmas, de mégis érthető és jól követhető regényt írni kiskamaszoknak. A történet végig fenntartja az érdeklődést, de nem túl bonyolult, élvezetes olvasmányt jelent a 10+-os korosztály számára. (A 42 teljesen belefér a 10 +-ba)

Elsőre kicsit sablonosnak is tűnt, néhány ifjúsági regény kelléket ellőt a szerző, de annyira jól árnyalta a szereplőket és a cselekményt, hogy mégsem tűnt ismétlésnek.

Milla a regény főszereplője, az az árvalány, aki bár bizonytalan a saját státuszában mégis mindenkivel megtalálja a hangot. A társadalom alsóbb és felsőbb rétegeiben is otthonosan mozog, nagyon fejlett igazságérzet
tel rendelkezik, és elég érett döntéseket hoz. Vele együtt keveredünk kalandokba, de ami talán fontosabb az ő szemszögéből szemléljük az emberi kapcsolatokat, és a szereplők sárkányokkal való viszonyát. Milla karaktere annyira szimpatikus, hogy könnyen lehet azonosulni vele, és bár a barátai is pozitív szereplők, azért a jellemük bőven árnyalt. A regény jól ábrázolja az emberi természet sokszínűségét, és a társadalmak bonyolult rétegződéseit, úgy, hogy közben élmény tud maradni. Nem  lesz száraz és unalmas, rádásul a gyerekeknek is érthető.

Maga a cselekmény viszonylag egyenletes vezetésű, eléggé kitalálható, nagy csavarok nincsenek benne, de igazából nem is hiányoznak. Elég érdekes világot épített fel Liz Flanagan ahhoz, hogy fenntartsa a figyelmet. A történetben a kitartás, a remény, és az együttműködés kap nagyon hangsúlyos szerepet, és ez egy olyan tanulság amit a mai kor gyermekeinek (és a  felnőtteknek is) nem lehet elég sokszor elmondani. A jelen társadalmában nagyon sok olyan mesére van szükség, ami önzetlenségre, elfogadásra és közösségi létre tanít.

A sárkányok nagyon jól sikerültek. Kedvesek, szépek, de mégis félelmetesek. Dorombolnak mint  a kiscicák, miközben képesek tüzet is okádni. Már tojáskorukban önálló személyiséget, és az emberekkel való kapcsolatuk is példás.

Az egész történet olyan, mit egy puha takaró, biztonságosan beburkol és elringat. Tudjuk, hogy az érzés nem valóságos, de mégis jó elhinni. Ami a földön tartott, és rontotta az olvasási élményt, az a vége felé egyre szaporodó elgépelés volt. Eddig nem tapasztaltam ilyen sok szó egybeírást egy regénynél, ezért többnyire fel sem szokott tűnni egy-egy hiba, itt viszont el sem tudtam kerülni.

Az olvasó gyerekek (és mesét kedvelő felnőttek) kezébe bátran nyomjuk bele a Sárkánylányt, nem fognak csalódni.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Média Kiadó
Megjelenés: 2019.
Oldalszám: 352.

Fordította: Tamás Dénes

Fülszöveg:

A ​Sárkánylány főszereplője Milla – a melegszívű, árva kis szolgálólány –, aki Arcosi varázslatos szigetén él. Az emberek ezen a településen úgy tudják, hogy a tűzokádó sárkányok már emberöltőkkel ezelőtt végleg kihaltak. A sziget egykori lakói – a sárkánylovasok – is csak a legendákban élnek tovább.
Egy nap Milla – drámai körülmények között – négy különleges tojás birtokosa lesz, és ráébred, hogy rajta fog múlni, a sárkányfiókák kikelnek-e, és életben tudnak-e maradni. Közben Arcosi egyre fenyegetőbb hellyé válik, és mind nehezebb eldönteni, kiben bízhat igazán az ember.
Milla és barátai mindent elkövetnek, hogy megvédjék a sárkánytojásokat, amelyeket a szigetet uraló hatalommániás herceg is szeretne megkaparintani. Ha igaz, amit rebesgetnek, és a tojásokból sárkányok kelnek ki: az egész szigetország sorsa gyökeresen megváltozik. Milla pedig végre megtudhatja, kik is voltak a szülei valójában, és mit rejteget számára a múlt. Vajon ki nevelheti fel a sárkányokat? És mihez kezd velük?
Liz Flanagan brit írónő remek mesélő: sok humorral és értő lélekrajzzal ábrázolja szereplőit, akiknek egy gyönyörűen megírt, varázslatos világban kell helytállniuk.
A Sárkánylány lenyűgöző szépségű történet barátságról, szerelemről, hűségről, a származásunk iránti tiszteletről és az erkölcsi helytállásról.
A meseregény mindenkinek ajánlott, aki szereti a lebilincselő történeteket, a hajmeresztő kalandokat – és persze nem fél a repüléstől.

English ​for Everyone – Junior

Amikor megláttam a HVG_Könyvek English for Everyone sorozatát tudtam hogy kell nekem, de nem mertem a felnőtt verzióval bepróbálkozni. Több mint 20 éve tanulok angolul, de még mindig nem tudok. Ennyi idő alatt akár már fel is adhattam volna, de az nem én vagyok, szóval inkább küzdök. Bár talán túlzás küzdésnek nevezni az évente kétszer fellobbanó tudásvágyat. Természetesen magam is tudom, hogy a legnagyobb ellenségem a rendszeresség és a kitartás teljes hiánya, de nagyon nehéz változtatni. Ez a gyerekeknek való nyelvkönyv ebben tud segíteni, azzal, hogy apró napi feladattá bontja a nekem amúgy is nehézkes szótanulást. Nem én vagyok a célcsoportja, viszont a hozzá hasonló megrögzött lustáknak visz némi rutint a tanulásba, viszonylag kevés erőbefektetéssel.

Ez egy elképesztően nagy könyv. Magam sem számítottam ekkora külalakra, bár nyilván 200 napra bontja a tananyagot, ráadásul munkafüzet, úgyhogy nem is nagyon lehetne kisebb. Csodás, rajzos és vidám színekkel dolgozik, szerintem a gyerekek könnyen megbarátkoznak a képekkel. Nekem a funkcionális képanalfabétának nem sikerült néhány rajzot pontosan belőnöm, de a végén a magyar nyelvű szószedet segít beazonosítani a rajzokat, feltéve, ha rájövünk, nagyjából mit keressünk. Ez igényelt tőlem némi önálló gondolkodást. Furcsa volt, hogy az angol szavakat képről kell megfejteni, nincs mellette ott a magyar jelentése, de tudom, hogy ez segíti az angolul gondolkodás elsajátítását, és az anyanyelv tanuláshoz hasonlóan működik.
A napi 5 szó egymáshoz közel álló szavak csoportjára bomlik. Az első nap pl. az első 5 szám, de a ház beosztásától a vidámparkig számos témát érint a könyv. Főneveket, mellékneveket, elöljárószavakat számneveket és igéket is tanulunk, a végén a magyar szószedet jelzi is, hogy melyik szó milyen csoportba tartozik.
A tanulást online hanganyag alapozza meg, és örömmel vettem, hogy viszonylag semleges a narrátor hangja. Általában számomra meglehetősen unszimpatikus szokott lenni a szájbarágósan elnyújtott, vontatott és még ráadásul nyafogós hangú anyag, ezért ritkán hallgatom végig. Itt muszáj, de egyáltalán nem bosszantó a hangzó segédanyag.
A feladatok alaposak, a képek mellett látható az írott szó, hallgatás után le is kell írni, majd egy feladatot is meg kell oldani, újra le kell írni a szavakat a képekhez párosítva. Minden 4 nap után jön egy 5. napos összefoglaló, ahol a tanult 20 szót ismételjük újra. Mindez azt mutatja hogy nem kell túl sok időt és energiát beletenni 1000 szó megtanulásába, viszont mindennap elő kell venni a könyvet. Nekem egyébként ez okoz nehézséget.

Önállóan, gyerekeknek is jól használható. Ha csak most kezd a gyerek nyelvet tanulni mindenképpen jó, bár nyilván nem igazodik az iskolai tananyagokhoz. Viszont a kiejtés és a szavak írása jól elsajátítható, ráadásul rendszerességet követtel, ami elengedhetetlen.
Én most úgy érzem, hogy ha befejeztem itt az 1000 szó elsajátítását, akkor a sorozat többi tagját is muszáj lesz beszereznem, mert remélhetőleg elmozdít végre a nyelvtanulási holtpontról.

Adatok:
Kiadó: HVG Könyvek
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 240.

Fülszöveg:
INGYENES ONLINE HANGANYAGGAL!
TANULJ MEG ÉS GYAKOROLJ 1000 ANGOL SZÓT!
Tanulj meg naponta 5 szót a könyv képeinek és online hanganyagának segítségével, így egy év alatt 1000 angol szó írásmódját és kiejtését sajátíthatod el.

A könyvborító füleivel takard le a képeket, és ellenőrizd a tudásod!
Minden hét végén szórakoztató feladatokon keresztül ismételheted át a héten tanult szavakat!
Színes képek segítenek megtanulni a szavakat és emlékezni rájuk!
INGYENES HANGANYAG
weblap és alkalmazás
www.dk5words.com/uk
(mindkét fülön ugyanaz a szöveg:
Takard le a képeket, és ellenőrizd a tudásod!

L. J. Shen: A szívtipró

Ezt a könyvet azóta akartam, hogy megláttam a borítóját. Nem kifejezetten rajongok a félmeztelen férfiakat felvonultató címlapokért, de ebben van valami, ami megfogott. A színvilága is tetszik, bár a magenta is távol áll tőlem, mégis valahogy nagyon jól hat a szürkés háttéren. A sorozatcím nem telitalálat. Az eredeti a „Bostoni Szépségek” mint jelző el is hangzik a könyvben, egy barátnőkből álló csoportra utalva, és ahogy nézem ezekről a lányokról szól a sorozat többi része. Itt a „Bostoni Bikák” inkább marketingfogás, bár tény, hogy 50%-ban valóban Hunteré a könyv, és csak 50 %-ban Sailoré. Sailor aki sokkal erősebb alapot adott ennek a könyvnek, mint a rosszfiú akit a borító reflektorfénybe állít. Sailor, aki nem ebben a történetben tűnt fel először, hanem a Sparrow című regényben:

„– Mit csinál az én kis klambóm?

– Lehet, hogy lány – vonja föl a szemöldökét Sparrow.”

Troy Brennan lánygyereke, és ha már itt tartunk a nevelt fia is pikáns ízt ad, az amúgy a Todos Santos-i hangulatba ágyazott regénynek.

Sailor vezetéknevét látva tudtam, hogy bármit is produkál ez a könyv, szeretni fogom. Az csak hab volt a tortán, hogy Hunter is felbukkant már az előző olvasmányokban, bár eddig Vaughn és Knight az All Saint Gimi üdvöskéi eléggé háttérbe szorították. És valóban ebben a regényben is sokáig úgy tűnt, hogy nincs is önálló személyisége. Aztán amikor lett neki, az igazán megnyerővé tette, akkor is ha borzasztó a stílusa, és a hosszú távú hűségére sem mernék nagy összegű fogadásokat kötni.

L. J. Shen ezzel a történettel is hozta a formáját. Aki szereti a regényeit, az ezt is szeretni fogja. Aki nem ismeri, az kezdje el olvasni, akár ezzel a történettel is, de még jobb lenne, ha a fentebb említett előzményekkel indítana.

Ahogy az írónőtől megszoktuk, a történet csavaros. Egyszerűnek látszik, és valóban elég sima is a történetvezetése, de mégis a háttérben több rejtett szál munkálkodik, több apró – és nagyobb – múltbéli történés határozza meg a szereplők eléggé jól árnyalt jellemét, és jellemfejlődését. És, persze van benne dráma is, mert elmaradhatatlan, de talán kevésbé erőteljes a két korábbi könyvhöz a „Vagányhoz” és a „Vadítóhoz” képest.

Ami miatt nagyon szerettem, az az otthonossága volt. Ismertem a szereplők zömét, de az ismeretlenek is jól illett a történet kereteibe. Sailor és Hunter kapcsolata minden ellenkező híresztelés ellenére az elejétől kezdve elég kiegyensúlyozott. Jó volt velük lenni. Troy Brennan és Sam, pedig jelen volt, ahogy Knight és Luna is, de nem nyomták el a személyiségükkel Hunter és Sailor karaktereit. Imádtam a két oldalról is megerősített ír vonalat, a maffiás háttér árnyaltságát, és lehetőségeit.

Ami kevésbé tetszett az a szereplők életkorának meghatározása. A 19 évesek semmilyen körülmények közt nem ilyen érettek. Lehet, hogy ezelőtt 20-30 évvel voltak ilyenek, de most nagyon nem. Még Sailor céltudatossága csak-csak fakadhatott a sportolói létéből, de egy 19 éves fiú? Ugyan már. Ráadásul a választott sport sem indokolta, hogy fiatalnak kell lennie a versenyzőnek, ezért nem igazán értem, hogy miért nem a 20 éveik végét választotta a szerző. Sokkal hitelesebb lenne a történet.

Régen éreztem már L. J. Shen regények kapcsán azt, hogy van humora, de itt most határozottan erősség volt. Hunter nem kifejezetten pozitív személyisége ellenére nagyon jó volt a humora, s emiatt a szócsatáik is élvezetesek, viccesek, s könnyeddé tették az egész regényt.

Köszönöm, hogy @Álomgyár kiadónak, hogy ilyen gyorsan elérhetővé tette ezt a regényt a korábbi Shen könyvekhez képest, és nagyon-nagyon várom a folytatást.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 472 oldal

Fordítás: Ladányi Klára

Fülszöveg:

Hunter

Nem terveztem, hogy egy szexvideó főszereplője legyek, okés?

Egyszerűen csak megtörtént.

Erre az én utálatos apám fél év cölibátusra, piamentességre és totális unalomra ítél a legstréberebb, szűzike, Sailor Brennan társaságában.

Sailor

Nem vágytam erre a melóra, oké?

De annyira jó ajánlat volt, hogy nem mondhattam nemet.

Amúgy sem kell félni attól, hogy belezúgnék ebbe a gyönyörű, karizmatikus, csilliárdos agglegénybe.

Nem. Ellenállok Hunter Fitzpatrick vonzerejének.

Még akkor is, ha elveszítem mindenemet.

Még akkor is, ha odavész a birodalma.

Az Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző L. J. Shen új, Bostoni bikák-sorozata nem okoz csalódást a szenvedélyre és érzékiségre vágyó olvasóknak.

A szerzőről:

LJ Shen a USA Today és a Washington Post kortárs romantikus szerzője. Kaliforniában él férjével, fiával és lusta macskájával. mikor nem ír, szívesen olvas egy jó könyvet egy pohár bor mellett, és nézi kedvenc HBO- és Netflix-műsorait. Forrás: https://www.goodreads.com/author/show/13531492.L_J_Shen

Gáspár András Gáspár: Héjnélküli

Gáspár András Gáspár neve a kortárs irodalomban nem kifejezetten ismert, nyilván az előadóművészetben ez nem így van, de szerintem a frissen megkezdett úton haladva, íróként legalább olyan népszerű lehet mint az eredeti szakmájában.
A szerző első regényét a Gáspár András Gáspár: Föld 2 záróvizsga címűt, nem olvastam, de nem is hallottam róla. A „Héjnélküli” című regényt a Móra kiadó ajánlotta így került fel az olvasási listámra. Magamtól valószínűleg sohasem választottam volna. A borító első látára egy sci-fit sejtet, a fülszöveg alapján a regény leginkább fantasynak tűnik, de a külső megjelenés sem a színvilágában, sem a borítófotóval együtt nem túl impozáns. A könyv olvasása közben jöttem rá, hogy alapból félrenyúlás egy rövid szőke kék „Héjú” űrlényszerű szereplőt tenni a címlapra, miközben fekete, hosszúhajú barna bőrű, fekete „héjú” bennszülöttekről szól a könyv.
Az űrodüsszeia – szerű címlap egy indonéz szigetvilágában játszódó elképzelt természeti nép életét, társadalmát mutatja be olyan precíz részleteséggel, hogy az teljesen létezőnek tűnik. Bár hajaz némiképp a fantasyra, mégsem az, vagy annak csak éppen a széle. Lehet mágikus realizmus, lehet kalandregény, vagy társadalomkritika, mindegyik teljesen helyénvaló meghatározás.
A könyv 15+-os olvasmány, azaz kamaszregénynek ígérkezik. De nem az. Ismerve a nagykamaszokat, erősen kétlem, hogy célcsoportként értő olvasói lehetnének ennek a regénynek. Nem azért mert elég erőszakos, (kétlem, hogy ez különösen zavarná az akciómesék generációját), hanem mert annyira szépen felépített és pontos, annyira társadalomrajz , hogy a fent említett korosztály csimbumm-on nevelt ingerküszöbe alatt marad. Sokkal inkább young adult vagy felnőtt regény, értő olvasást, és türelmet kíván, de teljesen megéri.
A következő problémacsoportom a stilisztika volt. Értettem a párbeszédek jelölésének fontosságát, elfogadtam a stílusát is, de… A központozás nélküli a párbeszéd egyértelműen az olvasást akadályozó tényezőnek bizonyult. Többször vissza kellett néznem, hogy hol válik el egyik szereplő szava a másikétól, és a gondolatok jelölésével is ugyanez volt a problémám. Szép megoldás volt, de nem hasznos.
Rendben, most már mindenki elhitte, hogy lehúzom a regényt, pedig valójában nagyon nem.
Elképesztő volt! Az alaptörténet nagyon szépen felépített, az első csúcsponton túljutva nagyából sejthető a történet kimenetele, de még így is sok apró meglepetést okoz a cselekmény. Természetesen van benne kiszámítható elem, de egyáltalán nem volt „tudtam előre” érzésem. A sztori egyszerű, mármár komfortos, de a nagy kényelmet azért több helyen megtöri az események kegyetlensége, és egy-egy váratlan fordulat. Ki-kitaszít az ösztönösen kényelmes zónából, de nem zavaró módon, inkább sodró lendülettel, izgalommal vegyes várakozással.
A gondos témaválasztás egy nagyon valós problémát vezet fel, több oldalról jól megközelíthető, és (sajnos) jelen társadalmunkban is pontosan bemérhető. A szigetlakók világtól elzártan, vallási okokból önként vállalják a vakságot, és ennek megfelelően csak azt érzékelnek a világból amit egy érdekcsoport érzékeltetni akar velük. A vakság ebben az esetben nem csak metafora, de annak is tökéletes. Az önkéntes vaksággal együtt a felső vezetés megteremti a tökéletes boldogság társadalmát is, ahol se könny, se fájdalom nincs. A történet a nyilvánvalón túl számtalan egyéb kérdést is felvet, pl. hogy létezhet-e tökéletes boldogság? Hogy fontos-e tudni mindent, és vajon szükséges-e? Hogy a szemfedő mit takar el, és mit nem? Ezt hiszem minden értelmezésben, és minden nézőpontból nagyon izgalmas regényt írt Gáspár András Gáspár.
A szövegezése könnyed, jól olvasható, bár vannak benne ismeretlen fogalmak, nem szorul különösebb magyarázatra, sem kiegészítésre. Csak az a fránya párbeszéd stilisztika lassított le időnként.
A karakterábrázolás szépsége jól láttatja a pozitív szereplők hibáit, és a negatív szereplők érdemeit is, épp ezért minden szereplő együtt él az olvasóval. Mindezért, vagy mindezek mellett a történet teljesen kikapcsol, alaposan elgondolkodtat, és izgalmas szórakozást is nyújt. Feltétlen ajánlom.

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2021
Oldalszám: 328.

Fülszöveg:

Csak a sötétség teheti boldoggá az embert – aki lát, iriggyé, elégedetlenné válik, és háborúba keveredik másokkal. E szerint az ősi tanítás szerint élik életüket egy bennszülött törzs tagjai egy eldugott szigeten. Minden csecsemő arcára a szemet elfedő bőrhéjat varr a sámán. A héj a biztonság, a héjat egy életen át óvni kell – nem szabad, hogy végzetesen megsérüljön. Amikor a törzsfőnök házasságra készülő lányát, Dyamit ez a szerencsétlenség éri, megdöbbentő dolgokat tapasztal. Hogyan titkolja el a törzs vezetői elől, hogy lát? Hogyan adja szerelme és barátai tudtára, mekkora vakságban élnek? Vajon elkerülheti-e, hogy ő is arra a szörnyű sorsra jusson, ami a szigetre tévedő idegenekre és a héjsérült bennszülöttekre vár?
A Föld 2 záróvizsga szerzőjének új, fordulatos kalandregénye.

A szerzőről:
Gáspár András (Budapest, 1970. augusztus 18.–) magyar színművész, rendező, író, drámatanár, szinkronszínész és szerkesztő-műsorvezető. (forrás: https://moly.hu/alkotok/gaspar-andras-gaspar/wikipedia)

Joanna Courtney: Vaskirályné (Shakespeare királynéi 3.)

Számomra ez a regény egy többismeretlenes egyenlet volt, nem is teljesen vagyok biztos abban, hogy sikerült megoldanom.

A „Regényes történelem” sorozattal most ismerkedem, ez volt a nyitódarab. Általában a történelmi regények elkerültek eddig, pedig nagyon jól adnak át ismereteket, mindenképpen érdemes kicsit elmélyedni a sorozatban.

Joanna Courtney számomra szintén első olvasás volt, de vaskorral is most találkoztam először leszámítva az általános és középiskolai történelemórákat. Ráadásul Shakespeare Lear királya is vakfolt, mert bár ismerem a történet alapját, azért a részletek már bőven a feledés homályába merültek, főként, hogy annak idején, irodalomórán csak érintőlegesen vettük, aztán pedig nem olvastam el. (Nem is igazán vagyok abban biztos, hogy most el fogom olvasni).

A Vaskirálynő az időszámításunk előtti korban játszódik, az írónő saját bevallása szerint ezzel a történettel nyúlt vissza legmélyebben a múltba, és bár a történet zöme kitaláció, nagyon sok történelmi tényre támaszkodik a környezet és a mindennapi élet leírásában. A regény a kelták korába vezet, és a vallásról, hiedelemvilágról, valamint a feltételezett társadalmi berendezkedésről nagyon sokat mesél. Igaz, hogy ebben például teljesen ellentmond a Shakespeare Lear drámájának, mert ott egy patriarchális társadalmi rendet látunk, míg itt épp az ellenkezőjét, de jegyzetek szerint ez a verzió sokkal valószínűbb. Ugyanakkor a szerző nagyon sok olyan apró történelmi tényt zsúfolt a regénybe amik biztosan nem egy időben történtek. Ebből a szempontból kicsit túl sok is a regény. Pl. A Vaskorban valóban fejlett volt a kelta vasművesség, de ie. 500-ban még nem a források szerint csak a késői vaskorra (Kr. e 400 utánra) tehető a vasmegmunkálás ilyen szintű fejlettsége. Ez egy jó 100 éves csúszás. Ugyanígy a repülésről az első kísérleteket az ókorban találtam. (A szerző ugyan hivatkozik Bladudra aki először repült, de az ő létezésére nincs bizonyíték). Ugyanezt elmondhatom a kutyatenyésztésről is. Simán el tudom képzelni, hogy tartották kutyákat, de gyanúsan nem ismerték még az öröklődést és kereszteződést, kétlem, hogy tudatosan tenyésztettek volna. Ezek miatt kissé hiteltelen volt a történet, ráadásul nagyon sok modern szó is belekeveredett indokolatlanul a könyvbe. Nem tudom, hogy ez írói, fordítói vagy szerkesztői „hiba”? de tény, hogy túl választékos a szöveg. Tudom, hogy képtelenség az eredetihez hasonló nyelvezettel regényt írni a vaskorról, mégsem hiszem, hogy például a párbeszédekben helye van az „ésszerű megoldás”, vagy „hatékony támadás” kifejezéseknek, hogy csak párat említsek. Ebben az esetben az egyszerűbb megoldások közelebb vihettek volna a történethez.

Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy nagyon érdekes a történet maga. Csavaros, drámai, érzelemgazdag. Nagyon sokat megmutat egy matriarchális társadalomból, és alaposan feltérképezi a kelta vallást az ünnepektől a hétköznapokig. A szerző egyszer sem „esik ki” a történetből, végig hiteles marad akkor is, ha nem éppen kedves, vagy a szereplőkhöz illő az adott vallási rituálé (pl. az emberáldozat.) A szereplők nagyon valóságosnak tűnnek, és a karakterek jellemükben egyébként teljesen illenek az eredeti drámához is, bár én talán a mellékszereplőket jobban kedveltem, mint a főszereplőket, néhány kivétellel. A karakterek jellemfejlődése jól nyomon követhető pozitív és negatív irányba is, azaz vannak olyan szereplők, akiknek a rossz tulajdonságai erősödnek fel a végére, és ettől nagyon életszerű lesz a történet.

A könyv borítója szerintem a legszebb a „Shakespeare királynéi” sorozatból, és a színvilága is remekül illik a regényhez.

Összességében nagyon érdekes, olvasmányos és érzelemgazdag regény, de a történelmi hitelessége néhol megbotlik. Inkább egy remek történet, mint valós korkép.

Adatok: 

Kiadó: General Press Kiadó
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 376.

Fordította: Frei-Kovács Judit

Fülszöveg:

Vasököl ​- bársonykesztyűben: Cordelia története

Kr. e. 500 – Lear az Anyaistennő végtelen támogatását élvezi, legnagyobb boldogsága három lánygyermeke, akiknek a szövetségével biztosítva látja törzse, a coritanok vérvonalát. Goneril, az örökösnő druida tudósokkal dolgozik, Regan a harccal kapcsolatos ismereteit adja tovább a tanítványainak, Cordelia pedig kiváló vadászkutyákat tenyészt. Felépül az új erőd is, ahonnan egész Közép-Britanniát szemmel tarthatják – a törzs dicsőséges virágkorát éli. Amíg Cordelia nővéreiben fel nem ébred a becsvágy…

A coritánok egykor békés erődeit immár ellenségek lakják, az új hatalmi viszonyok között pedig mit sem számítanak a vérségi kötelékek. Cordeliának menekülnie kell. Saját boldogságát és szülőföldjét hátrahagyva új szövetségeseket keres. Vajon lesz elég ereje, hogy visszanyerje az apja bizalmát, és békét hozzon a törzse életébe?

Joanna Courtney regényében egy olyan korba kalauzolja olvasóit, amikor természetesnek tekintették: a nő arra született, hogy uralkodjon.

Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik

A Sztrugackij testvérek szerintem megkerülhetetlenek ha a sci-fi irodalommal ismerkedünk. Az, hogy az ismerkedés melyik szintjén találkozunk, és melyik művekkel kezdünk, vitatott, de előbb-utóbb mindenképp szembejönnek. Én tudatosan választottam érzékenyítés gyanánt a „Hétfő szombaton kezdődik” című könyvüket, mert a fülszövege alapján inkább fantasy, és a @Galaktika sorozat által választott- szerintem egyébként nagyon tetszetős- borító is fantasy tartalomra utal. A fantasztikus irodalommal mélyebb és közelebbi kapcsolatot ápolok, ezért barátságosabb ismerkedésre számítottam, de be kell valljam, ez egy nehéz olvasmány.

Szatirikus utópia, és a szatírához hozzátartozik, hogy ismerni kell azt a valóságot, amit humorosan ábrázol. Nos, a Szovjetunió a gyermekkorom első 10 évében létezett csak, hallottam valamennyit ugyan a tervgazdálkodás, az amerikai tudományos és kutatási verseny valamint az intézetesítés világáról, de nem éltem benne. Nagy sok apró utalást nem értettem, nem kapcsoltam semmihez. Volt viszont olyan, amin nagyon jókat kacarásztam, igaz ez inkább a fantasy és a tudomány keveréke valamint a népmesék hőseinek sajátos megjelenése volt.

Gyakorta használjuk itthon a „nagyon orosz” kifejezést, amit talán úgy tudnák magyarázni, hogy kicsit szürreális, kicsit fapados, kicsit misztikus, kicsit összetákolt és nagyon furcsa. Nos erre  a könyvre nagyon illik. Igazából regénynek sem merem nevezni, mert nincsenek regény jellemzői, hiányzik a cselekmény, nem igazán ismerjük meg a szereplőket, és nincs a karaktereknek jellemfejlődése sem. Leszámítva a főszereplő Szása Privalov-ot aki magabiztosabbá válik a könyv végére. Ez véletlenül sem minősítés, csupán a kategóriát igyekeztem meghatározni, illetve kizárni.

A történet 3 részből áll. Az első rész bevezetésnek tekinthető, és mint ilyen elég nehezen érthető. Kapkodtam a fejem, a véletlenszerűen felbukkanó szereplőkön, semmihez sem köthető eseményeken, és a magától értetődőnek tekintett következményeken, amik egyáltalán nem voltak természetesek. Se füle, se farka az egésznek, és igazán nem is szórakoztatott, mert nem értettem. A második részre belerázódtam. Bár lassabb folyású rész, mégis zseniális. Ekkorra már elengedtem, hogy feltétlenül megérteni akarjam, egyszerűen csak hagytam magam sodródni.

A harmadik részre kiteljesedett az élmény. Itt már végképp nem a történet ragadott meg, hanem egy-egy mondat, egy-egy szereplő. Apró pici momentumok, amik önmagukban is csodásak. Pl. „Az Örök Ifjúság osztályon, hosszan tartó betegség után, elhunyt a halhatatlan ember modellje.” És ezek tobzódnak.

Ha összességében nézzük a  cselekményt, az igazából érthetetlen és zagyva. Alig történik benne valami, ami történik az sem logikus, következetes vagy értelmes. Ugyanakkor, ha elemeire szedjük mindhárom részt, valami csodálatos bontakozik ki a szemünk előtt. Az orosz népmese világa keveredik a szovjet ideológiával (bár érezhetően itt már inkább gúny, mint meggyőződés), és meglepő módon jól megfér egymással. A szovjetesen intézményesített varázslóvilágban feltűnik a halhatatlan Kascsej, a Beszélő Ponty, árnyaltan, de ott van a Baba-Jaga is, de elképesztő módon megjelenik a haldokló nyugat fővarázslója Merlin is, a görög Hárpiával karöltve.

Nem egyszerű és haladós olvasmány. Ismerni kell a hátterét, és érteni kell a humorát. Nem mondom, hogy nekem ez elsőre sikerült, valószínűleg visszatérős,  újra olvasós lesz.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Média Kiadó
Megjelenés: 2012.
Oldalszám: 238.

Fordította: Gellért György

Fülszöveg:

A ​varázslók és boszorkányok a régi időkben jobban jártak, ha nem verték nagydobra, milyen mesterséget gyakorolnak, amennyiben nem akarták egy füstölgő máglya hegyiben találni magukat. Ma már természetesen felvilágosultabb korban élünk, senkit nem égetnek meg többé – ezt a feladatot mindenki saját maga végzi el a vállalkozások és adók világában. Sőt a mágia akadémikus kereteket kapott, megalakult a BOVATKI: a Boszorkányság és Varázslat Tudományos Kutatóintézete. Itt konferenciákat tartanak, disszertációkat és jelentéseket írnak, az intézmény folyosóin az ember ősi istenekbe botolhat, a munkavédelmi oktatás részét képezik a babonaságok, és nehezebb napokon még a pokol kapuja is megnyílhat.

Szása Privalov, a fiatal programozó mit sem sejtve lép munkába ezen az igen különös helyen, de hamarosan már azon sem csodálkozik, ha egy beszélő kandúr kerül az útjába vagy személyesen Merlin jelenik meg kénszagú villámlás közepette a laborban.

A Sztrugackij fivérek a hivatali bürokrácia útvesztőinek beható ismeretében kacagtató szatírát írtak az irathalmokba fúló emberi fantázia lázadásáról. A regény most először jelenhet meg csorbítatlanul, teljes egészében, és hányatott keletkezésének krónikáját exkluzív szerzői utószó taglalja.

A szerzőkről:

A Sztrugackij testvérek (oroszul: Аркадий и Борис Стругацкие): Arkagyij Natanovics Sztrugackij (Batumi, 1925. augusztus 28. – Moszkva, 1991. október 12.) és Borisz Natanovics Sztrugackij (Leningrád, 1933. április 15. – Szentpétervár, 2012. november 19.) szovjet (orosz) tudományos-fantasztikus írók. (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Arkagyij_%C3%A9s_Borisz_Sztrugackij)

Meredith Goldstein: Kivirágzik ​minden

Nagyon szeretem a LOL sorozatot, (két részt nem olvastam még), a LOL + viszont eddig kimaradt az életemből. Szerintem a LOL-okért örökké hálás leszek a Móra Kiadónak, mert sok éve izgatottam várom a megjelenéseket, és szerintem sosem fognak tudni eleget kiadni belőle. Bár természetesen nem egyforma színvonalúak, kevés kivétellel én nagyon szeretem őket. Emiatt kifejezetten érdekelt a LOL + sorozat is, de az uniformizált megjelenése teljesen el is bátortalanított.  A rózsaszín-sárga színvilág nem igazán tetszik, de az nem zavar annyira, mint az uniformizáltság. Tulajdonképpen az előző LOL + könyvvel szinte azonos, és az utolsó LOL könyvtől sem üt el túlságosan a borító. Mintha a történetnek nem lenne egyedi a tartalma.

A fülszöveg alapján egy szomorkás hangulatú könyvre számítottam. Meredith Goldsmith önéletrajzi ihletésű regénye elsősorban a veszteségről szól, de mégsem nyomasztó vagy depressziós. Inkább furcsa kicsit. Van benne egy adag vidámság, némi pimaszsággal fűszerezve, sok irodalom, és rengeteg, szinte különálló gondolat a vallásról, etnikai hovatartozásról, természetről művészetről, családról. Egyszerre nagyon sok, és mégis kevés. Valahogy egyik szálat sem sikerült igazán megragadni a szerzőnek. Valójában csak elmeséli, hogy mit kezdtek a szeretett nagyi hamvaival, és hogy a családtagok élete hogy folytatódik a család életében központi szerepet játszó nagymama elvesztése után.

Maga az alaptörténet nagyon tetszett, de csak az olvasása közben gondoltam át rendesen. Lori nagymamája meghal, és arra kéri a családtagjait, hogy a hamvait szórják szét a kedvenc kertjeiben. Ez egy nagyon szép gondolat, bár a regényben sok szó esik arról, hogy a hamvak a valójában nem tesznek jót a növényeknek. Innéttől kezdve már furcsa, hogy a kertimádó nagyi, akinek tisztában kellett volna lennie ezzel, miért dönt mégis a kedvenc növényei kárára. Ez az ellentmondásosság az egész regényben benne van. Érdekes, hogy a zsidó és a katolikus vallás is többször szót kap a könyvben, mégis a temetéskor egy teljesen más utat választanak. Amiatt hiteltelen kicsit, hogy látszólag az összes zsidó ünnepet megtartották, mégis a pont temetéskor mennek teljesen szembe a zsidó szokásokkal. Mégis, a temetési szertartás mindenkinek a saját/családi ügye ezt megítélni sem nem helyes, sem nem korrekt. Nekem főleg etikai problémáim voltak azzal, hogy közkertekben engedély nélkül szórták szét  a hamvakat, de aztán higiéniai bajaim is lettek azzal hogy puszta kézzel nyúlkáltnak valakinek  a maradványaiban. Brrr.

Természetesen a regény valamelyes érinti a gyászfeldolgozást, de aki már gyászolt az tudja, hogy a friss veszteség annál sokkal égetőbb, rosszabb, nehezebb, mint ahogy ebben a könyvben ábrázolják.  Nincsenek nagy hangulatingadozások, kiborulások a regényben. Nyilván a gyász mindenkinek más, de a halál minden esetben trauma, itt minimális sírással, nevetgélve viszik szét a hamvakat.

Lori, és a családja is különös személyiségek. Egyikük sem hagy igazán mély nyomot az olvasóban. Az anyukája Becca kifejezetten irritáló, de Seth sem viselkedik kifejezetten felnőttként. Lori talán a legfelelősségteljesebb köztük, ő viszont egyáltalán nem áll ki magáért. Viszont a veszteség hatására senki nem nőtt fel a regényben, nem vállalt több felelősséget, vagy egyáltalán, nem lett átgondoltabb. A nagymama szerepét nem veszi át senki, tulajdonképpen elképzelésem sincs ki segít Lorinak végigcsinálni az érettségit vagy az egyetemi felvételit.

Talán pont amiatt nem jött be igazán a történet, hogy nem tart sehova. Természetesen van cselekménye, de azon túl, amit a fülszöveg ígér nemigen történik semmi. Sem a gyászfeldolgozásban nem visz előre, sem a benne lévő szerelmi szál nem fejlődik igazán. Lori és Chris nagyon aranyos, igazi jó barátok, de nem látszik az, hogy ez a kapcsolat valóban több lenne barátságnál, bármennyire is szerelmes Lori. Épp emiatt valódi a dilemma, vajon túl kell-e lépni a barátságon? Valószínűleg nem minden esetben jó lépés.

Ami miatt tetszett a regény, az a hangvétele. Van egy leheletnyi pimaszság a hangnemében, amit eddig LOL sorozatban nem igazán tapasztaltam. A szövegezése nem túl bonyolult, könnyen olvasható, de sok szép idézetet tartalmaz. Dorothy Parker és Edith Wharton munkásságát  nem annyira ismertem, ahogy utána olvastam Dorothy Parker itthon annyira nem is elérhető, de Edith Wharton-tól fogok még olvasni.

Szerettem, hogy egy nagyon modern környezetbe az író becsempészet némi nosztalgiát, szerettem ahogy a kertekről írt, és ahogy a klasszikus irodalmat, mint kifejezőeszközt használja. Értékes ez a könyv, és minden bizonnyal nagyon valós is, még akkor is, ha az én valóságomtól némiképp távol áll.

Adatok:

Kiadó: Móra Kiadó

Megjelenés: 2022

Oldalszám: 368.

Fordította: Kalapos Éva Veronika

Fülszöveg:

Amikor ​Lori nagymamája meghal, a lány világa fenekestül felfordul. Sheryl nagymama volt ugyanis a mindene Lorinak. Gyakorlatilag ő nevelte fel az unokáját, akinek szülei mindig rengeteget dolgoztak. Ráadásul egy másik veszteség is fenyegeti Lorit, édesanyja ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy költözzön el az ő szeretett városából, Bostonból. Az érettségi előtt álló főhősünk azonban legalább addig maradni akar, amíg teljesíti nagyanyja utolsó kérését: szétszórja a hamvakat azokban a kertekben, amelyeket Sheryl a legjobban szeretett. A gyönyörű helyeket Seth nagybátyjával, valamint legjobb barátjával, Chrisszel látogatja végig, akibe titokban fülig szerelmes. A búcsúzás nem könnyű, de Lori talán a természettől is tanulva, a különleges kaland végére már másként tekint az elmúlásra. Dacos és nyers stílusa megszelídül, nemcsak önmagával, hanem a családjával is megbékél.

Meredith Goldstein önéletrajzi jellegű regénye egyszerre keserű, humoros, romantikus, de legfőképp: reménykeltő, amelynek elolvasása után talán más szemmel nézünk majd a körülöttünk virágzó életre.

T. J. Klune: A ​suttogó ajtón túl

T. J. Klune tud valamit. Így a második könyve után, nekem kicsit olyan mint Matt Haig. Különös kegyetlenséggel érzékenységgel játszik a szíveken. Csodálatosan ír, különös témákat választ, elképesztő fantáziáról tesz tanúbizonyságot, és nagyon jól érzékenyít. Itt is, most is.

Nagyon szerettem a „Ház az égszínkék tengernél” című könyvét. Bájos volt, könnyed és szívmelengető. Ez a regénye viszont egyáltalán nem ilyen. Kicsit bumfordi, kicsit darabos és a vidám felszín alatt mégis gyémántkemény. Számomra sokkal több volt, mint az előző regénye.

Ez a könyv a halálról szól. Vagyis dehogy. Az életről. Arról szól, hogy van-e élet a halál után. És a halál előtt? Hogy fel lehet-e dolgozni a feldolgozhatatlant? Hogy ki megy el, és mi marad?

Lassan olvastam, mert nagyon sokáig tartott feldolgoznom egy-egy gondolatot, sokáig tartott megválaszolnom a saját kérdéseimet. Nem a szövegezés miatt volt így, mert az csodálatosan könnyed és finom. A tartalom sok ponton rávilágított az élet tévedéseire, jellemzően inkább a könyv első felében. Arra, hogy amiben hiszünk az mennyire nem valós. Nem a hitre gondolok itt, (bár kicsit azt is átértékelte), hanem a karrierre, tulajdonra, önnön fontoságunkra. Arra, hogy amiért egész életünkben harcolunk, azért érdemes-e egyáltalán. A második rész nekem jobbára a gyászról szólt. Az elengedésről, feldolgozásról, megbékélésről. Sokszor jutott eszembe, hogy vajon ha most gyászolnék segítene-e ez a könyv, de arra jutottam, hogy valószínűleg nem. Amikor nagyon fáj, amikor az ember nem tudja hogyan kezelje a lehetetlent, akkor nem szívesen olvasunk erről. Előtte viszont sokat segített volna, hogy az akkori veszteséget könnyebben dolgozzam fel. Emiatt azt hiszem mindenkinek el kellene olvasnia, hogy később, amikor szükséges, segíthessen. Ha pedig épp nem szükséges, jó egy kicsit átgondolni az életet, annak minden/vagy bármelyik pontján. És ezzel együtt jó együtt létezni kicsit a szereplőkkel, nevetni , örülni, pityeregni kicsit.

De nézzük magát a könyvet: A borítója nagyon szép. Nem túl részletgazdag, de elég kifejező, és a színek csodaszépek. A cím nekem kevésbé hívogató, túl sejtelmes, és egy kicsit negatív felhangú is a tartalomhoz képest.

A történet furcsán indul. Egy antipatikus negyvenes pasas meghal. Különösebben senkinek sem fáj érte a szíve, nekem, az olvasónak sem. Van ilyen ugye? Olyan nagyon nem lehet együtt érezni Wallace-szal az elején, de jókat lehet nevetni a sutaságán, Nelson és Mei gonoszkodásán, és egyáltalán azon, hogy aki élni sem tudott, valahogy halott sem tud lenni igazán. Aztán, ahogy telnek a napok, új szereplők érkeznek (és fogynak a lapok), egyre közelebb kerülünk Wallace-hoz, aki, bár fejlődik is, azért a valódi személyiségéről is mindinkább lehull a lepel, és a végén már egészen a szívünkhöz nő. Én, körülbelül a regény utolsó egyharmad részében hol ezen, hol azon fakadtam sírva, bár nem igazán vagyok bőgőmasina.

Kategóriáját tekinte talán a mágikus realizmus áll leginkább közel a regényhez. Fantasy, de annak éppen csak a széle, sokkal valóságosabb, jobban az élethez (és a halálhoz) közelálló, mint általában a fantasztikus irodalom. Akár valós is lehet. Ami csodálatos, és ijesztő. Bár őszintén remélem, hogy inkább ez van a halál után, mint bármi más amit gondolunk és feltételezünk. A magam részéről szívesn innék egy teát Hugóval és Meivel, akkor is, ha nem igazán szeretem. (A teát.)

Nagyon sokat adott nekem a regény. Néhol hangosan kacarásztam, máshol mélyen elgondolkodtam rajta. Most nehezemre esik elengedni. Erőteljes mű.

Ezek után, a második T. J. Klune regény olvasva,  őszintén remélem, hogy a Galaktika elhozza hozzánk a szerző többi regényét is. Köszönöm a könyvet, és a meghatározó olvasmányélményt.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Média Kiadó
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 434.

Fordította: Szente Mihály

Fülszöveg:

Wallace ​Price éppen a saját temetésén vesz részt, nagyon furcsán érzi magát, és amikor találkozik a kaszással, gyanítani kezdi, hogy valóban meghalt. De ahelyett, hogy egyenesen a túlvilágra vezetnék, egy különös teaházban találja magát, a hegyek között. A tulajdonosa egy Hugo nevű férfi, aki teával és süteménnyel várja az élőket, valamint révészként szolgálja a lelkeket, hogy megkönnyítse számukra az átkelést.

A sikeres és céltudatos ügyvéd azonban nem akarja feladni addigi életét, mindenáron vissza akar térni megszokott világába, csakhogy nem hagyhatja el a teaházat. Szerencsére annak furcsa és titokzatos lakói támogatást nyújtanak neki, hogy elfogadja a helyzetét, és felfedezzen olyan dolgokat, amik addig ismeretlenek voltak a számára. Aztán, amikor eljön a teázóba a menedzser, és egy hetet ad neki a túlvilágra való átkelés előtt, Wallace megpróbálja bepótolni mindazt, ami kimaradt az életéből.

A Ház az égszínkék tengernél című könyv szerzőjének új regénye magával ragadó történet életről és halálról, gyászról és reményről. Hol szívszorító, hol szívmelengető kortárs fantasy, aminek két főszereplője egy szellem és egy révész, és azt is megtudjuk belőle, hogy a kaszások élete sem könnyű…

Paige Toon: Ha ​bárhová mehetnél

Ha bárhova mehetnék, valószínűleg Ausztráliába (is) mennék. Épp ahonnét ez a könyv indul. Ahogy a regény főszereplője Angie viccesen megjegyzi: a Tatuinon kezdődik a történet, egy ausztrál bányászvárosban Coober Pedyben. Sohasem hallottam még róla, de természetesen más a második oldalon beütöttem a Google-be, és valóban olyan elképesztő, ahogy azt a könyv bemutatja. Így aztán amellett, hogy nagyon jól szórakoztam, megint új dolgokat is tanultam.

Ha bárhová mehetnék először (utoljára és mindig) biztosan Olaszországba mennék, számomra ez a legelső a bakancslistán. Nem mintha nem mehettem volna már, de nekem Olaszország nem egy hosszú hétvége vagy egy hetes vakáció. Nekem Olaszország maga az élet. Paige Toon pedig tudta hogy hozza el nekem. Angie az ausztrál lány, miközben keresi a családi gyökereit, bejárja Itáliát, és a tájak és épületek mellett a kis olasz vendéglők teraszán és az emberek szívében is könnyed természetességgel hagy nyomot. Ha csak útleírás ez a könyv, akkor is értékelem, de annál jóval több. A hangulata nagyon laza, nagyon nyárias, de a hátterében ott lapul némi szívfájdalom, nagyon sok kérdés és a rengeteg szeretet, amit az írónő a világ felé közvetít. Minden szereplő, minden táj, minden zene ami ebben a történetben benne van, él. Színes és vibráló akárcsak a borító. Népek, ízek, szokások keverednek, hogy végül egy semmihez sem hasonlítható, egyedi történetet alkossanak.

A regény cselekménye jól követhető, és bár romantikus történetről van szó, mégsem teljesen kiszámítható. Biztosan nem szokványos, bár természetesen hoz néhány a műfajra jellemző „kötelező” elemet.

A szereplők nagyon emberiek. Bár mindegyikük pozitív szereplő, vannak hibáik. Angie jelleme mondjuk számomra egészen elképesztő volt, még sohasem találkoztam senkivel (regényben sem) aki ennyire jószívű, természetesen segítőkész lett volna. Sokat gondolkodtam olvasás közben azon, hogy menyire másként fordulunk általában az emberek felé, mennyire zárkózott lett a társadalmunk ahhoz a nyitottsághoz képest, amit ő tanúsít az emberek felé. Persze a regény többi főszereplője sokkal zárkózottabb, de mégis Angie személyisége a meghatározó, főként mert az ő szemszögéből követjük az eseményeket.

Angie új családja és barátai életében a jelen és a múlt egyforma hangsúlyt kap, tulajdonképpen a fő mondanivaló is a múltból való kiszakadás, a múlt elengedése köré épül, de az új élmények, új kapcsolatok meghatározó szerepéről is sokat mesél a könyv.

Ha bárhová mehetnék valószínűleg Norvégiába is elmennék újra. Ugyan a Szószék-sziklánál sosem voltam, de szerencsére ott kicsit többet voltam mint a regény szereplői. Sokat kaptam a történettől, országokról, hobbykról, ételekről tanultam, és emberségről is, de a legfontosabb talán mégis az a következtés volt, hogy ha lehetőség van rá, indulni kell. Az utazást semmi nem pótolhatja, a kaland maga az élet.

Adatok: 

Kiadó: General Press Kiadó
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 376.

Fordította: Pejkov Boján

Fülszöveg:

…te ​hová utaznál?

Angie egész életében arra vágyott, hogy világot lásson. Mégis, a harminchoz közeledve még sohasem hagyta el az ausztrál sivatagban lévő kis bányászvárost, ahol születésétől fogva a nagyszüleivel élt. Amikor azonban a zárkózott, de melegszívű lány véletlenül talál egy levelet, amelyet az anyja az ő sohasem látott apjának címzett, Angie elhatározza, hogy megkeresi az egyetlen élő rokonát – még ha ehhez a világ másik végére kell is eljutnia. Az apja ugyanis olasz, és Rómában él! Angie egyik napról a másikra egy teljesen más világba csöppen: a szenvedélyes, pezsgő Itáliába, ahol a sajátjától gyökeresen eltérő temperamentumú emberekkel ismerkedik meg. Köztük a jóképű, de megközelíthetetlen Alessandróval, akinek a lelkét súlyos titok nyomja. Vajon lehet-e közös jövője két ennyire különböző embernek, és ki tudnak-e lépni a múlt árnyékából?

A szerzőről:

Paige Toon 1975-ben született, és Ausztráliában , Amerikában és Angliában nőtt fel, édesapja versenyautó-versenyzői pályafutása után a világ minden táján nőtt fel. Paige nyolc évig dolgozott a Heat magazinnál , mint Reviews szerkesztő, de otthagyta, hogy szüljön. Jelenleg főállású író és szabadúszó újságíró, és Cambridge -ben él férjével, Greggel, egy építésszel, fiával, Indyvel és lányával, Idhával. (Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Paige_Toon)