Budai Lotti:Ahová ​a holdam is velem jön (Tök-életlen életek 2.)

A „Tök-életlen életek” sorozat első része csalódás volt, talán azért mert sokat vártam tőle. Építettem egy írói mítosz Budai Lotti köré a „Rizsporos Hétköznapok” miatt, amit aztán az „Akik poggyász nélkül utaznak” szépen le is rombolt. Most épp ellenkezőleg: már eleve negatív előítélettel indultam, és ez a rész többet adott, mint amit vártam.

Pörgős, gyors olvasmány volt.  A fogalmazásmód gördülékeny, és a történet sem vett indokolatlan kanyarokat és furcsa kitérőket. Egyenes mederben haladt, de nem feltétlenül lehetett tudni már az elején, hogy vezet a főszereplő útja. Néhány logikai bukfenc itt is belefért, de kevéssé volt rázós, mint a korábbi részben. Az, hogy az előző kötet azzal zárult, hogy Ákos kiment Laura elé a reptérre, a második pedig azzal kezdődik, hogy India óta nem is látta Laura a volt vőlegényét eléggé „wtf” volt, és a francia iszogatás-storyzgatás közben is becsúszott egy olyan történet, amit ezer önsegítő oldalon lehet olvasni, kisfilm is készült belőle „Szalontüdő” címmel, Budai Lotti mégis eladta a főszereplő sajátjaként. Őszintén szólva mindkettő kiküszöbölhető lett volna némi szerkesztői ráhatással. Ezen túl volt pár apró nem tetszésem még a szövegezéssel kapcsolatban, de ezek már tényleg nüansznyiak az előzményekhez képest.

Ebben a részben Laura, önismeretében megerősödve, önmaga nyomába ered Franciaországba, pontosabban Provance központjába. Az utazás kiváltója továbbra is a családja, amely ebben a kötetben sem lett szimpatikusabb, viszont a baráti kör itt azért már megváltozik, a negatív figurák száma jelentősen csökken, sőt jó részt el is tűnik. Nóra ugyan újra felbukkan, de mintha az ő személyisége is fejlődött volna valamicskét.

Persze nem maradunk teljesen negatív szereplő nélkül, mert a regény második felében újult erővel visszatér az antihős, de a jelenléte a történet szempontjából teljesen indokolt. Tetszett, hogy Laura szakmai szempontból is tovább lép, és a baráti kötelékei is erősödnek Számomra ez többet jelent, mint a férfiakkal való viszonya, bár azért itt is tapasztalható némi haladás. Nem abban, ahogy belelép a kapcsolatokba, hanem ahogy kilép belőlük.

Franciaország egy új út, valósan és képletesen is. „Lore” mintha elhagyta volna az Indiában felszedett ismereteit, és meggyőződéseit, és kicsit a spirituális tanoktól a pszichológia felé veszi az irányt. Persze lehet, hogy a kettő tökéletesen működik együtt is, nem tudom. Nekem az „Örökölt sors” kérdései köszönnek vissza az alapkérdésekben. Erőteljes volt a váltás a buddhista nézetekhez képest, de sokkal kevéssé közhelyes, és sokkal inkább elgondolkodtató. Izgalmas volt a családi kötelékek mélyére ásni, felfedezni az okokat és okozatokat, az önsorsrontás mibenlétét, és a párkapcsolati választásaink ismétlődését is. Tulajdonképpen itt most minden a helyén volt, sem túl soknak, sem túl kevésnek nem érződött a történet.

Luna cica felbukkanása pedig igazán jót tett a történetnek, róla szívesen olvastam volna még.

Összességében ezt a kötet sokkal jobban szerettem, mint az előzményét, és Budai Lottiihoz is közelebb kerültem, bár még nem vagyok elkötelezett rajongó, de most már kíváncsi vagyok a befejező részre.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2021

Oldalszám: 408 oldal

Fülszöveg:

„Göröngyök közt éjjel megyek, csak a holdam jöhet velem…” – dúdolja folyton Laura a régi Kispál és a Borz-számot, míg megfogadva Bence tanácsát, nekiáll, hogy leásson a poggyászai legaljára. Ezen a lelke mélyére vezető úton egyedül a fiú különös ajándéka és Emma hagyatéka kíséri el, no és egy igencsak szuggesztív és egyedi látásmóddal bíró terapeuta, akivel Laura a Birtalan család titkait és múltját igyekszik feltárni.

Jelenét ugyanakkor megzavarja egy különc férfi felbukkanása, akitől kénytelen lesz megtanulni a leckét: az, hogy ellenkező irányba indulunk el, még nem garancia arra, hogy nem ugyanoda érkezünk…

Budai Lotti, a népszerű írónő a Rizsporos hétköznapok-sorozat és történelmi regényei után az Akik poggyász nélkül utaznak című, ízig-vérig 21. századi regényével rabolta el olvasói szívét, most pedig a Tök-életlen életek újabb kötetében mutatja be Laura útját nemcsak az Igazihoz, hanem a Valódihoz.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://alomgyar.hu/konyv/budai-lotti-ahova-a-holdam-is-velem-jon

Budai Lotti: Akik ​poggyász nélkül utaznak (Tök-életlen életek 1.)

Nagyon tetszik nekem Budai Lotti Rizsporos hétköznapok sorozata. Belenéztem a kötetekbe, de még nem tudtam igazán időt szánni rájuk. Aztán megláttam a Tök-életlen sorozatot, aminek a borítója is nagyon szép, és a fülszövege is megnyerő, ezért elérkezettnek láttam az időt az írónővel való ismerkedésre. Rengeteg pozitív előítéletem volt. A „Rizsporosból” és a könyvek desing-jából kiindulva egy megalapozott, átgondolt, és kidolgozott, szimpatikus utazós, önsegítős történetet vártam. Valószínűleg az írónő is ilyet képzelt, de nem nagyon sikerült megvalósítani.

Laura –a főszereplő - korunk budapesti lánya családi, nevelésbeli és még számos okból önértékelési váláságban van. Ennek jelei szinte minden helyzetben megmutatkoznak, és bár láthatóak az okok és a tények, ezektől Ő maga nem válik szimpatikussá. Bár Budai Lotti igyekszik tudatosítani Laura helyzetét, de meglehetősen irritálóan teszi ezt. Megpróbálja beadni nekem, az olvasónak, hogy egy magyar-angol szakos diploma nem ér semmit (ezt mindenki megmondja, még a tesiszakot végezett tesó is -már bocs). Aztán Laura ezzel a bagatell diplomával arra kényszerül, hogy a rokonságnál vállaljon munkát, és csak álmodozzon arról hogy fotós lesz, de mondjuk eszébe sem jut más munkát keresni, vagy talpalni azért hogy valóban fotóssá váljon. Mindeközben egy langyos párkapcsolatban él, amiben még a szex sem jó, de „jóvanazúgy”, irány az esküvő. Na, most nálam ezek a típusú lányok kirakatbabának sem jók, mert még nekik is van tartásuk, már elnézést. Az, hogy számos problémája van, nem baj, az sem baj, ha diszfunkcionális a családja, de az, hogy neki egy régi szerelem kell ahhoz, hogy valamerre mozduljon nem sok jót vetít előre.

Laura összes jellembeli semmilyensége mellett a többi szereplő akár érdekes is lehetett volna, de nem lettek azok. Mindannyian papírfigurák egyébként. Van egy-két begyakorolt mondatuk, és ezeket jól tudják ismételni. Ákos, Laura mamája, apukája, testvérei vagy épp Nóra, Balázs és Bence, egy-egy típuskarakterek, bemutatnak egy viselkedésformát, de semmi több nincs Bennük, emiatt nehéz velük kapcsolatot  kialakítani.

Budai Lotti feltételezésem szerint jóval több ennél a könyvnél. Legalábbis remélem. Amikor leírja, hogy Szabi-Híd, Batyi (Gondolom a Batthyány tér lehet) vagy épp Merga (mint Mercédesz) akkor az nemcsak érthetetlen a vidékieknek, (legalábbis úgy sejtem legalább a Budapestiek tudják miről beszél) de igénytelen is. Lehet fiatalos, lendületes és izgalmas, tré szöveg nélkül is. Ezek után egy későbbi szövegrészben közli a főszereplő, hogy a „vágod” „szal”, „nemtom” és egyéb töltelékszavakra ex magyar-angol szakosként amúgy mennyire allergiás. Tessék mondani nem kellett volna elvinnie a merga s a Batyi után egy heveny lázas-kiütéses rohamnak? Mondjuk  az sem ártott volna, ha a szerkesztő is odateszi magát és meghúzza az önismétléseket, rendbe teszi a stilisztikát (pl. a „csendült fel egy angol hang mellettem” típusú szövegeket), adott esetben kigyomlálja a felesleges jövőbeni kiszólásokat. A történet szempontjából érdektelenek, és Laurát sem mutatják bölcsebbnek, vagy érettebbnek.

A regény második felé kicsit felfelé húzza a történetet. India érdekes, és szerencsére elég sok mindent bemutat a szerző, még akkor is, ha amúgy leírásokban nem feltétlenül jeleskedik. Az énkeresésben is van némi érdekesség, túllép a Lorna Bryne, Louise L Hay féle vonalon, bár az irány szinte ugyanaz, csak itt jóval mélyebbre megy és érdekesebb. Hallottam már az Indiában erősen jelen lévő buddhizmusról sokat, de ilyen mindennapi módon nem igazán találkoztam vele. A hangulat megragadása szerintem sikerült, és Indiában azért már találunk szimpatikus mellékszereplőt. Megjegyzem Laura legjobb barátnőjét Nórit, nemcsak hogy a Gangeszba kellett volna dobni, hanem aztán még a Himalájáról is le kellett volna gurítani.  Ha nekem lett volna ilyen „legjobb barátnőm”, már nem lenne.

Az Indiai részt is túlzsúfolt, jó sok felesleges szál kerül bele, ami nem teszi kalandregénnyé, inkább csak értetlenül csóváltam a fejem, hogy ez minek kellett…

Ez a könyv kicsit olyan, mint a magyar „Ízek imák szerelmek”. Sok pozitívuma van, de az írásmód és a szereplők messze nem nyűgöztek le. Folytatom, és reménykedem, hogy sikerül még javítani rajt.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2021

Oldalszám: 474 oldal

Fülszöveg:

Laura ​életében váratlanul bukkan fel gyerekkori szerelme, Bence, persze pont a legrosszabbkor: az eljegyzése után. Bence, az egykori lázadó kamaszból lett magabiztos férfi tízévnyi távollét után Indiából tér haza, hogy egy új, izgalmas világba vezesse be Laurát. Hatására a lány átértékeli korábbi döntéseit és jövőről szőtt álmait, de még azt is megkérdőjelezi, hogy valóban a saját útját járja-e…

Laura kissé elkényeztetett barátnője, Nóri oldalán végül Indiáig utazik a válaszért. Ott azonban nem csak új ismeretségek és spirituális kalandok várják; mindenekelőtt azon kell elgondolkodnia, hogy eldobhatja-e valaki a poggyászait anélkül, hogy megnézné, mit is cipel azok legmélyén…

A nagy sikerű történelmi regények és a Rizsporos Hétköznapok-sorozat szerzőjeként ismert Budai Lotti ebben a sajátos humorú és közvetlen hangvételű történetében mesél összekuszált sorsokról, testi és lelki utakról, önismeretről és önmegvalósításról, egyszóval azokról és azoknak, akik nemcsak az Igazit keresik, hanem a Valódit.

"Bence a hajába túrt, rám hunyorított, majd újra a hegyeket kezdte bámulni.

– Szóval? – böktem meg a vállammal, mert láttam, hogy habozik megszólalni. – Mondd meg nekem… Mit jelent az, hogy… saját út?

– A saját út attól jön létre, hogy jársz rajta… – felelte végül Bence anélkül, hogy rám nézett volna. – Pontosabban, hogy te jársz rajta. Ahogy rakosgatod rajta a lábad. Egyiket a másik elé… Azáltal teremtődik. Az ilyen út senki másé, csak a tiéd. Ha így jársz, pontosabban így élsz, nem fogod mások útját követni. És nem fogod mások életét élni. Persze, ez nem egyszerű. De megvan a módja."

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://alomgyar.hu/konyv/akik-poggyasz-nelkul-utaznak

L. J. Shen A ​szégyentelen (Bostoni bikák 2.)

Spoiler: Kettős mérce következik:

Amikor L. J. Shen egy új regénye megjelenik a radaron, hajlamos vagyok minden aktuális olvasmányt félretenni. Annyira szeretem ahogy ír, hogy képtelen vagyok elvonatkoztatni és objektíven szemlélni Shen írói munkásságát, ezért vele szemben sokkal megengedőbb vagyok, mint a pályatársaival szemben.

A „Szégyentelen” egy nagy egész vagy két kisebb egész sorozat része, de önállóan is jól olvasható. A Sparrow-val induló Brennan-ághoz az előző részben csatlakozott a Fitzpatrick család, itt pedig ezen a szálon Cillian Fiztpatrick története folytatódik, de természetesen a korábban megismert szereplőkből is kapunk bőven.

Továbbra is fenntartom, hogy a Bostoni Bikák sorozatnév, írói szándék szerint Bostoni Szépségek, és valójában ez a ciklus 4 barátnő története, igaz a velük kapcsolatban álló srácok is kapcsolódnak egymáshoz rokoni vagy munkatársi szálakon. De a fő hangsúly szerintem mégis a lányoké, bár ebben a részben Cillian személyisége bőven agyonnyomta Persephone karakterét, bármennyire is igyekezett az író hangsúlyozni a nemek egyenlőségét. Amúgy azt gondolom, Cillian személyisége egy tehervonatot is agyonnyomna.

Ha már szóba került, Shen következetesen két nyomvonalon teremti a férfi főszereplőit. Az egyik a nagyon macsó, nagyon érzéketlen, nagyon bunkó vonal, akit én alapvetően már első ránézésre löknék ki az ablakon, de Shen karaktereinél mégis mindig felülök a fanclubhajóra. A másik vonal a Hunter, vagy Knight Cole féle jóval érzékenyebb és nagyszájúbb férfi főszereplő. Nos, itt Cillian-t, Troy Brennan, Wolfe Keaton, Vicious és Vaughn karakteréből gyúrták össze. Alig akad benne valami, eddig nem látott sajátos személyiségjegy. Persephone-t ugyanúgy be tudom helyettesíteni némelyik másik regény női főhősével. Mondjuk, ettől még nagyon szeretem mindkettőjüket, csak szólok, hogy nagy újdonság nem lesz ebben a történetben azoknak, akik ismerik Shen stílusát.

Na és akkor, itt jön az a rész, amit bármelyik másik történetben bőven kifigurázok és alaposan lerontom miatta az értékelést (illetve a pontozást).

Az egész regény összes konfliktusa bőven megoldható lett volna sokkal egyszerűbben, logikusabban. Ha  a józan észt használjuk semmi szükség nem volt az egész cselekményre, mert maga a kiinduló helyzet is két telefonnal orvosolható lett volna, plusz Cillian összes problémája is néhány beszélgetéssel simán rövidre zárható (lett volna). És ahol egy Sam Brennan rohangál (meg a rokonságban van egy Troy Brennan), mi az ördög szükség van bárminemű személyes bosszúállásra, plusz egy „azt csinálok amit akarok” olajmilliárdosnak mi a nyavalyának kell egy kamufeleségre? A történet alapja borul fel, ha az ember józanul szemléli a kapcsolati hálót és az anyagi hátteret. Én viszont jó szokás szerint hagytam, hogy a mese a szárnyaira vegyen, és az alap, fanyalgós, realista énemet szabadságra küldtem az olvasás idejére. Gyanítom, most, hogy kipihente magát, hamarosan visszatér.

A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 320 oldal

Fordítás: Ladányi Klára

Fülszöveg:

Cillian Fitzpatrick kegyetlen és hidegvérű. Hadész, Brioni öltönyben.
A média szerint ő A Szégyentelen.
Számomra viszont az a férfi, aki (vonakodva) megmentette az életem.
Most pedig egy újabb, „aprócska” szívességre lenne szükségem tőle.
Csakhogy Cillian csak úgy nem osztogatja a szívességeket.
A szabadságom kell neki.

Én lettem a legidősebb Fitzpatrick testvér játékszere. Amivel játszhat, amit meggyötörhet, amit tönkretehet.
Azt hiszi, megrogyok a kis pszichológiai hadviselése súlyától. Azonban hamarosan megtudja, hogy a leghalálosabb méreg egyben a legédesebb is.

L. J. Shen Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző. A Bostoni bikák-sorozatának második részében egy új Fitzpatrick testvérrel ismerkedhetünk meg, aki lehengerlően szexi és kétségkívül hataloméhes.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://alomgyar.hu/konyv/a-szegyentelen

David de Jong: Náci ​milliárdosok

Tapasztalataim szerint a HVG Könyvek kiadója igyekszik egy-egy témában az újszerű, alapos, és objektív műveket publikálni. Ebben az esetben ez nem sikerült maradéktalanul, de lássuk be olyan történelmi bűntettek merültek fel a II. Világháborúban, amiket nehéz személyes érzelmek nélkül megírni. De Jong, amerikai újságíró oknyomozó riportkönyve, egy máig óvatosan kezelt témáról rántja le a leplet. Kik azok, akik tényleges, és bőséges anyagi hasznot húztak a zsidóüldözésből, a koncentrációs táborok védtelen, és végletekig kihasznált túszaiból, a háborús fegyverkezésből, a gazdag zsidó iparosréteg kisemmizéséből. Kikre építette Hitler a rezsim gazdasági pilléreit, és kik azok, akik mindezek ellenére a mai napig a szabad világ milliárdosai?

Ez a tényfeltáró dokumentumkötet egy nagyon kemény könyv. Alaposan kidolgozott, részletről részletre építi fel a Náci Németország eddig alig látott arcát. A pénz és hatalom, emberséget, barátságot és kegyelmet nem ismerő oldalát. Persze néhány dolgot lehetett tudni, de igazából sohasem kötöttem össze pl. a Porsche családot a Volkswagen bogár megszületésével, vagy a Dr. Oetker márkanevet a hadifoglyok ingyenmunkájával. És mennyire más ezzel a tudással nézni a mai európai autó- vagy épp élelmiszeripart. Mondhatnám, hogy „megáll a falat az ember szájában”.

Keveset, sőt szinte semmit nem tudtam a náci éra gazdasági hátteréről, bár egyértelmű volt hogy valaki fizette az elején legalábbis a politikai és harci gépezetet.

Illetve de igen, persze láttam a „Schindler listáját”, de annak vad romantikáját itt nagyjából el lehet felejteni. Én elhiszem, hogy létezett olyan ember is a gazdaságban, aki próbált segíteni az elnyomottakon, sőt ugye tudom, hogy létezett, de kétségtelenül Ő volt a fehér bárány a sok fekete között. Még akkor is, ha a kezdetekben önző érdekek vezérelték, képest volt nagyából helyes úton maradni, míg pályatársai olykor gyomorforgató mélységekben űzték a kapcsolatrendszerükből adódó előnyök kihasználását.

Ebben a könyvben 5 meghatározó család története bontakozik ki, illetve hozzájuk kapcsolódóan szervesen bepillantást nyerhetünk még Goebbels-ék életébe, és említésszinten egy 7. dinasztia is felbukkan a történetbe. Az 5 legnagyobb nemzetszocialista elköteleződésű család a bankszektortól az élelmiszeriparig, az autógyártástól a fegyverkészítésig szinte minden területen kiszolgálta a náci rezsim igényeit, miközben ők maguk is bőséges haszonnal kerültek ki a háborúból, és az azt követő perek sem sokat rendítettek hatalmukon. Manapság pedig már a leszármazottaik igyekeznek félig-meddig takargatni, a sötét módszerekkel megszerzett vagyonok eredetét.

A könyvben három dolog nem tetszett igazán, Kettő észrevétel inkább a szerkesztésre vonatkozik, a harmadik egyértelműen a szerzőre. Elsőként a történetvezetés okozott nekem nehézséget. A lineáris családtörténet bemutatása helyett, az író időrendben ugrándozik az egyes dinasztiák közt, ami főleg az elején megnehezítette a szereplők elkülönítését és követését. Másodszor: elképesztő mértékű lábjegyzettel rendelkezik a dokumentum, de ezek mind a törzsszöveg után, a könyv végén kapnak helyet. Bevallom egy idő után már nem lapoztam vissza, hanem inkább kihagytam a magyarázó információkat. Sok hasznos tudást rejtenek, de állandóan megakasztják az olvasást.   A harmadik hiba nem is igazán hiba, és említettem is már, de mégis: a szerző személyes érzelmei időről időre előtérbe kerülnek. Ugyan a történet szempontjából természetesen ez nem akkora baj, de a tényfeltáró irodalom, mint műfaj mégis elvárja az objektivitást, és szerintem nem feltétlenül kell ítélkeznie az írónak, akkor sem, egyértelműen elítélendő a központi témát képező cselekmény.

Összességében mégis nagyon érdekes és összetett olvasmány volt, sok téma kapcsán elgondolkodtatott, é  a jelenlegi gazdasági, politikai sőt háborús helyzetet is tovább  árnyalta.

Adatok:

Kiadó: HVG Könyvek

Megjelenés: 2022.

Oldalszám: 336.

Fordítótta: Csáki Judit

Fülszöveg:

„Ma, ​amikor a dezinformáció mindenható, amikor a szélsőjobb világszerte feljövőben van, a történelmi transzparencia mindennél fontosabb. Mindez azonban valahogy nem érinti Németország legendás iparmágnásait. Az ő sötét örökségük rejtve maradt. Ez a könyv, a maga csekély lehetőségeihez mérten igyekszik ezt a hibát korrigálni.”

Hogyan alapozta meg a zsidó vagyon jogtalan megszerzése, valamint a kényszer- és rabszolgamunka olyan ma is jól ismert német szolgáltatók és nagyvállalatok üzleti befolyását, mint az Allianz, az AFA, a Siemens, a Porsche, az Oetker és a BMW?

Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját?

Miért hunyt szemet a történelmi bűnök felett a háború után az Egyesült Államok?

A német iparmágnások azáltal, hogy kisajátították a privátbankokat, áruval és fegyverekkel látták el a hadsereget, és mindent megtettek a profitjuk maximalizálásért, közvetve vagy közvetlenül, de támogatták a náci törekvéseket. David de Jong oknyomozó újságíró mérföldkőnek számító művében a véres pénz nyomába ered, és korábban fel nem dolgozott dokumentumokra és forrásokra hagyatkozva feltárja Németország leggazdagabb üzleti dinasztiáinak történetét. Egyedülálló kötete azzal a szándékkal született, hogy végre napvilágra kerüljön a német és a világgazdaság egyik legsötétebb, elhallgatott fejezete.

David de Jong korábban a Bloomberg Newsnál dolgozott újságíróként. Főként az európai bankrendszerrel, az amszterdami pénzügyekkel, a rejtett vagyonokkal és a milliárdosok anyagi javaival foglalkozott. Jelentek meg írásai a Bloomberg Businessweekben, a The Wall Street Journalban és a Dutch Financial Dailyben is. Holland születésű, jelenleg Tel-Avivban él. Miközben ezt a könyvet írta, négy éven át Berlinből tudósított.

Stacey Halls: Mrs. England

A XXI. Század Kiadó KULT könyvek sorozata elképesztően szép designt kapott. Ez a borító különösen jól mutat, ráadásul több szempontból is telitalálatnak bizonyult a tartalom tükrében.

A regény a 20. századfordulóján a vidéki Anglia szövettermő gyárvidékére visz bennünket, de az ottani textilgyári munkások élete helyett a polgári gazdag családok, önmagába zárt rendszerébe nyerhetünk bepillantást, a szolgálólét peremén álló May Dadus szemszögéből. Az új szolgálati helyen, Yorkshire-ben Ruby May, egy négygyermekes, jómódú családnál kap nevelőnői állást, és a kezdeti elfogódást csupán a cselédség barátságtalan hozzáállása árnyékolja be.  Idővel azonban, ahogy a borítón az indák közül előbukkan a ház, lassan lemálik az illúzió, a fess és okos Mr. England gyönyörű családjáról, és a valóság talán nagyon más, mint amit Ruby May a tökéletes és precíz nevelőnő annak lát.

Stacey Halls gondosan felépített, nehéz, borongós atmoszférát teremt, ahogy az indák befonják a borítót, úgy olvasó is lassan fuldokolni kezd a sok homályos célzásban, apró jelben, a gondosan elhelyezett visszatekintésekben, és szóváltásokban. Mindent láthatunk, de mégsem vesszük észre a nyilvánvalót. Vagy mégis, de arról nem ejtünk szót, mert mi van ha tévedünk? Miközben pedig a cselekmény a maga lassú ütemében halad előre, a történetben mindinkább erőre kapnak az erős, jellemes nőalakok, akik aztán utat is törnek a fényre.

A fedlap grafikája engem a Csipkerózsika mesére emlékeztet, és valóban, ahogy a mesében, itt is úgy ébred fel a címszereplő és a Dadus is egy hosszú, nehéz álomból, de hogy mi van az ébredés után, már nem nagyon láthatjuk. Talán boldogan élnek míg meg nem halnak, talán nem.

Míg történet csordogál, bőven akad időnk megismerni a tájat, a házat, és több korra jellemző szokást, pl. a háztartások belső hierarchiáját, a társadalmi osztályok közti különbségeket, a postaszolgálat működést, vagy épp  a gyerekmunkát. Ugyan csak egy kis szeletét villantja fel az 1900-as évek vidéki Angliájának, mégis amit megmutat az hiteles, és érdekes is egyben. Ezzel együtt azonban sok mindent el is hallgat ez a regény. Bőven lett volna még mit kiaknázni a szereplők viselkedésében, jellemében, magában a cselekményben is. Megpróbál éteri lenni a történet, de fojtogató vaskosságához nem igazán illik, hogy félig-meddig leplezi a történéseket. Jó lett volna, ha kicsit egyértelműbbek és erőteljesebbek a szándékok és cselekedetek. Nekem ez volt az első Stacey Halls regényem, és biztosan fogom keresni a szerzőt, de előtte kell egy kis műfajváltás, némi megkönnyebbülés, ezután a könnyen olvasható, de érzelmileg nehéz mű után.

Adatok:
Kiadó: XXI. Század
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 350.
Fordította: Simonyi Ágnes

Fülszöveg:

Yorkshire megye, 1904. Ruby Mayt, a frissen végzett dadát felveszik Charles és Lilian England négy gyermeke mellé. Ruby reméli, hogy ez az a kiugrási lehetőség, amelyre mindig is várt, ugyanis Englandék befolyásos gyártulajdonos dinasztiából származnak, jelentős vagyonnal rendelkeznek. De az új dada számára, amint megszokja az élet rendjét az eldugott Hardcastle House-ban, világossá válik, hogy a titokzatos és szépséges Mrs. Englanddel valami nincs rendjén.

A zárkózott és visszahúzódó Lilian csekély érdeklődést mutat gyermekei és elragadó férje iránt, és távolról sem az „a ház angyala”, akinek Ruby gondolta. Bár a barátságos, élénk Charles örömmel fogadja a dadát a családban, Rubyt egy sor különös esemény arra kényszeríti, hogy kérdőjelezzen meg mindent, amit addig tudni vélt. A cselédek által kiközösített, és magát egyre kényelmetlenebbül érző dadának szembe kell néznie a démonaival, megelőzendő, hogy a történelem megismételje magát.

Elvégre nem létezik tökéletes család – ezt neki igazán tudnia kell.

Steve Brusatte: A ​dinoszauruszok tündöklése és bukása

A Park Könyvkiadó gondozásában megjelenő dínós könyv a legátfogóbb munka ami ebben a kategóriában a kezembe került. Azért is választottam, mert amellett, hogy érdekelt a rég kihalt állatok univerzuma, vágytam némi időbeni és térbeni kitekintésre. Fontos, hogy a szerző Steve Brusatte komplexen kezeli a dinoszauruszok világát, elejétől a végéig bemutatja az őslények életkörülményeit, az adott földtörténeti kort, kitér az ősmaradványok felfedezésének körülményeire, sok tudós kollégájának munkásságára, egyszóval igyekszik árnyalt és átfogó képet adni, mint a kutatása tárgyáról, mint magáról a tudományágról.

Ha azt mondom, hogy ez egy elképesztően összetett könyv, akkor keveset mondok, sőt, még csak nyomokban sem fedem fel a valóságot. A szerző lelkes és hozzáértő őskövületvadász és paleontológus úgy ír a témáról mintha Indiana Jones krétakori kalandjairól mesélne, David Attenborough tolmácsolásával. Ha valaha egyetemi előadást szeretnék kérni a témáról, hozzá kellene bejelentkeznem. A hatalmas tudásanyagon túl, rengeteg storyt ad át, elsőkézből, megélt kalandokról és a történelem nagy dinoszaurusz kutatóiról egyaránt, közben mintegy mellékesen elkalauzol ásatásokra, és történeti sorrendben végig vezet minket a nagy dinoszaurusz fajokon, és a földtörténeti korokon. Őrületes utazás, rengeteg ténnyel, de mégsem száraz. Elképzelni is sok, hogy az ember párezer évéhez képest itt százmilliós nagyságrendben beszélünk az elmúló évekről, és a földben a mai napig megmaradt csontkövületekről, valamint a mai modern technikák által felépített elképzelt réges-rég kihalt állatokról. Hiszen még a legképzettebb tudósok is csak felbecsülni tudják hogyan nézhettek ki a dinoszauruszok. Fennmaradt nyomaik csupán utalnak színükre, bőrük formájára, tollazatukra(?) belső szereik nagyságára, stb…

Nem mellesleg néhány nagy kérdésre is választ kapunk, pl., hogy mire volt jó a T-Rex impozánsnak nem nevezhető mellső végtagja? Volt-e híres magyar dinoszaurusz-kutató? (Volt.) Létezett-e Magyaroszaurus? (Naná!) Hogyan haltak ki a dinoszauruszok? stb. …

Én nem sokat tudok a dinoszauruszokról. Abban a korban voltam kamasz, amikor menő volt Jurassic Parkot nézni, ma meg már önszorgalomból szeretem a Jurassic World-öket (kivéve az utolsót). Mégsem olvastam soha róluk, a minimálisnál többet. Ez a könyv most nagyon széles kaput nyitott az ismerteknek, de őszintén, nem is hiszem, hogy ennél többre valaha szükségem lesz. Hiszem, hogy sok mindenki nyitott a témára, és valójában bárki számára remek olvasmány, nagyon összetett, de élvezetes. Írásmódjában lendületes, érthető, kicsit sem unalmas.

Egyetlen komoly hibája van a műnek. Annyit használtam menet közben a google-t, hogy két betű megadása utána kereső most már automatikusan egy dinoszaurusz képét dobja be. Csodálkozom rajt, hogy még egyetlen paleontológus sem jelölt be ismerősnek a közösségi oldalakon. Viccet félretéve hasznos lett volna néhány (vagy inkább jó sok) rajz a csapatosan felbukkanó dínófajokról, mert elképesztően sokat kellett használnom a netet, hogy az egyes fajokat azonosíthassam. Ez pedig az olvasásélményt tette töredezetté.

Összességében azonban csodálatos, és nagyon összetett könyv, amely a dinoszauruszok teljes történetét bemutatja a tudomány mai állása szerint. Bárkinek ajánlom, akit kicsit is érdekel a téma.

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó
Megjelenés: 2021
Oldalszám: 336
Fordította: Főzy István, Vasvári Tamás

Fülszöveg:

Hatvanhatmillió évvel ezelőtt a Föld legfélelmetesebb élőlényei, a dinoszauruszok örökre eltűntek. Mind a mai napig bolygónk nagy rejtélyei közé tartoznak.
A fiatal amerikai paleontológus, Steve Brusatte, szakterületének kiemelkedő egyénisége ebben a könyvében izgalmasan és olvasmányosan meséli el meglepő és új megvilágításba helyezett történetüket. Föleleveníti a dinoszauruszok fejlődésének csúcspontjait, amikor sok száz fajuk létezett, majd megjelentek a mai madarak ősei, a szárnyakat viselő, tollas dinoszauruszok. Aztán feltehetőleg egy óriási meteorit csapódott be a Földbe, és majdnem az összes dinoszauruszt elpusztította – bekövetkezett a földtörténet egyik legnagyobb szabású tömeges kihalása. Brusatte beszámol néhány rendkívüli felfedezésről is, amelyet kollégáival együtt tett, például az ősi, ember nagyságú tyrannoszauriákról és a tollas raptorokról. Ezek alapjaiban változtatták meg a dinoszauruszokról való tudásunkat.
A dinoszauruszok tündöklése és bukása nagyszerű tudományos mű, egyben remek ismeretterjesztő munka.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://www.libri.hu/konyv/steve_brusatte.a-dinoszauruszok-tundoklese-es-bukasa.html

Varga Éva: Változat ​sárkányokra

Nekem az év egyik legizgalmasabb olvasmánya volt Varga Éva sárkányos meseregénye. A szerző gyerekkönyvtáros volt, és bár nincsenek illúzióim a szakmával kapcsolatban, azért mégis : nagyon jó terep arra, hogy az ott dolgozó egy életre elég inspirációt gyűjtsön egy saját fantáziavilághoz. Meg kell mondjam, nem csak az íróval kapcsolatban vagyok némiképp elfogult, ((könyvtáros vagyok)) hanem a sárkányok is régóta a szívem közepén helyezkednek el.

Sárkányos Égbekiáltó Mirkó története a sárkányvárással kezdődik. Sárkányvárosban minden a sárkányokról szól, de valójában az ott élők semmit sem tudnak a mesék szárnyas csodalényeiről, csak a földről nézik végig évente egyszer a vonulásukat. Mirkó, egy szegény könyvkötő család egyetlen fia innét indul útnak, mint a mesebeli királyfi, hogy hőssé váljon, ha ugyan sikerül neki. A regény után,- bevallom töredelmesen- gyorsan elolvastam a Mirkó-királyfi című mesét, de néhány apróságtól eltekintve nincs hasonlóság a történetek közt. Ez amiatt érdekes, hogy bár úgy tűnik, a könyv népmesei alapokra épül, igazán egy népmesét sem fedeztem fel benne. Talán néhány elemet halványan, de összességében mégsem ez regényformába öntött népmese ez. Viszont talán inkább meseregény, mint fantasy, a műfaját tekintve.

Mirkó az útja során több kalandba bonyolódik, több városban is otthonra, barátokra talál, miközben mindenhol a sárkányok emlékeit, nyomait kutatja. Az, hogy végül rájuk talál, mégis inkább a szerencsének köszönhető.

A regényben minden helyszín különböző, mindegyik sajátos hangulatú, és különleges története van. Maga az ország is rendhagyó, egy zsarnok király uradalma, de a legérdekesebb varázslatok és csodák otthona.

A cselekmény több szálon fut, a történetet két mesélő szemszögéből ismerjük meg, az ő sorsuk pedig hol összeér, hol különválik. A mese önmagában nem túl bonyolult, eléggé egyenes úton halad, bár vannak meglepő fordulatai. A könyv első felében tulajdonképpen csak a szereplők és a helyszín bemutatása történik meg, a második felében indul be igazán a történet. Én ezt nem bántam különösebben hogy őszinte legyek, mert olyan elképesztően szép a szövegezés, hogy el-elandalogtam a sorok közt. Ha nem volnék lusta gépelni, a fél könyvet kijegyzeteltem volna az idézetek közé, annyira tetszettek a szóképek, a nevek, és a hangulatkeltés a szavakkal. Csodás volt.

Számomra a könyv nyelvezete meg is határozta az élményt, bár a történet is tetszett, hát még a sárkányok.

Ami mellett azonban nehezen megyek el, az a szereplők jelleme. Jó, hogy sokszorosan árnyaltak a szereplők, az is, hogy nincsenek egyértelműen jók és rosszak, bár azért néhány szereplőből egyértelműen kimondható hogy gonosz, vagy hogy jószándékú. De a két mesélő egyike sem szilárd jellem sőt. Nagyon zavart hogy sem Mirkót sem Kalácskát nem kedvelem, remélem az ő személyiségük még sokat fog fejlődni a folytatásokban, de nem tudom képes leszek-e megbocsátani nekik az események alakulásában játszott szerepüket.

A Móra Kiadó 15+-os korosztálynak ajánlja a könyvét, de szerintem felnőttek éppúgy megtalálják benne az olvasmányélményt, mint a kamaszok, sőt!  A mesék időtlenek, és mindenkihez szólnak. 

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2022
Oldalszám: 416.

Fülszöveg:

Sárkányos Égbelátó Mirkó szülővárosát a sárkányok őszi vonulása teszi különlegessé. Ilyenkor színpompás sárkánycsapat szeli át az éjszakai égboltot, ezzel hitet és reményt adva a város népének. Sárkányváros lakói ekkor háromnapos ünnepséget rendeznek, az évet pedig arról az emberről nevezik el, aki először kiáltotta ki a csodás teremtmények érkezését. Idén épp Mirkó évét ünneplik, azonban a sárkányvonulás után pár nappal Mirkó úgy dönt: megszökik, és a városkapu határain túl, egy térképet és megérzéseit követve próbálja felderíteni a sárkányok titkát…

Jennifer Teege · Nikola Sellmair: Nagyapám ​engem agyonlőtt volna

Már a címe is formabontó a Park kiadó könyvének, melynek címlapján egy szemmel láthatóan nem tipikusan német nő látható. Az első pillanatban nem is értettem az összefüggést. Igazán kíváncsi a fülszöveg elolvasása után lettem. Már eleve az a kérdés megragadott, hogy hogyan lehet egy félig fekete nő az árja elveket valló Amon Göth unokája. Erre a kérdésre is választ ad a könyv, de sok izgalmas és eddig talán fel sem tárt problémát tárgyal. Számomra egyfajta keretet is jelentett az eddigi film- és könyvélményekhez.

Jennifer Teege 38 éves felnőtt nőként szembesül azzal, hogy nagyapja az az Amon Göth volt, aki a Schindler Listája című filmben Ralph Fiennes játszik el kiválóan. Az a Ralph Fiennes, akit egyébként a Napfény íze főszereplőjeként, munkaszolgálatosként halálra fagyaszt egy náci tiszt.

Bár sokszor láttam a Schindler Listáját, valamiért azt hittem, hogy Amon Göth alakja eltúlzott, hogy Spielberg benne egy személyben testesítette meg az összes erőszakos táborvezetőt, és hogy az életben nem volt annyira gonosz, mint a filmen. Hogy nem ő egyedül volt ennyire gonosz, hanem sokak bűnét mutatta be egyedül. Hát nem. Elképzelhetetlen számomra az, hogy van/volt ennyire aljas ember, s elképzelésem sincs, hogy mit tennék, ha kiderülne, hogy a rokonom volt.  

Amon Göth bemutatása azonban csak a felütés. Sokkal izgalmasabb, hogy a családja miként kezeli emlékezetét, hogy birkózik meg a múlttal és miért érez bűntudatot.

Furcsa módon, bár kifejezetten és tudatosan keveset olvasok a Holocaustról, párhuzamosan épp a „Náci milliárdosok” és a „Himmler- Egy tömeggyilkos magánélete” című könyvek vannak az éjjeli szekrényemen. Bár szinte véletlen hogy ez a három könyv hozzám került, van benne valami sorsszerű, hogy mindhárom a náci bűnösök leszármazottainak szemén keresztül keresi a válaszokat arra, hogy hogyan lehetett ilyen emberiségellenes bűncselekményeket elkövetni, és a német családok miként tudják ezt feldolgozni. Mindhárom könyv más szempontok alapján dolgozza fel a témát. Jennifer Teege élettörténete talán azért is különleges, mert zsidó barátai vannak, és Izraelbe élt és tanult. Amikor ezt először olvastam nem értettem, hogy hogyan lehet zsidó, aztán kiderült hogy nem az, Franciaországban ismerkedett meg egy zsidó lánnyal, hozzá utazott ki Tel Avivba, még bőven a Amon Göth féle kapcsolat felfedezése előtt. Bár igyekszik objektív lenni Izrael bemutatásában szerintem kicsit mégis idealizált a zsidó állam képe, legalább annyira mint Leon Uris „Exodus”-a. Sok benyomást és információt előhozott a regényből, illetve az unortodox zsidókat is felismertem a „Kauffman lány házassága” című történetből.

A könyv többször említi, és elég sokszor találkozunk is a túlélők visszaemlékezéseivel. Sokszor eszembe jutott ahogy olvastam, hogy mennyire más aspektus az. Mégis az értetlenség mellett a düh is közös vonásuk ezzel a könyvvel. Leginkább talán a Sorstalanságban éreztem először a holocaust túlélő dühét, és az elhallgatást. Ugyanez az elhallgatás él a német családokban, nyilvánvalóan más okból, de mégis. Érdekes volt számomra, hogy mennyire másként élik meg családok azt, hogy egyik felmenőjük náci tiszt volt. Gudrun Himmler például neonáci, és egész életében a háborús bűnösök családjait támogatta, Monika Göth pedig szinte összeroppant a súly alatt amit Amon Göth apai árnyéka jelentett, jóllehet személyesen nem is ismerte a parancsnokot.

A könyv párhuzamosan visz egy objektív és egy szubjektív szálat. Jennifer Teege személyes emlékeit Nicola Sellmair tényszerű beszámolói kísérik. Bár Teege is igyekszik reális képet festeni rokonságáról, de sem a nagyanyjával, sem az anyával szemben nem tud elfogulatlan maradni. Ez a kettőség egyébként plusztöltetet is ad a könyvnek. A bűnös nagyanyát érzelmi okokból mentegeti, a tömeggyilkosságban amúgy bűntelen de anyaként rosszul funkcionáló Monikát pedig hallgatólagosan is, de elítéli. Nevelőszüleit, akik egyébként egy jobb élet lehetőségét biztosították, szintén az elhallgatás, és az elfogultság vádjával illeti. (Nekem érzelmileg itt kicsit sok lett a hála hiánya miatt, de végül is nagyon emberi). Végig keresi a válaszokat arra, hogy a németek következő generációjának kell-e bűntudatot érezni a szülők, nagyszülők bűne miatt. Hogy hogyan lehet feldolgozni egy tömeggyilkos örökségét. Nagyon érdekes és egyedi látásmóddal megírt személyes történet.

Adatok:
Kiadó: Park Kiadó
Megjelenés: 2021
Oldalszám: 240
Fordította: Nádori Lídia

Fülszöveg:

Amon ​Göth náci parancsnok unokájának megrázó könyvét Tompa Andrea ajánlásával jelentetjük meg.

"Vannak rendkívüli sorsok, amelyek történelmi emlékműként állnak előttünk. Jennifer Teege ilyen ember, története keresztül-kasul fonja a világot és a 20. század nagy sebeit. Könyve hosszú önismereti útjának krónikája, amely már-már démoni elődeihez vezet. Ez a fekete örökbe fogadott nő egyszer csak hatalmas titokra bukkan. Hol máshol, mint a könyvtárban. Hogy ő nem más, mint Amon Göth unokája, a płaszówi láger szadisztikus náci parancsnokának leszármazottja, akit háborús bűnösként kivégeztek.

Jennifer Teege olyan német nő, akit a Harmadik Birodalom az összes többi alacsonyabb rendűnek vélt rasszal együtt kivetett volna magából, és egyenesen a gázkamrába küld. Amon Göth lánya, Jennifer anyja is megpróbált megbirkózni a borzalmas örökséggel, gyermekét azonban örökbe adta anélkül, hogy a múltat akár ő, akár az örökbe fogadó szülők feltárták volna a kislány előtt. Amon Göth lánya fekete gyermeket szül, mintha tudat alatt jóvá akarna tenni valamit a pusztításból, amelyre a Harmadik Birodalom épült.

Saját sorsának tettestársaként Jennifer Teege vállalja, hogy amit tudni lehet, azt meg akarja tudni. A rémisztő nagyapáról, néma (női) cinkosokról, a hallgatás családi örökségéről. Afrikától a Harmadik Birodalomig, a kortárs Németországtól Izraelig kísérjük a megnyugvás felé vezető úton. A nagy történelmi kataklizmák szétzilálják a családokat, megbontják a nemzedékek közti kommunikációt, a történelmi trauma családivá válik, a tudás mérgező hallgatássá. Teege útja nem csupán önismereti út, de radikális szakítás a hallgatással is."

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://www.libri.hu/konyv/nikola_sellmair.nagyapam-engem-agyonlott-volna.html

Holden Rose: A ​lapátos fickó

 A Móra Kiadó gondozásban megjelent új Holden Rose kötet igazi nyalánkságnak ígérkezett. A kamaszfiúknak való ifjúsági regények piaca elég szűkös, a szellemes kalandoknak pedig végképp kicsi a választéka. Holden Rose neve nekem a könyvtárunk polcairól ismerős csak, de egyáltalán nem bánom, hogy az olvasási sort a Lapátos fickóval nyitottam.

Első ránézésre a regényt valamiért szabadulókönyvnek, vagy interaktív lapozós könyvnek gondoltam, szerintem az alcím csapott be. Nem vagyok nagy rajongója a feleletválasztós ide-oda ugráló könyveknek, azért egyáltalán nem okozott gondot, hogy egy szokványos formájú, de mindenképpen formabontó regénybe botlottam.

A zöld, mocsaras hátteret idéző, árnyalakos borító nagyon tetszett, igaz félrevezető, hogy kalóznak tűnik a fedlapon a szellem. Viszont a kezében egyértelműen ásót tart, nem lapátot. Ettől függetlenül remekül megragadja a könyv hangulatát. A fejezetvégi ábrák (amik a borítón is megtalálhatóak) különösen tetszettek.

A „Lapozz és parázz” alcím szintén lényegre törő. A történet egy rossz álomba illő felvezetéssel indul, és a nyitóképtől valóban kivert a víz még engem is, pedig elég kevésszer gyűlt meg a bajom a rémálmokkal. El is gondolkodtam azon, hogy a 10+-os korosztálynak ajánlott regény, nem túl félelmetes-e a célcsoportnak. Aztán ahogy olvastam rájöttem, hogy az elejétől és a végétől eltekintve valójában inkább nyomozós, mint borzongatós  a történet. Ugyanakkor mégis végig fentart egy ijesztő hangulatot (kicsit olyan mint a cápa zenéje), amit szerintem főként a tizenéves fiúk fognak élvezni, de felnőttként is kifejezetten szórakoztató volt ez a feszültség.

A főszereplő Timo egy hatodik osztályos, értelmes és kedves fiú kiegyensúlyozott családi hátérrel, egyik estéről a másikra elkezd „szellemet látni”. Egy férfit, akit látszólag egyedül érzékel. Ez a helyzet azon túl hogy feszültséget és félelmet kelt, kívülállóvá is teszi Timót. A társai és szülei nem hisznek neki, barátai kinevetik, kapcsolatai megrendülnek. Ez a helyzet számtalan egyéb problémát is felszínre hoz, melyek egyébként szellemek nélkül is előfordulhatnak egy kamasz életében. Ezek feloldásában klassz mankó lehet ez a könyv.

A képzeletgazdag történet, végig izgulós, kicsit félelmetes, kicsit nyomozós, de egyáltalán nem kiszámítható. Az elején tényleg paráztam, és a végén is közben pedig rágtam a körmöm, hogy mi fog történni, végig fenntartotta a feszültséget az író. Nagyon jó szövegezés is, mai, friss, de nem túlzottan szlenges.

A karakterek összetettek, jó és rossz tulajdonságaik egyaránt felismerhetőek. Persze némelyikük pozitívabb szereplő és vannak olyanok is akik alig kedvelhetőek.  Nekem Timo családja különösen kedves volt, és Marilou is egy csoda figura.

A regény helyszíne kitalált, bár a nem létező Farango sziget valószínűleg Északon lenne megtalálható, tekintve hogy fjord is szerepel a regényben. Maga a helyszín annyira nem meghatározó, hogy akár itt és most, a magyar valóságba is beilleszthető a történet. (Olvasás után azonban rákerestem a google-ba Farango szigetére, mert annyira valóságosnak tűnt.)

Amivel nem voltam barátságban az az ahogy Timo Owennel bánt. Teljesen rendben van hogy meg volt rá az oka, de nehéz volt olvasni arról, ahogy ez az okos, jólnevelt és kedves fiú agresszívvá válik. A viselkedésének kiváltója részben a szellem, de ezzel csak az első konfliktus magyarázható, a második „visszavágó” már magánakció volt, emiatt Timo sziklaszilárd fair play jelleme kissé megingott a szememben.

Ezzel együtt is remek a történet. Egy olyan hármas van benne amit ritkán találunk meg egyszerre. Nyugodt szívvel ajánlható fiúknak (persze lányoknak is, de nekik azért jóval több regény javasolható), meg lehet mutatni azoknak akik szellemes történetet keresnek, és azoknak is akik valami izgalmasat olvasnának. Ez a három típus ritkán találkozik egy regényben.

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2022
Oldalszám: 184
Borítóterv: Müller Péter

Fülszöveg:

Mindegy, mi miatt ébredek fel éjjel, tudom, hogy ott áll majd a bejárati ajtónál egy alak. Sosem szól hozzám, csak nézi, ahogy elmegyek mellette a fürdőszoba felé. A föld felett lebeg, halvány, derengő fény veszi körül, és lapátot tart a kezében. Most olyan szívesen írnám, hogy ez a legijesztőbb dolog, amit valaha láttam, de sajnos nem lenne igaz. Ez csak a kezdet. Timo Smith vagyok, kvízversenygyőztes, a farangói általános iskola tanulója, és van egy szellem a lakásunkban, akit csak úgy hívok: a lapátos fickó.

A szerzőről:

Holden Rose (Kovács Attila) egy szakállas fickó, aki amikor épp nem ír, többnyire zenél és weboldalakat készít.
Eléggé öreg, de nem jár még bottal. Az a fajta, aki mindig fekete pólót meg kockás inget venne fel, ha nem szólna rá a felesége.
Volt már biztonsági őr, telefonos szupportos, kábelhúzó, katona, rendező, asztalos, rendszergazda, vokalista, kőművessegéd, zeneszerző, eladó, grafikus, újságíró, tanár, vágó, szövegíró, marketing izét is csinált… szóval mindig kitalál valamit.
Aztán írt egy könyvet, az lett a címe: Sárkány kétszer, de nem kellett senkinek, úgyhogy írt még egyet. 

(A szöveg és a kép forrása: http://howard.hu/a-szerzo/#start )

Johanna Sinisalo: A ​Nap Magja

A „Nap magja” című regényt a @Metropolis Média kiadótól kaptam recenziós példányként. Őszinte leszek, korábban nem hallottam róla, még úgy sem, hogy könyvtáros vagyok. Igazán a fülszöveg sem győzött meg, ezért elég sokáig húztam az olvasást. Végül aztán egy nap alatt elolvastam.

Ambivalens könyv. Miközben egyik kezemmel alig vártam hogy lapozhassam, és sürgettem a haladást,  a másik kezemmel legszívesebben felgyújtottam volna. Nem azért mert nem tetszett sőt. Rengeteg érzelmet szabadított fel, és nem feltétlenül a pozitívokat.

Az alternatív történelemben, Finnország jelen idejében egy, a maitól teljesen eltérő társadalmi rend jön létre. A finnek modern demokráciát csak roncsdemokráciának nevezik, és a saját felsőbbrendű, természetes kiválasztáson alapuló társadalmukban hisznek. A törvényileg szabályozott emberi kapcsolatokban a nők alsóbbrendű teremtmények, különböző csoportjaik eltérő módon, de a férfiak igényeit szolgálják ki. Az emancipált lelkem itt heveny agyvérzést kapott.

A legrosszabb talán az volt, hogy az író egyébként teljesen logikusan és hihetően felépítette az ideológiát, teljesen jól indokolta a szükségességét, ami miatt nagyon is valósnak és kivitelezhetőnek tűnik a társadalmi rend.

A történet ebben a Finnországban követi egy viszonylag rövid ideig (majd egy évig) Vanna sorsát, aki a testvérét keresi. Azonban néhány visszaemlékezésén és levélen keresztül megismerhetjük a lányok múltját és ha zavarosan is, de felsejlik előttünk  a jövőjük.

Izgalmas koncepció, hogy bár a regény alapját a két testvér sorsa adja, a teljes történet a csilipaprika köré épül. A diktatórikus államban szigorúan tilosak a függőségek. Miután az alkohol-, drog-, cigarettafüggőségek megszűnnek, legálisan a szerencsejáték függőség, illegálisan pedig a kapszaicin (csili ízhatását adó alkaloida) függőség még gyakorolható. A csilit törvénytelenül termesztik, dílerek adják-veszik, és a függők állandó kockázatot vállalnak. Ez a feszültség teremti meg a regény feszességét, izgalmasságát.

A könyv formája szemelvényregény. Ez az első ilyen amivel találkoztam. A teljes tartalmát visszaemlékezések, törvénycikkek, könyv idézetek építik fel, mesteri módon nagyon is valóssá téve az amúgy szerencsére fiktív cselekményt. A forma miatt egy kicsit levegős is a történet, van egy csomó féloldalas és pársoros idézet, magyarázat. Emiatt is haladós olvasmány, bár a szövegezés, a történet lendülete miatt is gyorsan olvasható.

Ami miatt kevésbé tetszett, az a vége. Nehéz volt eldöntenem, hogy van a valóság és a hallucináció közt a határ, és hogy mi történ valójában. Emiatt a lezárás sem teljes, akár függővég is lehetne.

Összességében mégis tetszett, csípett mint a csili, s imádkozom, hogy véletlenül se kerüljön jószándékú politikusok kezébe.ben a Finnországban követi egy viszonylag rövid ideig (majd egy évig) Vanna sorsát, aki a testvérét keresi. Azonban néhány visszaemlékezésén és levélen keresztül megismerhetjük a lányok múltját és ha zavarosan is, de felsejlik előttünk  a jövőjük.

Izgalmas koncepció, hogy bár a regény alapját a két testvér sorsa adja, a teljes történet a csilipaprika köré épül. A diktatórikus államban szigorúan tilosak a függőségek. Miután az alkohol-, drog-, cigarettafüggőségek megszűnnek, legálisan a szerencsejáték függőség, illegálisan pedig a kapszaicin (csili ízhatását adó alkaloida) függőség még gyakorolható. A csilit törvénytelenül termesztik, dílerek adják-veszik, és a függők állandó kockázatot vállalnak. Ez a feszültség teremti meg a regény feszességét, izgalmasságát.

A könyv formája szemelvényregény. Ez az első ilyen amivel találkoztam. A teljes tartalmát visszaemlékezések, törvénycikkek, könyv idézetek építik fel, mesteri módon nagyon is valóssá téve az amúgy szerencsére fiktív cselekményt. A forma miatt egy kicsit levegős is a történet, van egy csomó féloldalas és pársoros idézet, magyarázat. Emiatt is haladós olvasmány, bár a szövegezés, a történet lendülete miatt is gyorsan olvasható.

Ami miatt kevésbé tetszett, az a vége. Nehéz volt eldöntenem, hogy van a valóság és a hallucináció közt a határ, és hogy mi történ valójában. Emiatt a lezárás sem teljes, akár függővég is lehetne.

Összességében mégis tetszett, csípett mint a csili, s imádkozom, hogy véletlenül se kerüljön jószándékú politikusok kezébe.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Media Kiadó
Megjelenés: 2019.
Oldalszám: 336.

Fordította: G. Bogár Edit

Fülszöveg:

Finn ​Euszisztokrata Köztársaság, 2013. A nemzet tanult történelmi hibáiból. A társadalmi stabilitás és a közegészségügy ma a legfontosabb értékek. Bármi, ami örömet vagy valamilyen függőséget okoz, szigorúan tilos, beleértve a számítógépet, mobiltelefont, a kávét, valamint az egyik legveszélyesebb drogként számon tartott csilipaprikát is. Egy kivétel: a szex. A nemi élet elosztása a legfontosabb fogyasztási termék. Emiatt a lehető leghatékonyabbnak kell lennie. E célból a kormányzati tudományos testület egy új emberi alfajt hozott létre, amely mindig alázatos, befogadó és odaadó. Korábban ezeket az élőlényeket nőknek hívták.

A szép, termékeny, ám buta eloikkal ellentétben a morlock kategóriába sorolt nőnemű egyedek okosak, érdeklődők. Éppen ezért már kora gyermekkorban sterilizálják őket, alantas munkákat végeztetnek velük, és elnézik nekik, hogy tudományos vagy ismeretterjesztő műveket olvasnak.

Johanna Sinisalo, a finn weird irodalom kiemelkedő alakjának alternatív történelmi regénye szellemes és lenyűgöző társadalmi polémia, középpontjában egy fiatal lánnyal, aki eltűnt testvére után nyomoz, miközben egyre inkább az illegális csilipaprika hatása alá kerül egy olyan világban, ahol a szeretet, a szex és a szabad akarat mind az állam irányítása alatt állnak.

Stephanie Kate Strohm: Herceg ​álruhában

A Móra Kiadó LOL sorozata felnőtt fejjel is nagy kedvencem. Kicsit sajnálom is, hogy tizenéves koromban, nem volt jelen az életemben. Sok része megvan  a polcomon, van amelyiket többször is újra olvastam, és már csak egy kötet van, ami még olvasásra vár.

A „Herceg álruhában” egy olyan része volt a sorozatnak, amit sokáig kerültem. A borítója teljes mértékig illik a széria már-már otthonos hangulatához, de a fülszöveg nem vonzott igazán. Kifejezetten ki nem állhatom a valóságshow-k világát, így könyvben sem vágytam rá különösebben.

Tévedtem. A tv-stábok által megrendezett valódinak tűnő nagynézettségű műsoroktól továbbra is frászt kapok, de ez a regény aranyos volt. Talán icipicit túltolta a cukormázat, de szerintem teljesen szerethető.

A főrendek úgy tűnik, minden körülmények közt érdekesek a mai társadalomban is. Számtalan film, és talán valamivel kevesebb regény foglalkozik a mai hercegekkel, és alacsonyabb rangú nemesekkel, igaz főként a romantikus műfaj területén.  Az, hogy egy kamaszoknak szóló romantikus könyvben bukkan fel a téma, annak extra romantikus volta miatt sokkal természetesebb, bár kevésbé hihető. Szerintem a mai tizenéveseknek elképzelésük sincs a rangokról. (Nekem is kevés). A valóságshowkról sokkal kevesebb történet szól, bár lássuk be, sokkal több van belőlük mint hercegekből. A két egymástól eléggé távol álló téma, nagyon érdekes és szokatlan alapötletet adott. Egy amerikai szépségkirálynő élő showban ismerkedik meg egy skót nemessel, majd az esküvői előkészületeket szintén a nagy nyilvánosság előtt zavarják le.  Ez a készülődés óhatatlanul is kihat a lány családjára, többek közt az esküvőn tanúként közreműködő, teljen átlagos, de nagyon is szerethető testvérre. Dylan szülői nyomásra vesz részt a kamerák által erősen támogatott házasságkötésen a vadregényes Skóciában. Számomra már a helyszín is extrapontos, 16 éves koromban voltam ott, és azóta is különlegesen kedves helyem. A téli Skóciát - ahogy azt a könyv bemutatja,- sohasem láttam, de felkerült a bakancslistámra.

A valóságshowban való részvételre kényszerítő szülő, mint jelenség, erkölcsi normáit tekintve erősen megkérdőjelezhető számomra, de némiképp figyelve a mai celebvilágot, sajnos nyilvánvalóan létező dolog. Ahogy a könyvben szépen bemutatott rengeteg művi meglepetés, s beállított helyzet is. Ha igazán figyelmes az olvasó a sorok közt szépen felfedezi a hazugsággyár összes elemét. (Talán ez a showműsorokon és egyéb sztárokon felnövő nemzedék számára is érdekes tanulság.)

Szerencsére Dylan története nemcsak a kamerák kereszttüzéről szól, hanem egy nagyon angol, nagyon helyes fiúról, az első szerelem bizonytalan lépéseiről, és az első csókok izgalmairól is. Bár a műsor szinte mindent felnagyít, azért egy bájos és kedves romantikus történetnek is tanúi lehetünk.

A regényhez járt még sok amerikai és angol szereplő a maguk nagyon különböző, de többnyire szimpatikus stílusában. Érdekes volt, ahogy folyamatosan párhuzamot vont az amerikai és az angol szokások közt, időnként talán az angolt el is túlozta. A részvevők egy része (nagyobb része) tökéletesen simul a műsor normáihoz és elvárásaihoz, sőt van olyan is, aki önmaga is egy showműsor. Ezek a szereplők időnként el is terelik a figyelmet a cselekményről.

Néha kicsit felnagyított és elnagyolt volt történet, túl gyors és talán túl sok is. De ezzel együtt könnyed, látványos és aranyos.

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2019
Oldalszám: 336
Fordította: Kulcsár Júlia

Fülszöveg:

A tizenhat éves Dylan Leigh élete akár normális is lehetne, ha nem Miss Mississippi volna a nővére, aki ráadásul épp házasodni készül. A szépséges Dusty egyáltalán nem hétköznapi módon találta meg az igazit, hanem a Herceg álruhában című valóságshow-ban.
A herceg, aki valójában csak egy lord, és erre Dylan rendszeresen emlékezeti nővérét, skót származású, ezért az esküvőt Skóciában tartják, és hogy a helyzet még különlegesebb legyen: karácsonykor. Dustyval ellentétben Dylan sokkal kevésbé viseli jól a nyilvánosságot, és azt, hogy a valóságshow producerei számára semmi sem szent, csak a nézettség. Ráadásul a jövőbeli anyós sem túl barátságos a nővérekkel, aki egyetlen fiacskájának másmilyen társat képzelt el. Még mielőtt az egész karácsonyi szünet rémálommá válna Dylan számára, megismerkedik az arisztokratikus külsejű kékszemű Jamie-vel. Lehet, hogy kibontakozó szerelmük csak egy újabb valóságshow kezdete lesz?

Silke Rose West · Joseph Sarosy Hogyan ​meséljünk gyerekeknek?

„Velem voltál örömömben,

Velem voltál bajban,

velem voltál, ha sírtam,

velem, ha kacagtam.

Meséltél és meséltél

igazakat, szépet,

kívántam, hogy a meséd

sose érjen véget.”

-Osváth Erzsébet-

A HVG Könyvek kiadó gyakran nyúl számomra izgalmas témákhoz.

A mese jelentőségéről és a mesepszichológiáról az utóbbi években, sok szakkönyvben olvashatunk. A mesélés módszereiről szóló kiadvány azonban szerintem hiánypótló. (A profi mesélők tudnak erről többet, de én félig laikusként egyetlen hasonló könyvvel sem találkoztam.) Ezért, boldog voltam amikor ezt a kis kiadványt felfedeztem, mert a miértek után, a hogyanra is választ ad. Méretre kisebb mint egy regény, és összesen 213 oldal, de tartalmát tekintve hatalmas.

Nemrég egy konferencián épp a mesemondás elképesztő fontosságáról hallgattam egy előadást, ahol az előadó mellékesen megemlítette, hogy a friss kutatások szerint a kisgyermekes családokban már csak alig mesélnek a gyerekeknek, azt is főként az édesanyák teszik. Beszélt arról is, hogy a szülői kötődés miatt, elképesztően fontos lenne, hogy az apukák is meséljenek, de az is, hogy mindenki meséljen, könyvtárostól a tanító néniig, legalább általános iskola 4. osztályáig. Az hiszem erre kevés példa van.

Ez a könyv ugyanezt a gondolatkört erősíti, bár a mesélő személyét nem határozza meg, sőt. Leginkább azt támogatja, hogy mindenki meséljem nemtől, kortól és előadói tehetségtől függetlenül.

A legtöbben zavarba jövünk attól, ha mesélnünk kell. Félünk attól, hogy nem jó a történetünk, hogy rosszul hangsúlyozunk, és hogy nem lesz érdekes a mesénk. Keveset gondolunk arra, hogy talán nem is a mese a lényeg, hanem az együtt töltött idő, a valódi, élő kapcsolat, a figyelem megtartása, és az élőszóban áradó szeretet. Az, hogy teljes figyelmünkkel a gyerek felé fordulunk, neki adjuk az időnket. A mesélőnek és a mesehallgatónak is megfizethetetlen élmény.

Akkor még nem is említettük azt a nem elhanyagolható tényt, hogy ismerjük a befogadót, sőt együtt vagyunk vele a meseszituációban, így részben fel tudjuk mérni azt, hogy az adott mese elég érdekes-e másrészt pedig tudjuk úgy formálni, hogy a gyerek szeresse, magáénak érezze azt. Bármennyire is az ellenkezőjét hisszük, a leírt vagy megfilmesített mesék nem tudják ugyanezt. Mindenkinek szólnak, de személyesen senkinek sem. Így aztán bátran mesélhetünk mindenképpen segíteni fog a személyes kötődés kialakításában megszilárdításában.

A könyv első részében arra kapunk választ, hogyan meséljünk, a másodikban pedig főként arra, hogy milyet. A miértre pedig a könyv teljes terjedelmében választ ad, sokat mesélve arról, miként segít adott élethelyzetekben a mese egészen kicsi kortól a szülői létig. Nagyon hasznos könyv szülőknek, pedagógusoknak, könyvtárosoknak egyaránt.

Szerintem teljesen normális elvárás lenne, hogy ne csak a gyerekeknek legyenek kötelező olvasmányaik (sőt nekik talán ne is legyen), hanem sokkal inkább a szüleiknek. Ha lehet már babaváró időszaktól. Ezt a könyvet mindenképp felírnám a listára, leginkább a tetejére.

Adatok:

Kiadó: HVG Könyvek

Megjelenés: 2022.

Oldalszám: 214.

Fordítótta: Ballai Mária

Fülszöveg:

„Az ​a cél vezérel minket, hogy segítsünk a szülőknek és pedagógusoknak abban, hogy meséket mondva alakítsanak ki bensőséges kapcsolatot a gyerekekkel. Ha az olvasó még nem kezdett el mesélni, azt javasoljuk, hogy még ma vágjon bele. Gyakorlat teszi a mestert.”

A mesemondás számos előnnyel jár: a gyerekek élvezik az érdekfeszítő történeteket, amelyek a család bensőséges közegében születnek meg. De épp ilyen fontos az is, hogy a mesemondó visszahódítja magának azt az ősi örömforrást, amely ezzel a kreatív kifejezésmóddal jár. Nem pusztán az számít, hogy kire vagy mire figyel a gyermek, hanem az is, hogy egy olyan csatornát hozunk létre, amelyen keresztül kifejezhetjük a mindennapi életünk érzelmeit, örömeit és gondjait. A mesemondás nem egyirányú utca: a kölcsönösségre és a kapcsolatra épül.

A szerzők bátorítják az olvasókat, és bebizonyítják, hogy a mesélés olyan készség, amelyet bárki fejleszteni tud, és amelyet bárki sikeresen gyakorolhat. A példamesék szemléltetik, hogy a gyerekeket az egyszerű cselekmény is elvarázsolja, a feladatok pedig útmutatást adnak és kísérletezésre buzdítják a mesemondókat.

Jennifer E. Smith: Greta ​James, az elsüllyeszthetetlen

Jennifer E Smith neve nekem nem volt ismeretlen, a ”Milyen is a boldogság?” sorozatát olvastam. Az tetszett, de igazából volt valami fura  a hangvételében és akkor még nem tudtam eldönteni, hogy ez jó fura, vagy rossz fura.

Amikor megláttam a Greta James borítóját, hirtelenjében nem is kötöttem össze az általam ismert szerzővel, mert ez a könyv a szerző eddigi munkáihoz képest eléggé „rendszeridegennek” tűnt. Nem feltétlenül a borítók stílusa miatt, de mégis a borítók által sugallt hangulat miatt. Ennek a regénynek a fedlapja egy vidám nyári kalandot ígér, nagyon szép pasztelles tökéletességben, könnyedén, frissen, kicsit talán bohókásan. Aztán meg nem. Vagy mégis.

Persze a fülszöveg azért többet sejtet, de igazán nem készített fel, és emiatt zavarban is vagyok. A könnyed nyáresti kalandom egy igazán borzongató, hosszú utazássá vált, amiből talán nem is kerültem ki sértetlenül. Miközben mégis eléggé könnyed volt, gyorsan olvasható, és egyszerű.

A regény alaptörténete nagyon leegyszerűsítve egy alaszkai út, ami a maga fagyosságával és különleges kalandjaival önmagában egy csoda. Elképesztő a természet, és a bálnák… úristen! Szájtátós gyönyörűség. És miközben ebben a fagyott világban utazunk, és amúgy nekem elég ellenszenves bárkán, nem is annyira képletesen a főszereplő Greta James életébe is utazunk, és az is egy nehéz, de gyönyörű kaland.

Greta egy híresség, egy feltörekvőben lévő énekes, akinek magánéletét és előmenetelét is majdnem kettétöri az édesanyja elvesztése miatti gyász. Egyetlen pillanat alatt eltűnnek életének addigi kapaszkodói, és nem feltétlenül a tönkrement párkapcsolata, vagy a színpadi hiba miatt, hanem mert elveszik az a horgony, amit egy anya jelent. És a légüres térben sodródást nem tudja megfogni az anya nélkül alig funkcionáló család sem. Aki gyászolt már elveszített édesanyát a szónak valódi értelmében, az tudja milyen rettenet ez. Mennyire üressé válik hirtelen a világ és milyen nehéz újra felépíteni azt.

Ha azonban ez a regény csak a gyászról szólna, nem lenne ennyire érdekes.

Gréta a testvére rábeszélésre az édesapjával utazik Alaszkába. Azzal az apával, akivel kamaszkora óta mindet elkövetnek a meg nem értés érdekében, akivel az anya nélkül már beszélni sem képesek.

Az édesapja Conrad egészen elképesztő karakter. Miközben értettem minden gondolatát, halálra bosszantott, de közben meg kifejezetten szerettem is. És ahogy a szerző a kettejük viszonyáról érezhetően távolságtartóan ír, az egészen különleges. Amikor ők ketten közelítenek, valahogy mindig megdermednek a szavak a papíron.

Ez a két ember a maga ezeréves sérelmeivel próbálja túlélni a szerettük halálát, és az utazás ha teljes feldolgozást nem is, de legalább békét hoz.

Miközben ez az amúgy nehéz élethelyzet minden apró mozzanatával felszínre kerül, egy sor nagyon szimpatikus karakter is felbukkan, akik sokat formálnak a regény alaphangulatát. Több kedvenc mellékszereplőm is volt (vagy talán mindegyikük az volt kicsit), de az öregasszony vitte a pálmát. Olvassátok és megértitek.

Az alaptémán kívül rengeteg gondolatot hozott felszínre a regény bennem. Olvasás közben többször, több szereplő szempontjából is eszembe jutott: vajon a társadalmi elvárások mennyire befolyásolnak bennünket? Vajon tényleg a léckerítéstől 3 gyerektől lehetünk boldogok? Természetesen költői a kérdés, de amikor megfogalmazzuk (én is) hogy „rendes életet akarok élni”, vagy hogy „normális családot akarok”, vagy „elég pénzt”, akkor vajon a magunk óhajait mondjuk, vagy a társadalomét? És vajon amikor megvan minden akkor miért nem működik mégsem?

Végig a fejemben volt,  hogy Greta anyukája mennyire tudatsan építette fel a családját. Egyszerűen eldöntötte, hogy szeret valakit, aztán mindent megtett azért, hogy működtesse a kapcsolatot, a férjével a gyerekeivel és  a barátaival. Ez a ma társadalmának nehezen megy, mi ahelyett hogy összetartanánk a családunkat és ebben lennénk boldogok, nagyítóval keressük a boldogságot, miközben szétesik a családunk.

A romantikus szálról szándékosan nem írtam. Jó volt, sőt, de nekem most egészen más aspektusokból volt érdekes a történet. Viszont meg kell említenem, hogy az elmúló és kialakuló szerelem terén is rengeteg gondolkodnivalót adott a történet, és biztosan lesz olyan, akinek ez fog többet mondani.

Nagyon szerettem. Köszönöm szépen a 21. Század Kiadónak, hogy olvashattam.

Adatok:
Kiadó: XXI. SZázad
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 304.
Fordította: Katona Ágnes

Fülszöveg:

Vannak ​utazások, amelyeknek nem vághatsz neki egyedül.

Árnyaltan dolgozza ki gyász és sebezhetőség témáit ez a megkapó, lendületes irodalmi alkotás. Greta James az ismertség küszöbén álló, feltörekvő zenész, szinte már rocksztár, de nevetségessé tette magát a színpadon. Közvetlenül édesanyja váratlan halála után és a karrierje szempontjából sorsdöntő, második albuma megjelenése előtt. A kínos jelenetről készült felvétel virális lesz, Greta lemondja a további élő fellépéseket, a pályafutása kockán forog.

Szülei negyvenedik házassági évfordulójukra lefoglaltak egy alaszkai hajókirándulást, amelyre most neki kell elkísérnie megözvegyült édesapját – enyhén szólva nincs hozzá túl sok kedve. Az utazás mégis jól alakul: a hajón Greta megismerkedik Ben Wilderrel, a megnyerő történésszel, aki Jack London: A vadon szava című könyvéről tart előadást a hajó utasainak. Önelemzés, kérdések és megnyugvás: ahhoz, hogy továbblépjünk, meg kell értenünk, kik vagyunk – mondja ez a bölcs és szerethetően kifinomult regény.