Peter Wohlleben: Ha ​a fák lélegzethez jutnának

Peter Wohllebenről nagyon sok jót hallottam már. A könyvtárban folyamatosan keresik a könyveit, de én még nem olvastam tőle. Valószínűleg nem is ezzel kellett volna kezdenem, de ez most így sikerült. Mindenesetre a „Fák titkos életét” is beszereztem szerencsére, így fel tudok némiképp zárkózni.

Mert mindenképpen fel fogok.

Sohasem hittem, hogy ennyi mindent tanulhatok még és, hogy ennyire „jó fejek” a fák. Régóta rajongója vagyok az erdőknek. Szeretem a hűvös neszezésüket, a fák közötti levegő csendjét, az itt-ott felbukkanó csodákat. Tudok a mikro életközösségekről, a gomba lelőhelyekről, a lombkorona szintekről. Csodálom a fák végtelen nyugalmát és türelmét. Mégsem gondoltam soha arra, hogy ennél is több lehet. Hiszen már így is elképesztő, amit a fák tesznek a világért. Az hogy képesek „gondolkodni”, tanulni és kommunikálni egy olyan perspektíva, amit sohasem vettem számításba.

Wohlleben fantasztikusan mesél erről a sokat látott, mégis kevéssé ismert világról. Hihetetlen tudással és szeretettel mutatja be a Németországi, az Eifel-hegységben élő fákat. Gesztenyétől a bükkig, egy tölgytől az erdőgazdálkodásig sok nézőpontból futtatja le a növényvilág óriásainak csodáját. Elképesztő ahogy a klímaváltozással felveszik a harcot, és az is, ahogy, - tulajdonképpen sokszor nem is szándékosan - keresztbe teszünk nekik. Rendkívül érdekes volt egy szakértő szemüvegén keresztül újra átgondolni azt, amit a környezetvédelem oldaláról szinte naponta hallunk. Azt, amiben hiszünk, és azt amit tanítanak nekünk. hogy a gazdálkodás és védelem hatékonysága valóban eléri el a kívánt hatást, és vajon inkább ártunk-e mint segítünk?

A könyv hármas tagolású. Az első részben a fák alkalmazkodóképességéről és a fejlett hálózataikról esik szó, illetve tulajdonképen arról, hogy hogyan kezelik a növények a változásokat. Alaposan, példáról példára veszi végig a német erdész a megfigyeléseket, a saját észrevételei mellett kutatásokat is hoz, egészen pontos képet rajzolva arról, hogyan próbálnak a fák a lehető legteljesebb életet élni a körülményeik ellenére is, közösségben összedolgozva. A második rész az ember okozta károkról és a beavatkozás módjainak negatív hatásairól szól. Számba veszi az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás hibáit, a zöld kampányok lényegét, és a mindenből is hasznot húzó emberi tevékenység károkozását. Szókimondó és elgondolkodtató.

Az utolsó fejezet inkább a jövőről szól. Wolhlleben alapvetően sokkal optimistább mint én. Reméljük neki lesz igaza. Ez előtt a könyv előtt az mondtam volna, hogy ültetni, ültetni, ültetni, most inkább azt mondom: békén hagyni! A fák majd megoldják azt amit mi elszúrtunk, ha hagyjuk nekik.

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2023.

Oldalszám: 288.

Fülszöveg:

„Ha ​hagyjuk, az erdő mindenhol gyorsan visszatér, és megerősödik. Csupán fel kellene ismernünk, hogy mi, emberek nem tudunk erdőt csinálni, legfeljebb ültetvényeket.”

A fák nemcsak alkalmazkodni képesek a környezetükhöz, de a magvaikban lévő örökítőanyag módosulásai révén „nevelni” is tudják az utódaikat. Továbbadják nekik a megváltozott környezeti viszonyokkal kapcsolatos tapasztalataikat, és így felkészítik őket arra, hogyan birkózzanak meg a változásokkal.

Bámulatos alkalmazkodóképességüknek azonban határai vannak. A fáknak napjainkban égető szükségük van az ép közösségre, hogy párologtatással hűteni tudják magukat, és esőfelhőket hozhassanak létre. Csakhogy mindezt veszélyezteti az intenzív fakitermelés. Peter Wohlleben élesen kritizálja az erdészeti lobbi, a fakitermelő ipar és a politika önző és természetromboló döntéseit. Hangsúlyozza: nem várhatunk tovább, véget kell vetnünk a pusztításnak. Ha a fákat békében hagyjuk, képesek regenerálódni, és segíthetnek nekünk megküzdeni a klímaválsággal.

A könyv megváráolható itt: Libri

Holden Rose: Tükörvándor

Csípem Holden Rose „Lapozz és Parázz!” sorozatát. Sok érdeme van, - érdekes, fordulatos, könnyen olvasható –de a legnagyobb az, hogy főként a kamasz fiúkat szólítja meg, mint a lányokat Még mindig kevés fiús könyv van (nyilván nagyon kevés fiú olvasó is), olyan pedig végképp kevés, ami sorozat létére változatos is. Az első rész, szellemes, a második űrlényes, ez pedig a párhuzamos idősíkokról szól, és egy picit az időutazásról is.

A könyv külseje illik a sorozathoz, bár nekem ez most kevésbé figyelemfelkeltő, mint a többi rész. A színvilága sem kifejezetten az enyém, de ez igazából nem befolyásolja a történet élvezeti értékét. (Azért ha lehet legközelebb egy napsárga kötet jöjjön! )

A regény helyszíne szokás szerint a kitalált Farango szigete, a főszereplő pedig ezúttal egy kamaszlány, Frida Gabriella Hammond. Talán ez meglepő az első két kötet után, de Frida igazából nem egy lányos lány, sőt, valahogy az egész sorozatban nem különülnek el élesen a nemek. Holden Rose megoldotta, hogy a különbségek helyett inkább a hasonlóságokra épített, így cseppet sem számít a történet szempontjából az, hogy fiú vagy lány a főszereplője. Nincsenek lányos kiszólások, vagy lányos értékrend, az öltözködésről is maximum csak érdekességképpen esik szó. Ez lényeges, hiszen ebben a korban nem feltétlenül kedvelik még a fiúk a lányokat (hogy finoman szóljak.)

Frida egy nagy családban élő átlagos kamaszlány, átlagos problémákkal, és egy kevésbé átlagos tengerész apukával, aki a regény kezdetén épp eltűnt a tengeren. Bármennyire is érdekes felütés lehetne, Frida történetének mégsem ez adja az apropót, hanem egy különös amulett és egy véletlen baleset. Minden szándékosságot elkerülve, Frida a balszerencse különös sorozatának folyományaként találja magát egy párhuzamos világban, ahol minden nagyon hasonló, de mégis eltérő. Ez így önmagában is érdekes lenne, de gy Holden Rose regényről beszélünk, így tulajdonképpen a kaland után kezd minden egy kicsit megőrülni. Frida világból világba lép, időnként időben és korban is tovalibben, végül már csak néhány szereplő marad állandó a kalandokban. Meg a tükör és az amulett.

Izgalmas még elképzelni is, hogy léteznek velünk párhuzamos világok, hát még átélni! Szerintem mindenki elgondolkodott már azon, hogy mi lenne ha más családja lenne, az ellenségeiből barátok válnának, vagy fordítva, gazdag, vagy épp szegény lenne. Nos itt minden ilyen ötlet meg is valósul (majdnem), miközben botladozva lépdel előre a főhős vélhetően a kiindulási pont felé. Mert bármilyen izgalmas is az utazás, Frida igazán csak hazajutni szeretne.

Szeretem a „Lapozz és parázz” könyvek dinamikáját. Egy pillanatig sem unalmas, sodró lendületű történetek, teljesen jók arra, hogy magával ragadjanak egy, a számítógépes játékok világában felnövő kamaszt. Nincs túlbonyolítva és túlmesélve a történet, sőt néhol kicsit több körítés igazán jól is esett volna. Kíváncsi lettem néhány mozzanatra még, érdekelt, hogy a háttérben mi miért történt, de végül is értem, hogy a célközönség nálam vélhetően kevésbé aprólékos.

Remek ez a sorozat. Igazi vidám kikapcsolódás, miközben azért olyan fontos témákat is érint, mint a család, a barátság, a hűség és a szabadság. Érdemes egy óvatlan pillanatban belenyomni egy mit sem sejtő kamasz kezébe, hátha magával viszi őt is egy páratlan és különleges utazásra.

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 192

Fülszöveg:

Azért kezdek bele ebbe a naplóba, mert nem tudom, milyen őrült világba kerülök legközelebb. Szeretném, ha később visszakereshetném az eseményeket és azok sorrendjét, mert bevallom, kissé összezavarodtam. Ami biztos: én Frida Gabriella Hammond vagyok, tizenkét éves, és Farango szigetén születtem. Ennyi.
A többi teljes homály. A tükör miatt az.
Most pedig leírom, mi az a tükör, és hogyan tette tönkre az életem.
A Lapozz és Parázz!-sorozat legújabb kötetének története ezúttal párhuzamos világokban játszódik.

Ez nem egy ártatlan látogatás volt. Hanem egy invázió.

A könyv megvásárolható itt: Móra Kiadó

Jill Murphy: A ​botcsinálta boszi visszatér (Botcsinálta boszi 2.)

1974-ben jelent meg először a Botcsinálta boszi sorozat Angliában. Az eközben eltelt időben annyira népszerű tudott maradni, hogy 2017-ben tévésorozat készült a kamaszregényből. Sokat elmond ez a regényről, ami Magyarországon a Móra Kiadó gondozásában jelent meg, először 2023-ben.

Bár a sorozatról azt tartják, (sőt J. K. Rowling egyszer említette is), hogy a Harry Potter sorozat egyik ihletője volt, érdemes tudni róla, hogy fiatalabb olvasóknak ajánlott, sokkal egyszerűbb, rövidebb történet, nagy összefüggések nélkül. A szöveg nagy betűs, könnyen olvasható, kevés bonyolult szót tartalmaz, emiatt tökéletes választás lehet kezdő olvasmánynak.

Nekem az első rész nagyon tetszett, nem volt igazán kérdés, hogy érdekel-e a folytatás. Ráadásul voltam olyan szerencsés, hogy szinte azonnal tudtam folytatni, így a regény hangulata még nem oszlott el teljesen, könnyen visszahelyezkedtem a történetbe.

A zordon bércek közt álló, pókháló lepte Boszorkányakadémia egy kicsit sötét hangulatot áraszt, de lakói egytől egyik vidám és leleményes tizenévesek. A rendet elsősorban a nevében és megjelenésben is seprűnyélhez hasonlatos igazgatóhelyettes igyekszik fenntartani több-kevesebb sikerrel.

A második kötet pár hónappal az első után folytatódik. Visszatér a kis kétbalkezes varázsló lány Szerényi Mildred, sőt a teljes boszorkányakadémiai kompánia, élükön Cirók Kisasszonnyal. A szereplők külön egyéniségek, viccesek és nagyon életszerűek. Azt az egyet sajnáltam, hogy egyetlen fiú vagy férfi sem kap szerepet a könyvben.

A történet szerint Kotkot kisasszony megbízásából Mildred kapja a megtisztelő feladatot, hogy a nála is esetlenebbnek tűnő, új osztálytársukat, Árnyas Enidet segítse a beilleszkedésben. Ezt persze a legjobb barátnője Maud meglehetősen sérelmezi, ráadásul Enid nem is tűnik egy jó barátnőalapanyagnak. A kis boszilánynak azonban kevés választása van, Cirok Kisasszony éles tekintete előtt, kénytelen lesz Enid mellé állni, hogy megmentse önmagát az eltanácsolástól. Aztán, ahogy az lenni szokott, minden balul üt ki, és a boszorkányakadémián nemcsak a különös tantárgyakról tanulnak a lányok, hanem a barátságról és a megbocsátásról is.

A kisboszi sorozat amilyen régi, olyan friss hangú, kedves történeteket tartalmaz. Kicsit Harry Potter hangulatú, kicsit lányregény, de mindenképpen egy nagyon bájos boszorkamese.
A lányok épp olyan hebehurgyák, és idétlenek, mint a mai kamaszok, a regény nyelvezete pedig teljesen időtálló.
A rajzok ismét a szerző Jill Murphy kreativitását dicsérik, nekem a sértődött Maud a személyes kedvencem.

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 96.
Fordította: Magyari Andrea

Fülszöveg:

Alig kezdődött meg az új tanév Kotkot kisasszony Boszorkányakadémiáján, Szerényi Mildred megint nyakig ül a bajban. Pedig nagyon igyekszik, de szerencsétlenségére Cirok kisasszony épp az ő gondjaira bízza az új tanulót, Enidet. Ám a lány bizony egyáltalán nem olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik… Vajon Mildred meg tud szabadulni az örök bajkeverő szerepétől?

A kötet megvásárolható itt: Móra Kiadó

Clara Dupont-Monod: Egy ​közülünk

Örömmel fedeztem fel a könyvet a General Press Könyvkiadó tavaszi kínálatában, bár őszintén szólva kevés fogalmam volt a történetről, a külseje viszont azonnal megnyert magának. Színvilágában és a jelképeinek tükrében is csodálatos a borító. A könyv amúgy meglepően kicsi, és szépen, levegősen tagolt, ami mindenképpen előnye, öröm a szemnek követni a kényelmesen tágas és nagybetűs sorokat.

Az írásmód nagyon különleges. Az elején elgondolkodtam rajta, miért haladok nehezebben, mint szoktam, mire rájöttem, hogy nincs párbeszéd a könyvben. Maga a narráció is érdekes, mert a tanya kövei mesélik el a történetet, három különböző fókuszon keresztül, néhol mindent tudva, máskor távoli E/3-ban, kihangsúlyozva, hogy ők a tanyán túl nem láthatnak. Ez a váltakozó narráció, és a testérzetek hiánya elméletben eltávolítaná az olvasótól a szereplőket, ugyanakkor annyira érzelmes az egész, hogy lehetetlen kívül maradni rajta.

A történet alapja az, hogy egy hagyományos francia hegyvidéki tanyán élő, jól funkcionáló négytagú családba megérkezik egy beteg gyermek. Ugyan szabálytalannak mondják, de annyi fogyatékkal küzd, hogy csupán pár évnyi életet jósolnak neki. A kicsit puritán, nekem inkább sváb gyökerűnek tűnő szülők érzéseibe, gondolataiba nem igazán látunk bele, testvérekébe viszont nagyon pontosan. Az érzékeny nagyfiú teljesen alárendeli magát a gyermek gondozásának, terheket vesz le a szüleiről, és valódi szeretettel fordul a kistestvére felé. Ugyan már ez is torokszorító volt, de igazán a középső lány ríkatott meg. Egy csodás, dühös lázadó kamasz, tulajdonképpen magát neveli fel, némi külső segítséggel. A harmadik rész pedig a későn született, negyedik testvér történetét meséli el.

Nagyon egyedi, érdekes volt a téma, talán még sohasem olvastam hasonlót. Ennek ellenére meggyötört. Összeszorongatta a szívemet, és nagyon sok gondolkodnivalót adott a későbbiekre.

Ugyanakkor egy nagyon izgalmas irodalmi kísérlet is ez a könyv, a narráció hűvös távolságtartásával, és a gondosan megválogatott szavakkal, amik mégis megteremtik a közelséget, és az érzelmi ívet. Fájdalmas, nehéz, de ugyanakkor teli van reménnyel, és az élet kibomló csodájával. Mindenkinek érdemes elolvasni, legalább egyszer.

Adatok:

Kiadó: General Press Kiadó

Megjelenés: 2023.

Oldalszám: 200.

Fordította: Molnár Zsófia

Fülszöveg:

A Cévennek hegyeinek védelmező karéjában születik egy gyerek. Egy fekete szemű, hosszú szempillájú, kerek arcú kisfiú, aki nem lát, és aki egy idegrendszeri rendellenesség miatt voltaképp örökre csecsemő marad. Egy „szabálytalan” gyerek, aki láthatatlan határt húz a családja és a többi ember közé. Ez az ő története. Az övé és a testvéreié. A legidősebbé, aki szinte eggyé válik vele, óvón ragaszkodik hozzá, átadja magát neki, és elveszik benne. A középsőé, akiben izzik a harag, és aki teljesen elutasítja a gyereket, ám amikor szükség van rá, mindent megtesz, hogy megmentse az összeomlás szélén lévő családját. És a legfiatalabbé, aki a család szellemeinek árnyékában él, mégis az újjászületést és a megbékélést hordozza.

A könyv megvásárolható ezen a linken: General Press Kiadó

Pamela Butchart: Űrlény ​lett a tanárnőm!

Pamela Butchart Izzy sorozatát a Móra Kiadó hozta el hozzánk, és milyen jól tette. Megnéztem az angolul megjelent köteteket, képi és színvilágában, valamint a címében mindegyik hasonlít a sorozatindító részhez. Elsőre ránézésre is egy vidám, színes, bolondos ifjúsági regényt sejtet a borító, amit aztán a törzsszöveg alá is támaszt.

A meglehetősen különös cím mögött, egy ízig-vérig eredeti kamaszregény bujkál. A megjelenésében is a tartalomhoz igazodó könyvecske, vidám rajzokkal, és elképesztően kamasznyelvezetű történettel, igazi csemege az önállóan olvasó célközönségnek.

Pamela Butchart az Izzy sorozattal lépett be Magyarországra, bár a moly tanúsága szerint van más gyerekkönyve is. Nekem biztosan összeforrt Izzyvel az írónő neve, mert ennyire élethű nyolc éves narrációt én még nem hallottam (olvastam.) Izzy, a regény főszereplője maga meséli el különös történét az űrlényekkel, és persze a barátaival Zack-kel, Jodival és Maise-vel. Haláli stílusban, egy kiskamasz összes bölcsességével, éleslátásával, és meggyőződésével. Szenzációsak ahogy levonják a következtetéseket, felderítik az okokat és okozatokat, és megoldásokat keresnek arra, ami nem is biztos, hogy probléma.

A történet szerint, az általában gonosz és matematikaimádó, valóban csak meglehetősen merev és szigorú osztályfőnök Miss Jones egyik napról a másikra elkezd nagyon furcsán viselkedni. Nem kér házifeladatot, könnyű órákat tart, nem szid le senkit, sőt mosolyog! Feltűnő, hogy egy furcsa rózsaszín mackót hord magánál, ráadásul ebből a mackóból több is van, amik véletlenszerűen felbukkannak az iskolában dolgozó felnőtteknél. Teljesen egyértelmű tehát, hogy az iskolát űrlények szállták meg, és csak Izzy és hősies társai menthetik meg a világot egy megszállástól.

Annál is inkább, mert a szülők természetesen nem hisznek nekik, így teljesen magukra maradnak a problémával.

Roppant szórakoztató, helyes és gyorsan olvasható regény amiben, a legjobban a kamaszagy rejtelmeit élveztem. A szerző egyedi stílusában, E/1-ben kamasznyelven elmesélve, nagyon jól bemutatja a 8 évesek gondolkodásmódját, beszédstílusát, érzéseit. Érintőlegesen ugyan, de mesél az elvált szülők gyermekeiről, az iskolai kiközösítésről, a fóbiákról, a gyerekek felnőttekhez való viszonyáról, és úgy általában a világról. Nagyon szerettem az egyedi látásmódot, és a humoros történetet is. Rettentően kíváncsi vagyok a folytatásra, mert üdítően hatott a szürke hétköznapokban ez a vidám, színes könyv.

Adatok:

Kiadó: Móra Kiadó

Megjelenés: 2023.

Oldalszám: 176.

Fordította: Magyari Andrea

Fülszöveg: 

Miss Jones nagyon furán viselkedik: borzasztóan kedves mindenkivel, fejsimiket és édességet osztogat, matekozás helyett pedig táncra perdül az osztállyal. Hogy mi ebben a fura? Miss Jones eddig imádta a matekot, és utálta a gyerekeket – Maise Millert majdnem hangosan kinevette, mikor az hintázott a székével és elesett.

A kötet megvásárolható itt: Móra Kiadó

Stefanie Hohn: Bloomsbury ​szerelmesei

Virginia Woolf nekem kimaradt. Nagyjából tudok a munkásságáról, de valahogy sohasem vonzott be annyira egyetlen fülszöveg, vagy tartalmi leírás sem, hogy nekiüljek valamelyik regényének. Amikor megjelent a Kossuth Kiadó "Bloomsbury szerelmesei" című könyve, arra gondoltam, hogy a könnyebbik végéről fogom meg a témát. Először olvasok róla, és ha betalál, olvasok tőle.

A fehér borító nekem általában a  tisztaságot, ártatlanságot idézi, és itt szerintem teljesen illeszkedett is a témához, épp úgy, ahogy  a londoni utcarajz is. Virginiáról pedig egy különösen jó képet sikerült a borítóra varázsolni.  Így még el is hiszi az olvasó, hogy különleges szépségnek számított ez a negyvenéves korára szinte betegesen sovány, hosszúkás arcú, beesett szemű nő.

De ne szaladjunk előre, hiszen a könyv sem teszi. Csupán egy egészen rövid időszakot, mindössze 6 évet ragad meg a történet, a Stephens családfő halálától az első Virginia Stephens (Woolf) regény megszületéséig.

Az első, ami megragadott ebben a regényben az a 1900-as évek első évtizedének csodálatosan megidézett atmoszférája volt. A világ érezhetően, sőt, láthatóan változott. Lassan eltűntek a főúri társadalmi szabályok, teret nyert a polgárosodás, és ezzel együtt megjött a nők hangja is. Az addig zárt társadalmi rendszerbe teret követeltek maguknak az elnyomott rétegek. A mai napig problémát jelentő kirekesztettség elleni első küzdelmeknek lehetünk tanúi. Először vesznek tevékenyen részt nők művészeti körökben, először játhatnak magasabb iskolákba, először fogalmazzák meg a homoszexuálisok, hogy joguk van másnak lenni, és először kerül szóba a „feketék” joga  a parlamentbe. Friss, izgalmas szelek fújnak az áporodott levegőjű Londonban, és az olvasó szinte magába szívja a megújulást. A komor, magas épületekben a régi sötét színű tapétát felváltja a világos színű falfestés, a szalonajtók nők és férfiak számára egyaránt kinyílnak, és a dohos kastélyokban a régi tulajdonosokat felváltják az új körök művelt és gazdag képviselői. Ebben a zsibongó, izgalmas világban keresik helyüket a Stephens család elnyomott művészlelkei.

1903 december utolsó napján, apjuk halálát várva Vanessa, Virgina, Thoby és Aidan Stephens leginkább csak menekülne a fojtogató, sőt néhol bántalmazó légkörű családi kastélyból, rangidős féltestvéreik George és Gerard Duckworth szándékai ellenére. A karakán Vanessának köszönhetően aztán a négy testvér közösen alakít ki egy otthont a londoni Bloomsburryben, ami idővel a művészetért rajongó ifjak találkozóhelyeként válik ismertté.

Miközben a testvérek felfedezik saját tehetségüket és lehetőségeiket, az érzékeny, törékeny Virginia nehezen talál kapaszkodót. A halál, a gyász és  a betegség sötét árnyként kíséri, depressziója el-eluralkodik, zavarja tanulatlansága. Az idő azonban vele is halad. A testvéri kapcsolatok lassan megváltoznak, új barátságok szövődnek, és csütörtök esténként élén társaság jön össze, aminek eredményként hamarosan megalakul a mai napig ismert Bloomsburry Klub.

A könyv levelezések önéletrajzok és fennmaradt dokumentumok alapján rekonstruálja Virginia rövid életének egy meghatározó szakaszát. Finom, érzékletes, és könnyen megérthető. Tulajdonképpen maga Virginia és az öngyilkosságához vezető betegsége is egészen szépen kirajzolódik már ebben a korai időszakban.

A szerző nagyon jól ragadta meg az írónő alakját, ellenben a Bloomsburry Klubról elég keveset mesél. Illetve a tagokról igen, de nehéz pontosan megállapítani, hogy mitől vált híressé a művészeti klub, mit alkottak a tagjai (Virginián kívül), és miért lett meghatározó a korabeli művészeti életben. Vanessa alakja nekem egyáltalán nem kedves, viszont nyíltsága és közvetlensége elengedhetetlen volt a főként, festőkből, írókból és műkritikusokból álló társaság létrejöttéhez és működéséhez. Keveset tudtunk meg Thoby munkásságáról, és ami nekem a legfájdalmasabb volt, Leonard Woolf alakjai is távoli maradt. Ettől függetlenül nagyon jó könyv. Élvezetes olvasmány, remek információforrás, és teljesen közel vitt egy egészen különleges nőhöz.

Adatok:

Kiadó: Kossuth Kiadó

Megjelenés: 2023

Oldalszám: 512.

Fordította: Balogh-Auer Zita

Fülszöveg:

„Aki megfoszt az álmainktól, az életünktől foszt meg.”
– Virginia Woolf

London, 1903. Míg nővére, Vanessa művészetet készül tanulni, a páratlanul intelligens Virginia egyetlen dolgot akar: írni, méghozzá új, a modern világra szabott módon. A testvéreivel alapított Bloomsbury-kör hamarosan a szellemi szabadság és inspiráció fellegvárává válik. A korabeli társadalom azonban nem biztosítja a szabad élet lehetőségét a hajadon nők számára, és Virginiától elvárják, hogy férjet találjon magának.
Az irodalmi modernizmus és a nőmozgalom ikonikus alakjáról, Virginia Woolfról szóló regény legalább annyira lebilincselő, mint amennyire felkavaró.

A könyv megvásárolható itt: Kossuth Kiadó

Christina Lauren: Kalandtúra ​Wilder-módra

A „Kalandtúra Wilder módra” az első élfestett könyvem. Ez persze maximum nekem újdonság, de mégis annyira örültem neki. Tudom, tudom elsősorban nem a külső a fontos, mégis nagyon szép. Nem is tudom eldönteni, hogy gerinccel kifelé, vagy befelé tartsam-e a polcon. A fedlap nekem ennyire nem különleges, és a tartalmat sem igazán fejezi ki, bár a színvilága tetszik. A fülszöveg és a szerzőpáros volt az, ami miatt igazán akartam ezt a regényt.

De már első fejezet után tudtam, hogy ez az én könyvem lesz.

Nekem a Christina Lauren szerzőpárossal vegyes élményeim vannak. Annak idején a „Gyönyörű rohadék” sorozat újdonságnak hatott, ha jól emlékszem a „Szürke ötven árnyalata” sorozat holdudvarában jelent meg, még az első hullámban. Nem volt gagyi, mint az utódai, de nem is nagyon szólt semmiről a nemi vágyon túl. Az első két részt elolvastam, a többit nem. A „Nem mézes heteket” szerettem az „Autoboyography” és a „Lelkitárs-Egyenlet” pedig eddig még kimaradt az olvasmánylistámból. Természetesen így nem lehet jelentő következtetéseket levonni, mégis azt kell mondjam, ez a történet más. Kétségkívül érzelmes, de teli van kalanddal, érdekességgel, felfedezéssel, és ugyan némi humort és érzékiséget is megcsillant, mégsem viszi el a történetet az erotikus romantika irányába.

A fülszövegből kiderült, hogy a regény a kedvenc romantikus toposzom köré épül. Nagyon szeretem az újrakezdő szerelmet, talán mert arra utal, hogy ami jó, az sokáig is tarthat. Hogy vannak az életben olyan dolgok, amik igenis egy életen át elkísérhetnek, időtől, helytől és körülményektől függetlenül. Hogy van, amiért érdemes küzdeni, és kitartani. Persze lehet, hogy tényleg csak a töltött káposzta jó felmelegítve, nem tudom. Én azért szeretek hinni a mesékben.

Tehát a történet szerint Lily és Leo váratlanul újra találkoznak egy nagy szerelem és egy kevésbé boldog végű kapcsolat után. Tíz év távlatából az első szerelem már csak délibábnak tűnik, és a múlt sérelmeit hurcolva nehezen látják meg a jövő ígéretét. Bár az újbóli első találkozás után rájönnek, hogy még mindig izzik a parázs köztük, de kérdéses számukra, hogy tüzet raknak rajta, vagy inkább leöntik egy vödör vízzel. A két főszereplő egyszerű, mindennapi ember, akik mégis különlegesek, és nemcsak egymás számára. Lily olyan, mint a sivatagi kaktusz, képes a száraz talajon is élni, virágozni, és többnek lenni, mint amit előírt számára az élet. Családja, kapcsolatai és életkörülményei tényleg a napégette, terméketlen tájhoz hasonlítanak, ahol a lány mégis képes zöldellő oázist találni. Legalábbis időnként. Leo pedig az a férfitípus, akire néha mindegyikünknek szüksége van. A csendes szenvedélyes fajta, aki tud figyelni és némán támogatni, ott van, amikor arra szükség van, és elhiteti, hogy a választott nő fontosabb mindennél. Semmi túlzó gesztus, és drámai érzelemnyilvánítás, csak a csendes eltökéltség. Egy hétköznapi kőszikla.

Persze nem csak ők lesznek kedvelhető karakterek. A mellékszereplők is meglehetősen összetett személyiségek, jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt. Volt köztük, akit nagyon szerettem, és olyan is, akinek a történetét szívesen elolvasnám.

A regény érzelmi íve szépen épül fel. Nem végletes és azonnali, van időnk megérteni az érzéseiket, megbocsátani és elfogadni a változásokat. A lassú sodrásban képesek vagyunk átérezni a szereplők helyzetét, örömét és bánatát, velük együtt haladunk a lassan kibomló érzelmi végjáték felé, miközben a felszínen egy sokkal sodróbb lendületű eseménysorozat épül fel.

Nem a szereplők, vagy a romantikus cselekményszál miatt volt igazán érdekes ez a történet, hanem a kaland tette különlegessé. A sivatagi kincsvadászat a westerfilmek légkörét idézte meg, miközben egy nagyon modern, nagyon mai társaság nosztalgikus kalandtúráján vettünk rész a Moab sivatag porában. A városi ficsúrok, és a vidéki lányok éles kontrasztja már az első fejezetben kiütközött, mégis a várt csetlő-botló vicces történet helyett egy hamisítatlan, fordulatos kincsvadászatba cseppentünk. Rejtélyek, nyomozás, titkok és árulás, minden olyan, amit egy romantikus történetben nem feltétlenül vár az olvasó, mégis amikor megérkezik, teljesen felrázza a megszokottnak ígérkező, már-már kényelmes zsánerregényt. Rázós volt, körömrágós, nevetős, néha kicsit pityergős. Mindenekelőtt mégis érdekes és érzelmes együtt. Éjfélkor sóhajtva gondoltam a másnapi munkára, aztán persze olvastam tovább, annak biztos tudatában, hogy bár a könyvnek a végére érek, nehéz másnaposság vár rám. Így a reggeli életmentő kávé után szédelgősen és kialvatlanul azt kell mondjam, megérte, bár szinte biztos, hogy valamikor kényelmesen és ráérősen újra el fogom olvasni, mert maradtak még rejtett kincsek ebben a kalandban.

Adatok:
Kiadó: XXI. Század
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 384.
Fordította: Lévai Márta

Fülszöveg:

A ​Nem mézes hetek és A lelkitárs-egyenlet szerzőitől

Lily Wilder mű-kincsvadászatokra viszi a turistákat Utah állam vörössziklás kanyonjaiba. Ebből éppenséggel megél, de esélye sincs visszavásárolni a szeretett ranchot, amit apja sok évvel ezelőtt eladott. A pénzszűke miatt nem mondhat nemet, amikor szedett-vedett baráti társaságával az a férfi bukkan fel, hogy részt vegyen egy kincsvadásztúrán, akibe régen szerelmes volt. Lilynek voltaképp nincs is ellenére, hogy kivigye a fickót a semmi közepére – és aztán ott hagyja a francban.

Leo Grady viszont mást sem akar, csak újra felvenni a fonalat első és egyetlen szerelmével. Lily ebben sajnos nem partner: egyértelműen értésére adja, hogy Leo csak mint túravezetőre számíthat rá.

Ahhoz, hogy a szerelmük még egy esélyt kapjon, a túrán egy csomó mindennek balul kell kiütnie. Vajon mégis igaz a kincset övező legenda? Lilynek és Leónak össze kell fognia, hogy kihúzzák a bajból a társaságot – és eközben Lily nemtörődöm apjának múltjával és a kettejük közös múltjával is szembe kell nézniük.

A könyv megvásárolható ezen a linken: 21. század kiadó

K. F. Breene: A ​rózsák trónja (A démonkirály átka 2.)

A „Démonkirály átka” sorozat első része a „Rózsák romjai” olyan mértékben formabontó volt, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy ne olvassam el a második könyvet, még akkor sem, ha alapvetően kívül esik a komfortzónámon. A Szépség és a Szörnyeteg átiratában a szerző egy nagyon jó fantasy háttérvilágot teremt alakváltókkal, démonokkal és átkokkal. Maga az ötlet annyira tetszett, hogy a regény erőteljesen erotikus volta sem tántorított el az olvasástól, pedig alapvetően én egy kicsit szemérmesebb olvasó vagyok.

A „Rózsák trónja” igazi méltó folytatás. Időrendben ott kezdődik a történet, ahol az első rész abbamaradt, ám mintha az írónő meggondolta volna magát a következményekkel kapcsolatban. Az első rész végén szétváló szereplők szinte azonnal újra egymásra találnak, és a második részben is együtt igyekeznek megoldást keresni az egész királyságot sújtó romlásra. Nyfain és Finley kapcsolata rengeteg érzelmi bizonytalanságot hozott az előző részből. Nemcsak a kötelesség és a lehetséges jövőkép miatt, hanem azért is, mert nem lehetett pontosan tudni, hogy az alakváltó állatok vonzalma vagy az emberi kapcsolat miatt érzenek ennyire erős fizikai kötődést, miközben az érzelmi kötődésük még nem alakult ki igazán. A második rész ezen a vonalon indul el, de azért  a királyság megmentése is központi kérdéssé válik, ráadásul új kihívásokkal, sőt magával a démonkirállyal is szembe kell nézniük a szereplőknek.

Mindeközben néhány mellékszereplő is hangsúlyosabbá válik. Több szerepet kap a regényben Finley testvére Hannon, sőt  a jelleme is sokkal jobban kiteljesedik, erőteljesebbé és egyben szimpatikusabbá is válik. Ugyanez elmondható Hadrielről is aki gyakorlatilag egymaga viszi a vállán a humort a regényben. Elképesztő jelenség, teli markáns vonásokkal, de mégis annyira széllelbélelt és nyegle, hogy nem lehet komolyan venni.

Jedrek az emberi „főgonosz” szintén szerepet kap a kötetben, de az ő alakja is változik, sőt. Fenyegetőből kiszolgáltatottá válik, de ez inkább szomorú lesz, mint nevetséges.

A regényben végre felbukkan a sokat emlegetett Démonkirály is, és a vártnál sokkal érdekesebbre, de egyben viccesebbre is sikerül a fellépése. Valahogy kevésbé tűnik veszélyesnek és fenyegetőnek mint akkor, amikor még csak hírből ismertük.

A cselekmény viszonylag egyenes nyomvonalon halad előre, az érzelmi konfliktusok jelentősebbek mint a cselekménybeliek, de ezzel együtt is gyorsan haladós, izgalmas történet. Csak az a rengeteg testnedv ne volna...

Nekem nagyon tetszett a háttérvilág, kicsit sajnáltam is, hogy nem kaptam belőle többet. A Tiltott Rengeteg önmagában is számtalan lehetőséget rejt, de a démonok uralta kastély, az emberek által kormányozott falvak kontrasztja is izgalmas társadalomképet fest. Rengeteg új elem és kapcsolat van a regényfolyamban, ami eltér a megszokott fantasytól, sok az egyedi megoldás, és a meglepetés. Van persze néhány klissé is, de nem több,  mint általában a romantikus zsánerben.

Ami szintén eltér a fantasyben megszokottól, az a töméntelen mennyiségű szexuális vágy a regényben. Nem feltétlenül csak a főszereplők kapcsolatában, hanem az erotikus túlfűtöttségből táplálkozó démonok miatt tulajdonképpen mindenhol és mindenkor.  Ami egy kicsit menti a helyzetet az a Nyfain és Finley közti érzelmi kapcsolat, de még így is eltolódnak a határok a túl sok irányába. Őszintén szólva néhol jobban hasonlított a regény egy hard pornóhoz, mint fantasyhez.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2023.

Oldalszám: 576 oldal

Fordította: Varga Csaba

Fülszöveg:

Ő az egyetlen, aki megóvhat.

A Sárkányherceg megpróbált szabaddá tenni, de ebben a királyságban senki nem lehet szabad. A démonok rám találtak, és csapdába akarnak ejteni, hogy felhasználhassanak a herceg ellen. Csak idő kérdése, hogy mikor idézik meg a Démonkirályt.

Nyfain úgy gondolja, először magamat kellene megmentenem. Viszont ehhez egyezségre kellene lépnem a Démonkirállyal.

De hogyan adhatnám oda magamat annak a teremtménynek, aki mindazok szenvedéséért felelős, akiket szeretek? Mégis, ha meg akarom menteni őket, lehet, hogy nincs más választásom…

A USA Today, a Wall Street Journal és a Washington Post bestsellerszerzője, K. F. Breene visszavisz minket a Tiltott Erdőbe, ahol újra találkozhatunk az ellenálhatatlanul baljóslatú herceggel és rabul ejtett szerelmével. Új kihívások és veszélyek lesnek a párra és az egész királyságra.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Jill Murphy: Botcsinálta ​boszi (Botcsinálta boszi 1.)

Belegondolni is elképesztő, hogy ez a könyvecske majdnem 50 éves. Legalábbis az eredeti kiadása, hiszen Magyarországon az idén jelent meg először, a Móra Kiadó gondozásában.

Mondhatni biztosra mentek, hiszen 2017-ben hasonló címmel tévésorozat is készült a gyerekregényből. Ráadásul egy jól megírt, kezdőként is kényelmesen olvasható, szellős szövegű regény, így az első önálló olvasmányok közt is helye van.

A wikipédia szerint a szerző 15 évesen kezdte írni a nyolc kötetből álló sorozatot, saját bevallása alapján, önmagáról mintázva a főszereplő diáklányt. Sőt, az illusztrációkat is Jill Murphy készítette, szerintem szenzációs stílusban, jól ábrázolva a szereplők jellemét, hangulatait.

A történet maga egy kétbalkezes kis varázslólányról szól, aki a Boszorkányakadémia kevésbé kitűnő, ámde mindenképp egyedi tanulója. Szerényi Mildred tudja mindazt, ami egy átlagos kamaszlányról elmondható. Jó szándékú, de kissé szeles, esetlen, érdeklődő, kíváncsi és időnként mindentudó. Vagy nem is. Benne van minden tinilány bizonytalansága és magabiztossága egyszerre, önbizalomhiánya, versengése, cukisága. Minden, ami igazán szeretetreméltóvá teszi a tiniket.

Persze ezt nem mindenki gondolja így. Kotkot kisasszony, az iskola vezetője alapvetően felismeri Mildredben a jószándékot, de az összes melléfogásához nem nagyon tud asszisztálni, Cirók kiasszony, az igazgatóhelyettes pedig kifejezetten nehezen viseli a csínytevéseket, bár van valami színpatikus a penészvirág modorában.

A Boszorkányakadémia működése egy bentlakásos iskolához hasonlatos, leszámítva, hogy egy ódon várkastély huzatos falai közt laknak a tanulók, akik a seprőn lovagolnak, és iskolai macskát kapnak társként a mindennapokhoz. Irodalom és matematika helyett bájitaltant és varázslást tanulnak, és ha a békává változtatás még nem is mindenkinek sikerül, a malaccá varázsolás azért már a botcsinálta bosziknak is megy.

Természetesen Mildrednek is vannak barátai, sőt halálos ellensége is, vagy legalábbis ahhoz hasonló, a kiváló tanuló Szenthy Ethel személyében.

Ha eddig bárki némi hasonlóságot vélt felfedezni a Kétbalkezes boszi és a Harry Potter sorozat közt, az vélhetően nem véletlen. Azt mondják, Mildred történetei ihlették a jóval híresebbé vált későbbi varázslótanonc kalandjait.

Nekem nagyon tetszett ez a bájos kis kaland, viszont maradtak bennem kérdések. Sajnáltam, hogy a Boszorkányakadémia nem koedukált, hiányoztak nekem a fiúk, és a hozzájuk kapcsolódó kamaszos csetlés-botlás. Keveset tudtunk meg belőle Mildred szüleiről, vagy magáról az akadémiáról és a boszorkánylétről is. Remélhetőleg a folytatásban kicsit kibővülnek az ismereteink Jill Murphy világáról.

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 112.
Fordította: Magyari Andrea

Fülszöveg:

Seprűn lovagolni nem is olyan könnyű! Szerényi Mildred a legrosszabb diák Kotkot kisasszony boszorkányakadémiáján. A varázslatai rendre félresikerülnek, de valahogy mindig megússza, hogy kicsapják. Egy nap azonban Ethel, a tanárok kedvence úgy felmérgesíti, hogy meggondolatlanul őt is elvarázsolja, s ezzel halálos ellenséget szerez magának…

A kötet megvásárolható itt: Móra Kiadó

Jean-Yves Ferri: Vercingetorix ​lánya (Asterix 38.)

Közel sem olvastam még a teljes Asterix - sorozatot, sőt, talán a felénél sem járok, mégis ez a kötet az egyik kedvencem lett.

Szerintem a gallok világába csak bele lehet nőni, kinőni belőle esélytelen. Számomra filmként, és rajzfilmként is teljesen fogyasztható, de képregényben az igazi. A nyelvi humor valamint az írásmóddal megoldott poénok így ütnek igazán.

Tisztában vagyok azzal, hogy az Asterix –sorozat újabb köteteit nem az eredeti alkotók készítették, hisz Rene Goscinny és Albert Uderzo bőven nem élt már, amikor az első kiadás megjelent, de, hogy őszinte legyek ezt semmit nem von le az értékéből, sőt hozzátesz. Szerintem elképesztő tehetség és önfegyelem kell ahhoz, hogy ugyanúgy nézzen ki, ugyanazt a hangulatot árassza, és ugyanazt a színvonalat hozza, mint az első füzetek, vagy az elsőknél egy picit többet is. Szóval én megemelem a kalapom Jean-Yves Ferri, Didier Conrad, de egyúttal a magyar fordító Bayer Antal előtt is.

A történet a szokásos felütéssel indul. Időszámításunk előtt 50-ben valahol Galliában van egy eldugott falu ami ellenáll a római hódításnak, olyannyira, hogy immár Julius Caesar is személyes ismerősük. De mit beszélek, amilyen hangos és feltűnő ez a népség, nem csak egész Gallia, hanem tulajdonképp az egész világ tud már róluk, így vélhetően a vadkan és a menhírcsapáson bárki rájuk is bukkanhatna. (természetesen csak ie. 50-ben Galliában).

Hőseink közé, ahogy az már lenni szokott váratlan vendég érkezik. Ezúttal, két ellenálló arvenus földalatti mozgalmár pótpapa jön egy kamaszlánnyal. A megőrzendő lányka Vercingetorixnak a gall Voldemortnak (Tudjukki) az egyszem gyermeke, és mint olyan tulajdonképp az egész ellenállás jelképe lehet a nyakékével együtt. Kár, hogy amúgy pacifista a kisded.

Vercingetorix létező hadvezér volt, tulajdonképpen a képregénysorozatban korábban is felbukkant már említésszinten. Ami miatt a nevét csak suttogva és apróbetűsen lehet kiejteni az a gergóviai vereség. De mint tudjuk nem ihat mindenki varázsitalt.

A történet maga több szempontból is érdekes. Részben mert Asterixék kamaszcsőszök lesznek. Ez már egyszer Kishippixnél bevált, bár valljuk be, azért egy kamaszlány ütősebb kihívás. Másrészt Adrenalina részben jelkép, részben maga is lázadó, ráadásul egy áruló feni rá a fogát… így a megőrzése nem kis feladat. Menet közben néhány olyan részlet is napvilágra kerül, ami nekem eddig nem volt meg. Pl. hogy Obelix honnét szedi a hatalmas köveit, milyen a középiskolai oktatás a galloknál, és hogy hogy működik a „Két férfi meg egy kicsi” fordított felállásban, időszámításunk előtti kiadásban. És persze a kalózok is felbukkannak, ráadásul jóval több szerepben mint eddig bármikor (legalábbis azokban a részekben, amiket olvastam).

Mindent összevetve nagyon jó ez a rész, csak megerősítette az Asterix -rajongásomat. Persze, mint már mondtam, nem is tudok kinőni belőle.

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 48.
Fordította: Bayer Antal

Fülszöveg:

A gallok legendás fővezérének, Vercingetorixnak volt egy lánya, akit apjának hűséges harcostársai az alesiai csatavesztés óta rejtegetnek. Mivel esküdt ellenségének, Julius Caesarnak a kémjei a nyomukban vannak, megkérik Asterixéket, hogy vigyázzanak rá, amíg hajót szereznek, hogy Britanniába menekítsék.

A kis Adrenalina azonban nehezen viseli a felnőttek törődését, és a falubeli gyerekek segítségével mindenáron el akar szökni, amivel nem kevés gondot okoz a felügyeletével megbízott Asterixnek és Obelixnek. A légiósok és a kalózok színre lépésével pedig tovább fokozódnak a bonyoldalmak…

A kötet megvásárolható itt: Móra Kiadó

Monika Peetz: Nyári ​nővérek

Monika Peetz nevét hallottam már, sőt a „Keddi nők és a sok zöldség” meg is van itthon a könyvespolcon, de valamiért még nem olvastam el, sem ezt, sem a „Keddi nőket”. A „Nyári nővérek” című könyv a borítójával fogott meg, bár nem tudom igazán hogy a kontrasztos színei, vagy a magányos nőalak volt az, ami behúzott, de igazán borítós választás volt, már csak azért is, mert a fülszöveg alig árulkodik  a tartalomról.

A „Nyári nővérek” története végül is egy családi nyaralás köré épül. A négy felnőtt lánytestvért egy különös családi találkozóra hívja az anyjuk a hollandiai Bergen tengerpartjára, gyermekkori nyaraik színhelyére. A váratlan meghívás számtalan, régi, édes-bús emléket idéz fel, de minden nosztalgia megfeneklik az utolsó nyár emlékein, amikor is a lányok édesapja egy balesetben elhunyt, és az addig épphogy funkcionáló család atomjaira esett szét.

A történet kezdetén már kiderül az olvasó számára, hogy a négy nővér teljesen különböző személyiség. Doro, a legidősebb a központi figura. Híres jelmeztervező, de dominanciája a mindennapokban, és a családi életben is érvényesül. Férje, lánya és testvérei mintegy mellékszereplőként vannak jelen az életében.

Legidősebb húga Yella a családi élet felkent papnője. Élete a férje és fiai körül forog, sokszor úgy tűnik, mintha csak rajtuk keresztül tudná értelmezni önmagát. Sem karrierje, sem távlati céljai nincsenek, leginkább a többiek igényei alapján sodródik az árral.

Helen az ikerpár határozottabbik tagja kutató, hogy pontosan milyen területen, az nem derült ki a számomra. Nyers, szókimondó természete, távolságtartása kívülállóvá teszi a saját családjában is.

Amelie az idősebbik iker, a család kisbabája. Instagram postokban, félresikerült kapcsolatokban, kötöttségek nélkül éli az életét, se ház, se munkahely, sem ingóságok. Optimista, vidám természete hajlik a simulékonyságra, konfliktuskerülésre. 

Ők így négyen egy már-már robbanásveszélyes elegyet alkotnak, és akkor még nem is adtuk hozzá a diszfunkcionális anyaként működő kiszámíthatatlan és gyakran kezelhetetlen Thalberg mamát, Henriette-t.

Őszintén szólva fogalmam sem volt az elején hová tart ez a regény. Érdekes volt olvasni ennyi össze nem illő ember találkozásáról, a mindennapos családi gondokról, és arról, hogy a különböző természetű nők hogy találják meg a helyüket az életben. Jó volt megismerni a holland tengerparti nyaralóhelyet Bergent, és a holland életérzést is, amit óhatatlanul magában hordozott  a történet. Az elején kicsit untam, aztán valahol beszippantott a regény, s akkor már nemcsak a sorok közt megbúvó titkokra voltam kíváncsi, hanem arra is, hogy merre tartanak a lányok, sikerült-e feloldaniuk a múltat a és megtalálni a békét a jelenben s a családban.

Bár a történetet mind a négy testvér szemszögéből közvetíti az eseményeket ebben a kötetben Yella hangja a legerősebb. Azonban, bár nagyjából lezárt a cselekmény, a fülszövegből lehet tudni, hogy várható a folytatás, amelyben a többi lány is erősebb szerepet kap. Remélem mihamarabb elhozza nekünk a Park Kiadó a sorozat következő részét.

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2023.

Oldalszám: 288.

Fülszöveg:

A ​Keddi nők szerzőjének új regénye Szerelem és rivalizálás, bűntudat és vezeklés – nyers közvetlenséggel, lakonikus humorral és megkapó könnyedséggel. A sikeres jelmeztervező, Doro; az érzékeny családanya, Yella; a légiesen modern, de gyökértelen Amelie; a racionális kémikus, Helen – négy testvér, akik cseppet sem hasonlítanak egymásra. És akik az anyjuk hívására, minden ellenérzésük dacára egyként útra kelnek a holland faluba, Bergenbe. A csodás partra, ahol gyermekkoruk nyarait töltötték – és ahova sohasem akartak visszatérni. Itt veszítették el az apjukat. Mi viszi rá mégis az anyjukat, hogy ide szervezzen családi találkozót? Mi az a hír, amit képtelen máshol megosztani? És miért a nagy titkolózás? De nem csak az anyának van titkolnivalója – ahogy sorban bomlanak ki az újabb és újabb rejtélyek, már az is megkérdőjeleződik, kik voltak ők, és most kicsodák. Monika Peetz a Keddi nők után új sorozatba kezd: a Nyári nővérek első regényében együttérzőn mutatja be Yella zűrzavaros világát. A sorozat későbbi kötetei tovább mesélik a nővérek történetét. „Mit kell tenned, ha eltévedsz? Ezer különböző válasz is adódik. Az egyik, hogy menj vissza az utolsó ismert helyre.” Monika Peetz író, dramaturg, forgatókönyvíró. Keddi nők című regénye 2010-ben jelent meg Németországban, és még abban az évben több mint egymillió példány kelt el belőle. Azóta 26 nyelvre lefordították és meg is filmesítették. Magyarul a Keddi nők, a Léböjt Hotel és A keddi nők és a sok zöldség című kötetei jelentek meg.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház

Shannon Mayer – Kelly St. Clare: Toll és csont trónja

A Méz és Hamu Udvara számomra egy izgalmas sorozatindító kötet volt, ezért nagyon vártam, hogy az Álomgyár Kiadó elhozza hozzánk a második részt, mert bármennyire is szeretném eredeti nyelven olvasni, még mindig csak magyarul megy igazán az értelmezés. Szerencsére nem is kellett sok időt Kallik és Faolan nélkül töltenem, így a rengeteg köztes olvasmány dacára is bőven emlékeztem még az előzményekre.

A második rész szerintem erősebb, mint az első. Sokkal fordulatosabb, érdekesebb, és sok korábbi kérdésre pontos választ ad. Kiteljesedik a tündérvilág, és benne a két főszereplő jelleme is. Eltávolodunk kissé Unimaktól és a Fénytündérek otthonától, de cserébe eddig ismeretlen tündértájakra jutunk, amik önmagukban is elég izgalmasak. Ahogy egyre jobban megismerjük az emberi világgal párhuzamosan létező tündérvilágot, Kanada és Alaszka magasságában kalandozva, mármár hihetővé válik egy létező, lüktetően élő mágikus birodalom. Persze ezzel együtt óhatatlanul felbukkan néhány világépítésbeli kérdés, amire a szerzők igazán nem tértek ki, (pl. hogy miért tartják be  a tündérek az emberi törvényeket, és miért nem uralkodnak a mágia nélküli lényeken) de én túlléptem ezen, és egyszerűen beleengedtem magam a mesébe.

A már ismert szereplők a második részben sokat változnak.  Faolan kezdeti távolságtartása eltűnik, helyette egy meglehetősen érzékeny, nyitott, és figyelmes árnytündért kapunk. Eközben Kallik is magára talál, korábbi bizonytalanságai felszívódnak egyenes arányban azzal, ahogy egyre inkább hozzáfér a saját egyedi mágiájához. Kettejük  kapcsolata pedig egyszerre felemelő, rabul ejtő, és némiképp borongós is. Mintha lenne egyfajta időzár, ami miatt a boldog pillanatokban is felsejlik az eredendően várható katasztrófa.  Vagy mégsem.

A mellékszereplők köre is megmarad, sőt bővül is. Szerintem a két legszimpatikusabb: Cinth, aki ebben a részben egy kicsit visszafogotabbá válik, és Drake aki  új szerepekben találja magát.

A Toll és Csont trónja sok váratlan fordulatot hoz. A bizalom, és a tudás többször is megkérdőjeleződik, a hit sokszor elveszik, és a szilárdnak hitt támaszok meg-meginognak. Résen kell lennie az olvasónak is, nem csak a szereplőknek. Ugyanakkor meglepő módon a szerzőpáros elképesztően sok magától értetődő megoldással operál. Pl. Az Orákulumhoz kell menni, hopp ott terem egy Kelpie aki tudja az utat. Sok esetben ha történik valami új fordulat, azonnal előkerül egy kézre eső válasz, ami miatt néhol fantáziátlan a kivitelezés, és túl gyorsnak is érződik a cselekmény. Érdemes lett volna megadni a módját a válaszkeresésnek.

A regény megjelenése szebb mint az eredeti. A szöveges részekkel azonban nem voltam maximálisan elégedett.   A magyar szöveg néhol megbotlott. Nem volt rossz, de igazán komfortos sem az ismétlések, és rosszul megtalált (illetve nem megtalált) szinonimák miatt. Maga  a történet is logikátlan néhol (bár nyilván ez a szerzők és a szerkesztő hibája), pl. a címnek és a belőle eredő jelentésnek nincs semmi értelme, a méz és hamu valamint a csont és toll is csupán egyszer nyilvánul meg, de a semmiből érkezik, és oda is tart, nincs igazán kontextusban a történettel. Úgy tűnik számomra a két erős szerző közt itt-ott elveszett a gyerek.

Ezek a hibák mondjuk nem befolyásolják nagy mértékben a történet értékét, mert folyamatosan lekötött, gyorsan is haladtam vele, a vége pedig olyan brutál függővég, hogy a fal adta a másikat. Nagyon kíváncsi vagyok a befejezésre.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2023.

Oldalszám: 384

Fordította: Szilágyi Zsófia

Fülszöveg:

Az ​a végzetem, hogy soha ne érinthessem meg a szerelmem…

Nemrégiben még úgy nézett ki, hogy jó irányt vesz az életem, de rosszul gondoltam… Az apám, aki egész életében megtagadott, most holtan fekszik. Mindkét udvarban hatalmas a felfordulás, és vért kívánnak. Az én véremet. Meg kell találnom apám gyilkosát, pedig a halálát övező rejtély eltörpül a tündéreket összeroppantó őrület mellett.

Minden vágyam megtalálni Hegyalja bejáratát, mielőtt kitör az igazi anarchia. A válaszok, amelyeket keresek, odaát vannak. Ebben egészen biztos vagyok.

Két ajándékba kapott kard, egy mágikus pajzs, némi szeszélyes varázserő és belső kétely kísér. Fel kell derítenem a szülőotthonunkhoz vezető utat. Eközben minden lépésemet figyelik, és folyton a nyomomban járnak az Árnyudvar-béliek.

Kelly St. Clare és Shannon Mayer, a New York Times és a USA Today bestsellerszerző-párosa visszarepít minket a tündérek világába, ahol továbbra is sodró a lendület, a történetet pedig átszövi egy átok sújtotta szerelem kínzó szenvedélye.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Elena Armas: Az ​amerikai szobatárskísérlet

Mindenkinek jár egy Lucas Martín, legfeljebb nem mindenkinek jut.

A 21. Század Kiadó nekem elsősorban a Kult Könyvek sorozatot jelenti. Az utóbbi időben viszont egyre inkább bizonyossággá válik, hogy hiba lenne beskatulyázni, hiszen többedszerre tapasztalom, hogy tudnak újat mutatni a hazai olvasótábornak, pl. a könnyed, modern romantikus zsánerben is.

Az Amerikai szobatárskísérlet egy friss hangvételű mai regény. Amerikában játszódik, de a spanyol férfi főszereplő nagyon sok latinos életérzést hoz a New Yorki milliőbe. Emiatt kicsit egyedi, bohókás, némiképp európai a történet.

A különleges, szinte egy szuszra kimondhatatlan cím volt az első, ami megragadott, és ami miatt végül olvasni szerettem volna ezt a könyvet. Még akkor is, ha már az ötödik oldalon rájöttem, hogy a „Spanyol szerelmi átveréshez” kapcsolódik, amihez eddig még nem volt szerencsém, így rögtön fel is került a TBR listámra. Vagyis Elena Armas legalább kettő furcsa című könyvet írt, amit akár kihívásként is értelmezhetünk. Én legalábbis annak vettem.

A könyv egy nem kevésbé furcsa, de mindenképp vicces, és a romantikus irodalomban kissé elhasznált szituációval nyit, mégis a női főszereplő, Rosie burleszk-szerű bénázása eléggé egyedi felütést ad a történetnek.

A kezdeti hangulat tulajdonképpen végig velünk marad. Kicsit félszeg, kicsit vicces, némiképp bájos, de mindenképpen oldott és laza. Amolyan modern, 21. századi tündérmese, ahol a hősök már csak a Tinderen, vagy a vak véletlennek köszönhetően találnak egymásra a párkeresés kusza rengetegében. Ahol a kihívást nem az ellenfelek, hanem saját gátjaik jelentik, ahol a támogató háttér gyakran elutasító, és ahol a felszabadító csók után nem biztos, hogy a „boldogan éltek” következik.

Lusas és Rosei története kicsit visszaadja a hitet a mai romantikába, és a párkapcsolatokba. Megmutatja, hogy talán nem a mindent elsöprő vágy a legfontosabb jellemzője egy párkapcsolatoknak, hogy van ennél szilárdabb alap is, amire építkezhetünk. Lucas a maga bizonytalanságaival, kedvességével és támogató személyiségével messze nem a modernkori maffiavezér férfiideál, hálistennek. Ugyanakkor meglehetősen tökéletes mégiscsak. Gondoskodó, figyelmes, és mellette persze jóképű is. Ha egy icipicit kevésbé fénylő a páncélja, talán még élethűbb lehetne, de így sem baj, végül is. Rosie is meglehetősen hasonlít hozzánk, a 21. századi felnőtt nőkhöz. Azaz időnként gyerekes, néhol határozott és önálló, máskor egészen gyámoltalan, emancipált, és nem a konyha ördöge, de nem is rémül meg a kihívásoktól Mer váltani, és mer önmaga lenni. Persze csak annyira, hogy még épp megmenthető legyen, egy arra járó, nem is annyira kóbor lovag számára.

Az egyetlen ami nem tetszett a regénybe az a túlírtsága volt. Nekem ez a tartalom jóval kevesebb terjedelemben komfortos, de végül ez egy elég személyre szabott igény. Aki szereti a terjedelmesebb romantikus történeteket, nem fog csalódni.

Adatok:

Kiadó: XXI. Század
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 430.
Fordította: Horváth M. Zsanett

Fülszöveg:

A ​szerelemhez olykor nem kell más, csak egy kis ihlet.
Rosie Graham problémába ütközött. Pontosabban nem is egybe. Amint kilépett jól fizető munkahelyéről, hogy titkos karrierjére összpontosítson – szerződése van egy romantikus regényre –, megakad a sztorival, és egy oldalt sem tud írni. New York-i lakásának mennyezete is szó szerint a fejére omlott. Szerencsére van nála egy pótkulcs legjobb barátnőjéhez, Linához, aki épp elutazott a városból. Rosie azonban nem tudja, hogy Lina már kölcsönadta a lakást az unokatestvérének, Lucasnak.
A fiú felajánlja, hogy Rosie is maradjon a lakásban, legalább amíg nem talál valami átmeneti szállást észszerű árban. Aztán segíteni akar, hogy Rosie folytathassa az írást, és határidőre kész legyen a regénnyel. Lucas pusztán szakmai megfontolásból elviszi egy sor randira, hátha a lány ihletet kap.
Rosie-nak nincs vesztenivalója, megkezdődik a kísérlet. De Lucasnak nemsokára el kell utaznia New Yorkból – vajon elég lesz a hátralevő hat hét, hogy Rosie elkészüljön az írással? És be fogja érni azzal, hogy csak szakmai megfontolásból randizzanak Lucassal?

A könyv megvásárolható ezen a linken: 21. század kiadó