Walter Tevis: Sokszavú ​poszáta

Walter Tevist olvasni mostanában eléggé hype lett a Vezércsel miatt, de valahogy annyira nem vágytam rá, nem tudom pontosan, hogy a sakk mint téma vagy csak a felkapottság miatt. Szerencsére a Galaktika sorozatot kiadó Metropolis Média kiadónál találtam egy számomra is izgalmasnak tűnő Tevis regényt, bár a sci-fi irodalmat annyira nem ismerem, de a fülszöveg alapján bíztam abban, hogy érteni fogjuk egymást. Épp emiatt nekem újdonság tudott lenni a témaválasztás és a jövőkép építés is.

A regény a 2400-as években játszódik, amikorra az emberiség erkölcsi, és szociális normái teljesen átalakultak, értelmi és érzelmi képességei elcsökevényesedtek, a közösség és a  közösségi tudás mint olyan gyakorlatilag kihalt. Nyomokban, és elszigetelve vannak ugyan még példák néhány csoportos működésre, de ezek sem túl pozitívak. Az ultramodern társadalom tulajdonképpen kívül és belül is rohadásnak indult,  minden amit ma szépnek gondolunk poros raktárak mélyén veszik el, és ezzel együtt egy nagyon erős nihil uralkodik el a társadalmon. Ebből a pontból indul a regény, három különböző karakteren keresztül szemléltetve egy egyszerű, mégis sorszerű változást. A kezdő és a zárókép ugyanaz, emiatt kissé olyan érzés, mintha egy zárt pályán mozgott volna a cselekmény, és ha nem is pont így van, azért nagy kitérőket nem tesz, a cselekményvezetés meglehetősen lineáris.

Szerettem  a történet egyszerűségét, letisztultságát.  Van benne néhány utalás, és sok érdekes irodalmi és filmtörténeti segédpont, de maga a cselekmény egyszerű. Három párhuzamos szálat vezet az író, minden mesélő más ritmusú, különböző hangvételű, és más utat jár be, de nagyon jól nyomon követhetőek. Különösebben talán egyik mesélő sem szimpatikus, de nem is ez a cél. Mindhárom főkarakter motivációja más, ketten érzelmi a harmadikuk pedig értelmi okok miatt törekszik a változásra, és meglepő módon ezek az okok nem a sztereotípiáknak megfelelő személyekhez kapcsolódnak.

A történetből hiányoznak a disztópiákra jellemző nagyformátumú konfliktusok, háborúk, csaták vagy igazságkeresés. Sokkal inkább az érzelmekre összpontosít, a személyes és közösségi kapcsolatokra összpontosít, de mégis izgalmassá tud válni.

A Sokszavú poszáta világfelépítése logikus, átlátható és teljesen hihető. Néhol megborzongtam az összefüggéseken, és azon, hogy a mostani tudásunkkal mennyire lehet kódolt egy ilyen típusú jövőkép.

Az egyetlen ami a regény koraiságára utal (Tevis 1984-ben meghalt), az az, hogy a TV a legfőbb ingerforrás az Internet helyett. A regényben az egész emberiség Pavlov kutyájaként működik a televízió, a nyugtatók és a szabályok közt, és ha kicseréjük ezt a ma társadalmára és a Tv helyett az Internetet vesszük, tulajdonképp nem is olyan távoli ez a jövő. Ez az aktualitás az, ami miatt szerettem a történetet, és ami bőven adott gondolkodnivalót.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Média Kiadó
Megjelenés: 2018.
Oldalszám: 272.

Fordította: Joó Attila

Fülszöveg:

A ​25. század disztópikus világában az emberi civilizáció maradéka elektronikus mennyországokba zárkózva vegetál. Nincsenek családok, gyerekek, de még valódi párkapcsolat, szerelem sem igen létezik. A gépiesen udvarias hétköznapokból már csupán a drogok vagy az öngyilkosság jelentik a menekvést. Az olvasás tiltott dolog, de igazából senkinek eszébe sem jutna már ezt a szabályt megszegni. A gondolkodást számítógépek és robotok végzik az ember helyett. A jelszó: „Ne kérdezz; lazíts!” E látszatélet megkapó jelképe a sokszavú poszáta, mely éjjelente nem a saját énekét dalolja bele a világba, hanem más állatok hangját utánozza.

Az emberiséget már csak egy halálvágyával küzdő android mentheti meg, valamint egy fiatal pár, akik szenvedélyes szerelemre lobbannak egymás és a könyvek iránt. Ez a szenvedély talán még az apátiába kövült gépi intelligenciákat is képes felrázni.

Walter Tevis, A svindler és A pénz színe írója Nebula-díjra jelölt regényével ékesen bizonyítja, hogy az SF-nek igenis helye van a szépirodalomban. Érzelmekkel és fekete humorral átszőtt, szép könyve robotszereplői szájával is az emberi önrendelkezés jogáért kiált.

A szerzőről: 

Walter Tevis 1928-ban született San Franciscóban, és élete első tíz évében a Sunset kerületben élt, közel a Golden Gate Parkhoz és a tengerhez. Rendkívül büszke maradt arra, hogy ebben a városban született. Tízéves korában a szülei egy évre a Stanford Gyermek Lábgyógyintézetbe helyezték, ezalatt visszatértek Kentuckyba, ahol a Tevis család korán földet kapott Madison megyében. Walter tizenegy évesen egyedül átutazott vonattal az országon, hogy újra csatlakozzon családjához.

Tizenhét évesen Walter a haditengerészetnél szolgált, majd a Kentucky Egyetemen tanult, ahol BA és MA fokozatot szerzett angol irodalomból. Érettségi után a természettudományoktól és az angoltól a testnevelésig mindent tanított a kentuckyi kisváros középiskoláiban. Ekkor kezdett el novellákat írni, amelyeket a The Saturday Evening Post, az Esquire, a Redbook, a Cosmopolitan és a Playboy közölt. Megírta első regényét, a Hustler, amelyet 1959-ben adott ki a Harper & Row, majd ezt követte "The man Who Fall to Eatrh", amelyet 1963-ban adott ki a Gold Medal Books. Tizennégy éven keresztül tanított angol irodalmat és kreatív írást az Ohio Egyetemen Athénban, Ohio államban. ahol kiváló professzor volt, és 1978-ban otthagyta ezt a posztot, hogy New Yorkba menjen, és folytassa az írást. Összesen hat regénye és számos novellája jelent meg. 1984-ben tüdőrákban halt meg. Könyveit lefordították francia, német, olasz, spanyol, portugál, holland, dán, svéd, norvég, finn, izlandi, görög, szlovák, szerb-horvát, izraeli, török, japán és thai nyelvre. Tevis a Szerzők Céhének tagja volt.

 (Forrás: https://www.waltertevis.org/biography)