A "Pityke és Prém" egy nagyon szép külsővel rendelkező, rettentő vastag könyv, egy számomra ismeretlen magyar szerzőtől. Mind a három tulajdonsága arra utalt, hogy kedvelni fogom.
A borító új, az előző kiadáshoz
képest, és nekem mindkettő tetszik, ez a piros-fehér grafikájú talán kissé
drámaibb, jobban illik a történethez. A
könyv meglehetősen vaskos, szerintem az ajánlott +12-es korosztályt megriasztja
még egy ekkora könyv, de a fantasykedvelő nagykamaszok, és felnőttek imádni
fogják.
Majoros Nóra egy összetett monumentális
világot alkotott legendákkal, népekkel, szabályokkal. Az élővilág nagyjából a
létezőre hajaz, de összességében a regény, valahol a mese és a valóság határán
létezik. A szerző nagyon finoman teríti rá a mese szövetét a valósra, ráadásul ismeretlen mesevilággal operál,
de valahogy mégis ismerős, nagyon európai.
A világ bemutatása annyira
gördülékenyen történik, hogy nagyon jól érthető és befogadható, még úgy is,
hogy a helységnevek kifejezetten túlköltöttek. Elsőre idegenül hangzott minden
név, de mire befejeztem az olvasást, megszerettem Trottyonkoszlint és Princenprosszlint.
Írhatnám, hogy a regény a jó és a
rossz örök harcáról szól, de valójában nem. Ezen a harctéren a tanulatlanság, az
elmaradottság, a korlátoltság, és a saját igazát egyetlenként elfogadó gondolkodásmód
harcol a hatalomvággyal, és a gazdasággal. A megoldást pedig a megbékélés, az
elfogadás és a szeretet hozhatja el. Mindezt nagyon klassz formába bújtatva
különböző népek jellemvonásaival mutatja be a könyv, úgy, hogy szinte minden
szereplő regénybeli életében tapasztalható a jellemfejlődés, még a
mellékszereplők is változnak, tartanak valamerre. Ezért, fontos lesz az összes
Sanyi, Sári és Marcsa is. A fővonalak mentén azt is tudja ez a regény, hogy
irányítsa a figyelmet a részletekre, hogyan szeressünk meg minden apró
mellékszereplőt borztól a királyig. Segít megérteni, hogy egyik sem fontosabb a
másiknál, mindegyik értékes a maga módján.
Majoros Nóra nagyon érti, a
természet alapos bemutatását. A regényben minden él, a farkasoktól a citromfűig,
mindennek van jelentősége, kommunikációja, személyisége. Ezügyben kicsit magyar
is volt a történet, Rézi néni visszahozta a füvesasszonyok világát, a
háttérben, halványan ugyan, de ott ragyogott kicsit a magyar hiedelemvilág is.
A történet amellett, hogy szép
meglehetősen kegyetlen is. Nem idegen tőle a széttépés, felgyújtás, megevés
sem, ezért vigyázzunk arra kinek a kezébe adjuk. Mondjuk ezek azért nem
részletesek annyira, hogy bántó vagy horrorisztikus legyen, de érzékenyebb
gyerekek azért várjanak az olvasásával.
A cselekménytöbb szálon futott,
néhol kicsit lassabban, máskor sprintre váltva, de haladtam vele, és kicsit sem
unatkoztam, elvarázsoltak a részletek. Most, hogy befejeztem nagyon kíváncsi
vagyok, vajon tovább meséli-e Majoros Nóra? Van még potenciál benne.
Szívből ajánlom mindenkinek, aki szereti
a meséket.
No comments:
Post a Comment