A fickót alapvetően kifejezetten kedveltem, sőt igazságtalannak is tartottam mindazt, ami vele történt. De ha már így alakult a sorsa, indokolatlannak éreztem újra elővenni, főleg ebben a formában. Úgy gondoltam, az ő történetét talán jobb lett volna békén hagyni. Tévedtem.
Benett nyilvánvalóan egy őskövület a modern, sőt egyre modernebb világban, de éppen ez a kontraszt tette annyira élessé a regény mondanivalóját. Mert ezúttal Szántó Dániel nemcsak egy izgalmas bűnügyi történetet írt, hanem egy meglehetősen nyugtalanító tükröt is tartott elénk.
De kezdjük az elején!
A fülszöveg szerint Benett börtönbüntetését váratlanul megszakítja egy elnöki kegyelem. A volt zsaru azonban nem sokáig élvezheti a szabadságát, mert szinte azonnal Bécsbe kell utaznia, ahol egy gyilkossági ügy felderítésében számítanak a segítségére. Rovott múltja természetesen alkalmatlanná teszi a hivatalos nyomozói munkára, de külső tanácsadóként mégis bekapcsolódhat a bécsi rendőrség munkájába. És innentől kezdetét veszi egy egészen különleges nyomozás.
A történet a közeli jövőbe kalauzol bennünket, egy olyan világba, amelyet már nagyrészt a mesterséges intelligencia irányít. Egy ellenőrzött, szabályozott és látszólag megszelídített társadalomba, amelynek falai kísértetiesen hasonlítanak a jelenlegi világunkra. Mégis minden más. Különösen annak a digitális dinoszaurusznak, akinek ebben a közegben kellene boldogulnia.
Arra számítottam, hogy Benett és a modern technológia találkozása elsősorban humoros helyzeteket eredményez majd. Ehelyett valami egészen mást kaptam. A történetnek ez a része sokkal inkább elgondolkodtató, sőt helyenként kifejezetten fájdalmas volt. Mert ebben a tükörben nemcsak Benettet láttam meg, hanem gyakorlatilag az egész középkorosztályt, beleértve saját magamat is. És mindezt a digitális tudásunktól teljesen függetlenül.
Egészen elképesztő és ijesztő volt ez a nagyon is közeli jövőkép.
A világépítés egyszerűen fantasztikus. A Három törvény sci-fi, de annak talán kevésbé tudományos, sokkal inkább társadalmi kérdésekre koncentráló változata. Nem bonyolult technológiai magyarázatokkal akar lenyűgözni, hanem azzal, hogy olyan jövőt vetít elénk, amelyet szinte erőfeszítés nélkül el tudunk képzelni. És éppen ettől válik igazán nyugtalanítóvá.
A cselekmény közben végig mozgalmas marad, annak ellenére, hogy ezúttal „csupán” egyetlen fő szálon fut. A narráció a megszokott: szinte minden szereplő nézőpontjába bepillantást nyerünk, mégsem sikerült rájönnöm, ki a gyilkos. Szántó Dániel tehát ezúttal is ügyesen csőbe húzott, de ezen már meg sem lepődtem.
Benettnek sincs egyszerű dolga, viszont most is élvezet volt végig követni a gondolkodását, megérteni a következtetéseit, és úgy általában elsütkérezni a csodálatos személyiségében. Ja, nem.
Mert Várnay Benett továbbra sem az a figura, akit feltétlenül szívesen látnánk vendégül egy vasárnapi ebédre. Makacs, nehéz természetű, sokszor kifejezetten elviselhetetlen alak, mégis van benne valami, ami miatt képtelen vagyok nem kedvelni. A maga összes defektusával együtt továbbra is ő a legszimpatikusabb szereplő számomra Szántó Dániel világában.
Persze a többiek sem egyszerű esetek. A rendőrség vezetői ezúttal is rettenetesen unszimpatikusak, ráadásul meglehetősen kétes figurák. A mellékszereplők között sem tobzódnak a pozitív karakterek, és időnként tényleg úgy éreztem, hogy ebben a történetben Várnay Benett csak a jéghegy csúcsa. Már ami a problémás személyiségeket illeti.
De éppen ettől működik az egész. A szereplők összetettek, esendők, sokszor ellenszenvesek, mégis hitelesek.
Okos történet ez. Nagyon okos.
Rengeteg oldalról világít rá a mesterséges intelligencia és a robotika lehetőségeire, kihívásaira és árnyoldalaira. Felveti a technológiai fejlődés, az emberi döntések és az egyéni szabadság kérdéseit, miközben egy pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy alapvetően mégiscsak egy krimit olvasunk.
Maga a nyomozás szerintem nem volt annyira bonyolult, mint amit a szerző korábbi regényeiben megszokhattunk. A Három törvény ereje azonban számomra nem is elsősorban a bűnügyi szálban rejlett, hanem abban a gondolatiságban, amelyet a történet mögé épített. Abban, hogy olvasás közben újra és újra azon kaptam magam, hogy nemcsak a gyilkosság megoldásán gondolkodom, hanem azon is, merre tartunk mi magunk.
Eddig úgy gondoltam, hogy az Egy pap vallomása marad a kedvenc Szántó Dániel-regényem. Most azonban minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül lecseréltem a dobogó legfelső fokán a Három törvényre.
Nem feltétlenül ez a szerző legerősebb krimije, de számomra egyértelműen ez volt a legnagyobb hatású.
És azt hiszem, ez sokkal többet elmond róla, mint bármilyen fordulatos nyomozás.
Adatok:
Kiadó: Alexandra
Megjelenés: 2025
Kiadó: Alexandra
Megjelenés: 2025
Oldalszám: 440
Fülszöveg:
Bécs, valamikor a közeljövőben.Egy fiatal fiú feldarabolt holttestét találják meg a Humanoid nevű MI-kutatóintézet alapítójának irodájában. A biztonsági felvételek eltűntek, komolyan vehető gyanúsított alig akad – legalábbis emberi. A szálak egyre inkább az intézet által gyártott, emberszerű robotokhoz, a humanoidokhoz vezetnek, azokhoz a fejlett, MI-alapú gépekhez, akik a működésüket szabályozó három törvény szerint nem árthatnak embernek. Elméletben.
A nyomozásba bevonják Várnay Benettet is, az egykori nyomozót, akit elnöki kegyelemben részesítettek hosszú börtönbüntetése után. Benett idegenként mozog a mesterséges intelligencia uralta világban: elutasítja a technológiát, de kénytelen szembenézni annak mindent átható befolyásával és a társadalom torzulásával. Ahogy egyre mélyebbre ás a szövevényes ügyben, Benettnek rá kell jönnie: a kérdés már nem az, hogy egy gép képes-e ölni, hanem hogy ezt miként lehetne bebizonyítani?
Szántó Dániel új regénye, A három törvény nyomasztóan valószerű sci-fi krimi, amely húsba vágó kérdéseket tesz fel az ember és gép között húzódó határról, a döntési szabadságról, és arról, vajon kié a felelősség, ha a teremtett lény túlnő a teremtőjén?

No comments:
Post a Comment