Thomas Schlesser: Mona ​szeme

    A Mona szeme című könyv megjelenése eltér kicsit a megszokott Park Kiadós könyvektől. A keménytáblás, klasszikusnak tűnő, kortalan borító más mint amit megszoktunk, de a minőség azonos, ez egy fajsúlyos írás. Thomas Schlesser művészettörténész könyve egyszerre egy könnyed francia családregény, és egy ismeretterjesztő szakkönyv. Mélységében egyik sem, de érdekesen ötvözi mindkettőt, amiből egy olvasmányos, de információkkal és tudással telített sajátságos regény készült.

    A regény főszereplője Mona, és a nagyapja a műkedvelő művészetbarát aki a kislányt terápiás célzattal megismerteti a Louvre, az Orsay és a Beaubourg párizsi múzeumok leghíresebb alkotásaival, összesen 52 festménnyel szoborral és fotóval, azaz egy évig minden hétre jut egy rendhagyó tárlatlátogatás.

    Mindeközben a kislány élete is zajlik. A történet kiindulópontjában egy rejtélyes vaksággal fenyegető epizód áll, de felvillanásokban látjuk Mona szüleit, a kislány barátait és a bátortalan első szerelmet is. Ezek a rövid kis bevezetők tulajdonképpen átkötik a műelemző részeket, és könnyeddé teszik az amúgy időnként száraz értelmezéseket.

    A regényre jellemző egy szigorú formai kötöttség nemcsak a tartalmi egységekben, hanem a műértelemzésben és Mona életének töredékeiben is. Minden új fejezetben van egy rövid bevezető a kislány mindennapjairól, amik sormintaként ismétlődnek (Mona az orvosnál, Mona barátai, Mona és a szülei), ez ad a történetnek egy ritmikusságot. Aztán jön a múzeumlátogatás, ahol az első pár bekezdés megindokolja hogy Mona nagyapja miért az adott művet mutatja be, majd egy leírás dőlt szedéssel a műről aztán pedig a műértelmezés következik életrajzi adatokkal, korszakbemutatásokkal, és stíluselemzéssel kiegészítve. Emiatt tulajdonképpen szakaszosan is olvasható a könyv, bár én egyben letoltam. Viszont így valószínűleg nem tudtam maradéktalanul befogadni mindent, ezért biztosan fel fogom még lapozni.

    Az kétségtelen, hogy nagyon széleskörű művészeti tudást ad át a könyv, és hogy teljesen objektív. Ugyanakkor néhol didaktikusnak éreztem és kicsit életidegennek. Az, hogy Henry inkább tanult műkritikus mint autodidakta még csak elment, de a szerző egy tízéves kislány szájába időnként olyan mondatokat tett, amit még felnőttként is nehéz megfogalmazni. A gyerek szerepe nekem végig kérdéses volt, bár értettem az alapkonfliktust, mégis hitelesebb lett volna egy felnőttel lefolytatni a beszélgetéseket. Ugyanebbe a kategóriába tartozott nálam az is, hogy ez egész alap egy hazugságra épül, és bármennyire kedves és szép is, erkölcsileg bőven megkérdőjelezhető. Jogosan merül fel a kérdés, hogy hol vannak ebben a szülők, miért kell becsapni őket, miért nem tűnik fel, hogy Monával mi történik stb ...?

    Nekem amúgy izgalmas volt a családi háttér, kicsit ugyan franciásan elmosódott, mégis valós problémákat vet fel. Édes volt Mona szerelme, és a barátnőivel való kapcsolata is.

    A regény nyelvezete általában nem környezetbarát: a gyerek is felnőttként beszél az idős is bonyolult nyelvezettel beszél a gyerekhez, de ettől függetlenül a szöveg nagyon szép és olvasmányos. Ráadásul érthető is. A szakszavakat többnyire magyarázza szerző, és az ismerteket könnyen olvasható szövegbe ülteti. Nagy előnye továbbá a formai megjelenésnek, hogy a borítóbelsőn az összes alkotás megtalálható, de még így is gyakran használtam a google-t, hogy utánanézzek egy megjegyzésnek vagy életrajznak.

    Összességében ez egy nagyon értékes mű, rengeteg ismertet ad át, megtanuljuk belőle a műelemzés lépéseit, illetve végig vezet a művészettörténeti korszakokon, a korszakos alkotásokon, és bepillantást nyerhetünk a leghíresebb művészek életébe is. Nem könnyű olvasmány, de megéri rászánni az időt.

Köszönöm szépen a könyvet a Park Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 518

Ford.: Lukács Laura

Fülszöveg:

   „A veszteség nélkülözhetetlen feltétele az életnek, miatta érezzük minden porcikánkban olyan intenzíven a jelen pillanatot, azt, hogy élünk. Az ember azt hinné, nyer a felnövéssel – tapasztalatot, ismeretet, anyagi javakat szerez. De ez önámítás. Felnőni annyi, mint veszíteni. Aki a maga életét éli, az az elvesztését is elfogadja. Élni annyi, mint minden másodpercben búcsúzni az élettől.”
    Ötvenkét hét. Ennyi ideje van Monának, hogy felfedezze a világ szépségét. Ennyi ideje van rendkívül művelt, különc nagyapjának, hogy szerdánként, tanítás után megismertesse egy-egy műalkotással, mielőtt a kislány talán elveszíti a látását.
Együtt járják be a Louvre-t, az Orsay-t és a Modern Művészet Múzeumát. Botticelli, Vermeer, Goya, Courbet, Claudel, Kahlo vagy Basquiat tekintetén át Mona felismeri a művészet erejét, megtanulja, mit jelent adni, megtanulja a kételkedés, a melankólia, a lázadás értelmét.
    A Mona szeme egy kislány és egy nagypapa szeretetteljes kapcsolatának történetén keresztül az élet és a művészet rejtelmeibe avatja be olvasóját.
    Thomas Schlesser (1977) művészettörténész, a Hartung-Bergman Alapítvány igazgatója. 2025-ben Franciaországban az Év szerzőjének választották. Regényét közel 40 nyelvre fordították le.Thomas Schlesser (1977) művészettörténész, a Hartung-Bergman Alapítvány igazgatója. 2025-ben Franciaországban az Év szerzőjének választották. Regényét közel 40 nyelvre fordították le.

 A könyv megvásárolható ezen a linken: Booklove webáruház