Wednesday, 10 June 2026

Stephanie Garber: Titkok alkímiája

 Stephanie Garber regényeivel kapcsolatban mindig vegyes érzéseim voltak. Kifejezetten szeretem az írónő fantáziadús ötleteit, különleges világépítését és azt, ahogyan a valóság és a mágia határán egyensúlyozó történeteket alkot. A Caraval-trilógia nagy kedvencem lett, a Volt egyszer egy összetört szív-sorozat azonban már jóval kevésbé talált meg. Éppen ezért kíváncsian vártam, hogy A titkok alkímiája melyik irányba billenti majd a mérleget. Az első kötet elolvasása után azonban még mindig bizonytalan vagyok: látom benne a lehetőséget, de egyelőre nem döntötte el számomra, hogy a kedvenceim közé fog-e tartozni.
    A regény alapötlete rendkívül izgalmas. Nagyon tetszett, hogy Garber a városi legendák világát állította a középpontba, ráadásul egy egyetemi kurzus keretein belül. Ezek az önmagukban is érdekes történetek szépen kapcsolódnak egymáshoz, és egy nagyobb rejtély részeivé válnak. A fantasy-elemek természetesen simulnak bele a modern környezetbe, miközben a harmincas-negyvenes évek hollywoodi hangulata különleges atmoszférát kölcsönöz a történetnek. A régi filmek, a legendák és a titkok együtt olyan világot teremtenek, amely egyszerre ismerős és varázslatos. Nagyon jól éreztem magam a filmgyári kelléktárak, koktélbárok és előkelő szállodák világába, ami kicsit hasonlított is a Caraval-világához, mégsem volt ugyanaz.
    A szereplők szintén árnyaltak és kiszámíthatatlanok. Senkiről sem lehet könnyen eldönteni, hogy milyen szándékok vezérlik, ami folyamatos bizonytalanságban tartott azzal kapcsolatban, hogy kinek higgyek, illetve kit tartsak szimpatikusnak. A történetnek van tétje, mégis valahogy végig hiányzott számomra az az érzés, hogy a szereplők sorsa valóban élet-halál kérdése lenne, pedig ténylegesen az volt. Valahogy súlytalanná vált a tét.
    Leginkább Holland karakterével kapcsolatban éreztem ezt a távolságot. Bár végig jelen van a történetben, mégsem ismertem meg igazán. A múltja, a szülei tragédiája és a motivációi (a túlélésen túl, ami meg mégsem volt elég tragikus) sokszor homályban maradnak. Hasonló problémám volt a férfi szereplőkkel is. Gabe, Adam és Mason céljai, érzelmei és döntései gyakran változnak, de nem mindig kaptam elég magyarázatot ezekre a fordulatokra. Sokszor csak próbáltam követni, hogy éppen melyikük milyen szerepet tölt be Holland életében, és hogyan viszonyul a többiekhez.
    January pedig, bár az egyik legfontosabb szereplő lehetne meg sem jelent a regényben bár végig jelen volt. Az ő szerepét egyáltalán nem tudtam hova tenni.
    A professzor karaktere szintén érdekesnek tűnt, de a szerepe számomra nem vált teljesen világossá. Ugyanezt éreztem Chance esetében is, akinek a viselkedését szintén nehezen lehet értelmezni. Több olyan pontja volt a regénynek, ahol azt éreztem, hogy az írónő tudatosan hagy bizonyos részleteket a háttérben, hogy fokozza a misztikumot, számomra azonban ez néha  már a történet érthetőségének rovására ment.
    Összességében „A titkok alkímiája” egy érdekes, hangulatos és ötletes fantasy, amelynek legerősebb pontja az alapkoncepció és a különleges atmoszféra. A kincsvadászat, a legendák és a rejtélyek világa végig érdekelt, ugyanakkor úgy éreztem, hogy a történet túl sok mindent hagy homályban. A szereplők motivációi és kapcsolatai számomra nem mindig voltak egyértelműek, ezért nehezebben tudtam érzelmileg kapcsolódni hozzájuk. Ennek ellenére kíváncsi vagyok a folytatásra, mert a regény világa és az alapötlet bőven tartogat még lehetőségeket.
    Köszönöm a könyvet a Kolibri Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Kolibri Kiadó
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 364.
Ford.:  Miks-Rédai Viktória

Fülszöveg:
    A varázslat létezik, ha tudod, hol keresd!
    Egy régi Los Angeles-i moziteremben tartja egyetemi előadásait a Professzor. A tantárgy neve: Helyi legendák és városi mítoszok – a történetek egyesek szerint merő kitalációk csupán, ám Holland St. James komolyan hisz bennük.
Nem véletlenül. Titokzatos módon meghalt filmsztár szülei sok év után is főszereplői Hollywood legendáriumának.
    Egy helyi legenda nyomába eredve Holland rátalál a mitikus Órás Emberre, akitől megtudja: holnap éjfélkor meg fog halni, hacsak nem találja meg addig az ősi mágikus tárgyat, az Alkímia Szívét.
Az óra ketyeg, Holland egyre mélyebbre merül Los Angeles varázslatos világába egy vonzó idegen társaságában. Hollywood stúdiói és legendái közt kutatnak nyomok után, amelyek elvezethetnek az Alkímia Szívéhez.
    Csakhogy ebben a mágikus és veszélyes világban mindenki hazudik. Kiben bízhat? És miért    zavarodnak össze az érzékszervei? Miért lesz olyan furcsa minden?
Az ördög tudja.
De tényleg csak ő.

A regény megvásárolható itt: Booklove

No comments:

Post a Comment