A „Farkas üvöltése” számomra a
békebeli, hagyományos, jól felépített fantasy. Nagyon régen nem olvastam már a
kategóriában, ennyire klasszikus művet.
Alaposan felépített a regény történeti
és társadalmi háttere. Kicsit ismerős, kicsit a miénk, és mégsem. Bár a
térképek nem hasonlítanak az ismert világéra, de a társadalomrajz, a regényben
megismert országok berendezkedései visszaidézik
a középkori európai viszonyokat, de megrajzolják a mongol és kínai hadak árnyait is. Könnyen
azonosulunk a környezettel, hiszen tanultunk róla, olvastunk róla még ha nem is
pont így. Anthony Ryan nagyon alaposan szikláról sziklára, és kőről kőre építette
fel a világát, és sok kapaszkodót nyújt ahhoz, hogy megelevenedjen a helyszín
és a történet körülöttünk.
Főhőse, a csatákban edzett, kissé
megfáradt Vaelin, a „Holló ciklus” olvasóinak ismerős, az újoncoknak pedig
könnyen befogadható figura. Az a fajta hős, aki nem akar hős lenni, mégis
mindig akként cselekszik. Bár jó és rossz tulajdonságai egyenként
megmutatkoznak, mégis képes végig pozitív figura maradni Kicsit apa kicsit
hadvezér, ítész, tanító, és katona is egyben, de minden szerepében könnyed
otthonosággal mozog. A körülötte lévők ugyanilyen komplex személyiséget kaptak,
a történet negatív hősei is meglepően összetett jellemek. Néhol nem is sikerül
elsőre eldönteni, hogy kinek mi a szerepe, mi a motivációja. Luralyn és
Kehlbrand kissé különálló fejezetbevezető meséje pedig sokszorosan árnyalja a
Vashorda urának felemelkedését, és szerepének változását. Ha már a változásuknál
tartunk, nekem Ellese fejlődése volt a leginkább látványos, és Shó Cáj
szerepváltozása volt a legfájdalmasabb a kötet végére.
A történet maga keretes, Vaelin
több apró szálat egybefogva indul el a kereskedőkirályok birodalmába, főként,
hogy régi szerelmét Sherint megtalálja. Azonban a távolnyugaton megjelenik egy
új, félelmetes ellenség, az Acélhorda, ami miatt nemcsak Sherin és Vaelin kerül
veszélybe, hanem az általuk ismert világ is. A történet több meglepetést
tartogat, de igazán nagy csavar, vagy új misztikus elem nem várható. Sőt a
fantasztikumtól a hangsúly inkább a kaland felé terelődik.
Építőelemei a rajtaütéstől az
epikus csatajelenetekig mind mind sok egy vérrel és fegyverrel vívott háborút
mutatnak be némi mágiával, de a misztikum egyáltalán nem meghatározó. Ugyanígy
nem jellemző erre a regényre a romantika. Persze a hősiesség némiképp
romantikus, de ez a történet nem a szerelemről szól. (Ez persze nem baj, de aki
a fülszöveg alapján az elveszett szerelem újbóli fellángolását várja az
csalódni fog.)
Összeségében egy nagyon jól
felépített, aprólékosan kidogozott kalandregényt olvashattam a Fumax Kiadó jóvoltából, és nagyon tetszett is. Biztosan sort fogok keríteni a „Hollók”
többi részére is.
No comments:
Post a Comment