T. J. Klune: Ház az égszínkék tengernél

Nehezen kezdtem bele ebbe a könyvbe. A könyvtárból többször hazavittem, nézegettem a borítót, aztán valahogy mindig visszavittem. Feltettem a kívánságlistára, meg levettem róla. Végül az összes vívódásomat eldöntötte, hogy a @Galaktika könyvektől, azaz a Metropolis Média Kiadótól megkaptam recenziós példányként. Köszönöm! Régen szórakoztam ilyen jól.

T. J. Klune számomra ismeretlen, annyira, hogy a tavaly óta nagyon népszerű „Ház az Égszínkék tengernél” előtt sosem hallottam róla. Ez persze az én tájékozatlanságom csak, mégis nem voltak előfeltételezéseim.

A könyv borítója csodás. Szuperek a színek, nagyon tetszik a grafika. A fülszöveg elég informatív, jól összefoglalja a tartalmat. Viszont a betűtípus megint elég kicsire sikerült. Azt hiszem értem az okát, viszont kéretik az idősödő olvasókra is gondolni J nem feltétlenül kényelmes olvasni.

Valószínűleg picit eretnek leszek, de nem bánom. Nekem nem az elfogadás volt a könyv legfontosabb üzenete. Választott hivatásom az ifjúságsegítés, és bár jelenleg keveset gyakorlom, azért a szívem csücske.  Ezelőtt 15 éve is tolerancia-táborokat szerveztünk, és mára az egész kérdésről elég határozott véleményem lett. (Én ilyen vagyok, más meg más. Nekem kék a szemem, más sovány, más transzszexuális, más magas, más arab, más ateista, más zöld szemű, stb. … Szerencsére senki nem pont olyan mint én. Mit kell ezen elfogadni? Örülni kell neki.) (Ha egy társadalomban még mindig erről kell beszélni, akkor nem toleranciára kell nevelni, hanem fel kell nőni. A mással való szorgos foglalkozás mellett mindenkinek kevés ideje jut önmaga fejlesztésére.)

Nagyon jól szórakoztam olvasás közben. Ezek a gyerekek… főleg Lucy és Talia. Mondjuk simán láttam bennünk az összes hat-tízévest a konspiratív kis eszükkel, elevenségükkel, bájos rosszaságukkal. Nem kell ahhoz Antikrisztusnak lenni, hogy így viselkedjenek. Mondjuk mindegyik gyerek nagyon-nagyon cuki volt. Nekem talán Talia kedvencem, vagy Sal. Nem is tudom, mindegyikük a szívemhez nőtt.

A főszereplő Linus Baker egy kissé elhízott, jellegtelen negyvenes férfi, nem az a kimondott főhősnek való anyag. Nem is különösen szimpatikus a mindentől is való félelmével, a korlátoltságával, elszigetelődésével. Viszont a macskáját, azt nagyon bírtam az elején. Aztán meg már Linus Bakert bírtam a leginkább és mindenekfelett. Elképesztően esetlen, de a meggyőződése sziklaszilárd. És az énképei… Jó lenne, ha minden felnőtt Linus Baker lenne egy kicsit. Még akkor is ha pocakos és esetlen. Vagy kishitű.

Nekem a könyv a jóságról és a szeretetről szólt főleg. Meg a segítésről. Esetleg arról, hogy hogyan állunk ki önmagunkért és másokért. Mindegyik téren nagyon erős regény.

Vannak hiányosságai a történetnek. Például a Felső Vezetés motivációját nem pontosan értettem, sem a szándékát. Arthurról is olvastam volna még, bár imádni való, mégis sokkal kidolgozatlanabb karakter mint Linus. Ez azonban nem von le a könyv értékéből, mert az utóbbi idők legbájosabb, legviccesebb és legcukibb történetét kaptam. Valószínűleg újra fogom olvasni, mert a részletekben is annyi kicsi információ van, hogy szerintem fogok még felfedezni benne apróbb csodákat. Most így elsőre az idei év egyik kedvence lett.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Média Kiadó
Megjelenés: 2021.
Oldalszám: 426.

Fordította: Szente Mihály

Fülszöveg:

Egy ​varázslatos sziget. Egy veszélyes feladat. Egy égető titok.

Linus Baker, a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium munkatársa az agglegények csendes, magányos életét éli egy apró házban, egy kiállhatatlan macskával, az esős és szürke nagyvárosban. Feladata, hogy a kormány által fenntartott árvaházakban élő gyermekek jólétét felügyelje.

Egy nap berendeli a Rendkívül Magas Felső Vezetés, hogy életbevágóan fontos és szupertitkos küldetéssel bízza meg. El kell utaznia a Marsyas-szigeten működő árvaházba, ahol hat különleges gyermek lakik: egy gnóm, egy tündér, egy sárkánymadár, egy azonosíthatatlan, zöld paca, egy alakváltó törpespicc és a hatéves Antikrisztus. Linusnak el kell nyomnia magában a félelmeit, és meg kell állapítania, mennyire veszélyesek a gyermekek önmagukra, egymásra és a világra.

Az árvaház vezetője a szimpatikus és kissé rejtélyes Arthur Parnassus, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a védencei és a saját titkai biztonságban legyenek.

A Ház az égszínkék tengernél elbűvölően bájos és humoros történet. Ezenkívül mesterien mesél arról, hogy mennyire foglyai vagyunk az előítéleteinknek, valamint arról, hogy az ember a legváratlanabb pillanatokban találhatja meg a helyét a világban.