Nem is tudom pontosan, hogy vagyok Ali Hazelwooddal. Valahogy minden új regénye rettenetesen érdekel, aztán amikor elolvasom, mindig fanyalgok valamin, ami nem akadályozza meg az újraolvasást. Aztán persze alig várom a következő részt. Egyértelműen van valami a stílusában, ami újra és újra visszahúz hozzá. Amikor megláttam, hogy érkezik a Problémás nyári románc, gyakorlatilag semmit sem tudtam róla. Nem olvastam fülszöveget, nem néztem utána a történetnek, csak azt tudtam, hogy szeretném elolvasni. Szerencsére a Maxim Kiadó meghallgatta a kérésemet, így hamar kézbe is vehettem.
A borító első látásra megfogott. Kedves, vidám, igazi nyári hangulata van a grafikus megoldásoknak és a színvilágnak. Külön örülök annak, hogy nem teljes alakos szereplőket ábrázol, mert így meghagyja a lehetőséget, hogy saját magam képzelje el a karaktereket, mégis ad egy kis ízelítőt abból, kik állnak majd a történet középpontjában. Pont annyit mutat, amennyit kell.
Maga a regény is olyan, mint borítója: könnyed, gyorsan olvasható, nyári romantikus történet. Egy nap alatt olvastam el, és így elsőre azt hiszem, ez eddig a kedvenc Ali Hazelwood-regényem.
A történet tulajdonképpen az „Ez nem szerelem” folytatása. Eli és Rue végre eljutnak az esküvőig, és a teljes baráti társaságot meghívják Szicíliába egy különleges, olasz hangulatú lagzira. Már önmagában ez a helyszín is fantasztikus alapot ad a történetnek, de az igazi meglepetést számomra nem az esküvő, hanem Maya és Hark története jelentette.
Utólag visszagondolva tényleg voltak apró utalások rájuk az előző kötetben, de valamiért egyáltalán nem vettem őket komolyan. Pedig mennyire jó párost alkotnak!
Harkness – azaz Conor – egy harmincnyolc éves, sikeres férfi. Okos, magabiztos, anyagilag is teljesen rendben van az élete, ugyanakkor rengeteget dolgozik. Maya pedig a legjobb barátja húga, jóval fiatalabb nála, még csak most keresi a helyét a világban, tele tervekkel és lehetőségekkel. Papíron minden adott lenne ahhoz, hogy ez a kapcsolat ne működjön, mégis teljesen természetesnek érződik az egymásra találásuk.
Bár Ali Hazelwood karaktereiről gyakran érzem azt, hogy bizonyos vonások ismétlődnek könyvről könyvre, Maya és Conor valahogy mégis külön tudtak válni a többi párostól. Mindkettejüknek van egy olyan sajátos személyisége, amitől nemcsak önálló karakterként működnek, hanem együtt is jók. A köztük lévő dinamika végig élvezetes, sokszor könnyed és vicces, máskor pedig fullasztóan parázsló.
Külön örültem annak is, hogy a szerző ezúttal kimozdította a történetet a megszokott STEM-közegből. Bár szeretem a tudományos hátteret a korábbi regényeiben, itt kifejezetten jót tett a változatosság. Szicília szinte önálló szereplővé válik: a tájak, az olasz életérzés, az ételek, a családi hangulat és a mediterrán környezet rengeteget hozzáadnak az olvasási élményhez. Nagyon könnyű belefeledkezni ebbe a nyaralós atmoszférába így a hőségriadó idején.
Nagyon szerettem azt is, hogy ez a történet nincs tele erotikus jelenetekkel. Természetesen a kémia végig működik Maya és Conor között, jól érezhető a vonzalom és a feszültség, de a romantika nem kizárólag a testi kapcsolat köré épül. Jó volt látni, hogy a kapcsolatuk az apró gesztusokból, a beszélgetésekből, a közös pillanatokból és az érzelmi kötődésből építkezik. Nekem ettől sokkal hitelesebb és szerethetőbb lett a románcuk.
Nagyon megszerettem Conor karakterét, de még inkább Maya volt az, aki meghatározta a történetet. Határozott, energikus, mégis valahogy visszafogott. Tudja, mit akar, mégis bizonytalan egy csomó mindenben, képes hibázni és fejlődni. Van benne egyfajta érettség, ami különös módon túllépi Conor életkorából adódó bölcsességét is, és a végén Maya lesz az, aki az ütemet diktálja.
Összességében a Problémás nyári románc kellemes meglepetés volt számomra. Könnyed, romantikus, humoros, igazi nyári kikapcsolódás, de közben elgondolkodtató, és érzelmes is. Nekem mélyebb történet volt, mint a szerző korábbi regényei, és a környezetet is nagyon megszerettem. Egyértelműen ez az eddigi kedvenc Hazelwood-kötetem.
Köszönöm szépen a Maxim Kiadónak!
Adatok:
Kiadó:Maxim Kiadó
Megjelenés: 2026.
Kiadó:Maxim Kiadó
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 416
Ford: Stier Ágnes
Ford: Stier Ágnes
Fülszöveg:
Maya Killgore huszonhárom éves, és még nem találta ki, hogy mit is akar kezdeni az életével. Conor Harkness harmincnyolc éves, és Maya folyton csak rá gondol.
Micsoda klisé, idősebb pasi és fiatalabb nő; sikeres, biotechnológiával foglalkozó pasi és a küszködő doktorandusz; a báty legjobb barátja és a lány, akinek létezéséről a férfi nem is tudott. Conor nagyon szereti emlékeztetni Mayát: a hatalmi dinamika egyenlőtlen kettőjük esetében. Bármilyen kapcsolat is lenne közöttük, az megszámlálhatatlan szempontból problémás lenne, Mayának pedig nem kellene mást tennie, csak túllépni a férfin. Hiszen világossá is tette a nőnek, azt szeretné, hogy tűnjön el az életéből.
De a látszat néha csal, a klisék pedig néha fordulatokká válnak.
Amikor Maya bátyja úgy dönt, hogy Taorminában tartja az esküvőjét, Maya és Conor egy romantikus szicíliai villában találják magukat, ahol egy teljes hetet töltenek egymás társaságában. Ott, a Jón-tenger gyönyörű partján ősi romokkal, ínycsiklandozó ételekkel és természeti szépségekkel körülvéve, Maya rájön, hogy Conor talán rejteget előle valamit. Miközben az esküvőn kezdenek kicsúszni a dolgok a kezükből, a lány úgy dönt, talán pont egy nyári románcra van szüksége, legyen az bármilyen problémás.
A regény megvásárolható itt:Maxim

No comments:
Post a Comment